Öt döntetlennél jár a DVTK, második idei vereségét szenvedte el az ETO

2025. szeptember. 29., 21:45   |    

Öt döntetlennél jár a DVTK, második idei vereségét szenvedte el az ETO

A lila-fehérek a Szusza Ferenc Stadionban július vége óta nyeretlenek, azóta négy mérkőzésen egyetlen pontot szereztek, 11 pontot veszítettek. Ez a ZTE legfölényesebb bajnoki győzelme 2021. április 20. óta, akkor a Budafokot verte meg 5–0-ra. A Diósgyőr az első nyolc fordulóban ötször játszott döntetlent. Bognár György csapata az eddigi négy hazai bajnokijából hármon is három gólt szerzett a Fizz