Összefogott a futballvilág

2020. április. 03., 13:12   |    

Összefogott a futballvilág

A koronavírus-járvány miatt március közepén Magyarországon is leálltak a futballbajnokságok. Most az egészség megőrzése a legfontosabb, ezért a klubok, a játékosok és a szurkolók is számos felajánlással segítenek a védekezésben. Alábbi összeállításunkban ezeket az adományokat, akciókat gyűjtöttük össze.

A hét elején Facebook-oldalunkon írtuk meg a felajánlásokat a futball világából. Ezeket itt ismét megosztjuk:

– Gulácsi Péter, a magyar válogatott hálóőre, a Bundes Liga legjobb kapusának is választott játékos ötmillió forintot adományozott a Szent László Kórháznak.

– A magyar válogatott a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen 30 millió forintos adománnyal segítette a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.

– A volt válogatott kapus, Bogdán Ádám Hegedűs Lajossal és dr. Zalai Dáviddal, az MTK sporttudományi munkatársával adománygyűjtést indított: első körben 25 millió forinttal szeretnék támogatni a Szent László Kórházat a koronavírus elleni harcban.

– A Ferencvárosi TC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az NB I-es labdarúgócsapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai 15 millió forintot ajánlottak fel a Szent László és a Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.

– DVTK-Ferencváros jótékonysági FIFA-mérkőzést rendeztek, a „virtuális belépőkért” befolyt összeget a miskolci egészségügyben dolgozók megsegítésére fordították. A DVTK a virtuális mérkőzés első és második félidei kezdőrúgásának megvásárlásával támogatta a kezdeményezést és több volt ferencvárosi játékos, így Böde Dániel, Gyömbér Gábor vagy Józsi György is jelezte, hogy a gyűjtés mellé áll.

– A DVTK 20 millió forintos alapot hozott létre, amelyet a DVTK család a korona vírus járvány miatt esetlegesen nehéz helyzetbe kerülő tagjainak megsegítésére szán. Továbbá a klub sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központját, a DVTK Medical kapacitásait szükség esetén felajánlja a koronavírus elleni küzdelemre az illetékes egészségügyi hatóságoknak.

– Gosztonyi András, a Kisvárda játékosa párjával közösen 500 ezer forintos adománnyal segítette a Felső-szabolcsi Kórházat.

– A Kisvárda Master Good FC hivatalos szurkolói csapata, a Várkerti Vitézek tagjai úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt egy professzionális ózongenerátor vásárlásával szeretnék segíteni az Országos Mentőszolgálat kisvárdai állomásának munkáját.

– A Bp. Honvéd szurkolói a Szent László Kórház számára szerveztek gyűjtést: egy-egy meccsjegy árával adakoztak. A törzsszurkolók becsatlakoztak az „Etesd a dokit" mozgalomba is, amelynek célja, hogy az egészségügyben dolgozó szakembereknek ellátást biztosítsanak a rendkívüli helyzetben, az akció keretében a kispesti drukkerek saját költségükön pizzákat, vizeket szállítanak több fővárosi egészségügyi intézménybe.

A kispesti szurkolók egy meccsjegy árával és étellel is segítik az egészségügyi dolgozókat. Fotó: honvedfc.hu

– A Debrecenből Varga Kevin, Csősz Richárd és Haris Attila, a Honvédból Gazdag Dániel, a Vasasból Vernes Richárd, a Zalaegerszegből Bobál Gergely, az Újpestből pedig Banai Dávid is csatlakozott a DVSC esportolójának kezdeményezéséhez: Molnár Gábor első és másodosztályú labdarúgók részvételével indít online FIFA 20-versenyt, a nevezési díjból befolyt összeget a Magyar Vöröskeresztnek ajánlja fel.

– A Paksi FC játékosai a csapatkasszát egészítették ki és az így összegyűlt több mint fél millió forintot a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány és a COVID-19-es betegeket kezelő Infektológiai és Intenzív Osztály részére ajánlották fel.

– Géresi Krisztián, a Fehérvár FC középpályása 250 ezer forint értékű adományt juttatott el Székesfehérvár egészségügyi dolgozóinak.

– Az ETO FC Győr is összefogott és gyűjtést szervezett a győri kórház javára.

– Az Utánpótlás Akadémia KISTEXT SE az elsők között lépett és felajánlotta a Budapest IX. kerületében található új sportlétesítményét a védekezés támogatására.

– Tamás Krisztián, a Zalaegerszeg játékosa párjával, Takács Tamarával közösen egymillió forintot adományozott a budapesti Szent László Kórháznak.

– A Haladás játékosai, szakmai stábja, vezetői, dolgozói már több mint 700 ezer forinttal támogatták a szombathelyi Markusovszky Kórházat.

– A válogatottsági rekorder Király Gábor diagnosztikai eszközöket vett a szombathelyi Markusovszky Kórháznak a K1RALY alapítványon keresztül.

– A MOL Fehérvár FC labdarúgói, a szakmai stáb tagjai és a klub alkalmazottai közösen 18 millió forintot ajánlottak fel a székesfehérvári készenléti alapba, amit a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, az egészségügyi alapellátás vagy a védekezésben résztvevők használhatnak fel.

– Az Érd Városi Sportegyesület NB III-as csapatának tizenkét labdarúgója vállalta, hogy minden hétköznap két-két játékos segít a helyi Szociális Gondozó Központnak, így a csapat buszával szállítják el a kért csomagokat a címzetteknek.

Érden a játékosok fuvarozzák a segítséget. Fotó: erdivse.hu

- Carpathian Brigade a mellett, hogy kérte a szurkolókat, a szófiai válogatott mérkőzés jegyárát ajánlják fel jótékony célra, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és a X. kerületi Bajcsy Zsilinszky Kórház számára is nagyobb összeget tudott összegyűjteni.

– A szurkolói csoport az ezen túli felajánlásokat a Szurkolók Magyarországért nevű Facebook-oldalon gyűjti. Szombathelyen például 400.000 Ft-ot adományoztak a drukkerek a helyi kórháznak. A Körmend Youth, és az MTE Ultras tagjai önkéntes munkával vették ki a részüket a koronavírus elleni harcból, illetve helyi vállalkozókkal, magánemberekkel közösen adták át adományaikat a Körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központnak. A nyíregyházi szurkolói közösség a mentőszolgálat dolgozóit segítette. A veszprémi szurkolók pizzákat vittek a Csolnoky Ferenc Kórház dolgozóinak. És még számos szurkolói közösség fogott össze valamilyen módon: a fradisták, az újpestiek, az MTK drukkerek, a kecskemétiek, a békéscsabaiak, a nagykanizsaiak is...

– Székelyföldön is összefogtak: A csíkszeredai Lokálpatriróták, a sepsiszentgyörgyi Székely Légió foci és kosárlabda szurkolói, valamint a Transylvanian Fanatics képzeletbeli mérkőzést hirdetett a Sepsi OSK és az FC Csíkszereda között, amely bevételét a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, valamint a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház számára ajánlották fel.

– A hódmezővásárhelyi Blue Front Vásárhely '93 csoport is gyűjti a felajánlásokat. A tagok több mint 250.000 Ft értékben adakoztak eddig, amiből többek között tisztítószereket, ásványvizet, teát, élelmiszereket, szaturációs mérőket vásároltak. A tárgyi felajánlásokat pedig a mentőszolgálat kapta.

– A ZTE Futball Baráti Kör arra kéri a szurkolókat, hogy váltsanak 1000 forintos belépőket a húsvétvasárnap a Zalaegerszegi Televízióban levetített 2008-as ZTE-Haladás derbire, hogy ezzel az összeggel támogassák a zalaegerszegi kórházat, mentőállomást és az idősek otthonát.

– Az Újpest szurkolói köre, a ViolaFidelity is több akciót szervezett már és a Szent Imre Kórház dolgozóinak segített.

– A Dorog-szurkolók is jótékonysági gyűjtést szerveztek a kórházak és dolgozóik támogatására.

– A Groupama Arénát üzemeltető cég, a Lagardère Sports Hungary Kft. 10 millió forinttal támogatja a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványt.

– Hadaró Valentin, a Kaposvári Rákóczi védője, valamit Mayer Milán, a klub volt játékosa a közösségi média felületén tett kézzé egy felhívást, melyben felajánlották, hogy szívesen segítenek a bevásárlásban a Kaposváron és környékén élő szépkorúaknak. Emellett a Rákóczi is megkereste a kaposvári önkormányzatot, s felajánlotta, hogy segít ételt szállítani az időseknek.

– Az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosai, az edzők és a klub vezetősége saját fizetésének egy részét, egymillió forintot ajánlott fel a  szegedi GEMMA Központnak, hogy száz családnak és magának az iskolának fertőtlenítő- és tisztítószereket tudjanak vásárolni; további egymillió forinttal pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitászt támogatják.

– A debreceni szurkolók is gyűjtöttek: támogatták a Kenézy Gyula Kórház intenzív osztályát és a a debreceni mentőállomás dolgozóit is.

– Lélegeztetőgépet adományozott a Honvéd-család a Szent László Kórháznak, amely készüléket a kispesti szurkolók, a klub tulajdonosai, Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán, valamint a klub egyik támogatója, az Endo Plus Service Kft. tulajdonosa, Wieszt Attila vásárolt meg. 

– Gyirmót FC tulajdonosai, Horváth Ernő és Horváth Ferenc, az Alcufer KFT ügyvezetőiként tízezer FFP2 típusú maszkkal segítette a győri kórházat.

– A győri Szent Anna Otthon lakóinak és gondozóinak gyűjtöttek a Győr-Moson-Sopron megyei játékvezetők, akik élelmiszereket, vitaminokat és fertőtlenítőszereket adtak át az otthon lakóinak.

Kérjük, hogy akinek egyéb felajánlásról, akcióról tudomása van, az jelezze Facebook-oldalunkon vagy a Twitteren.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS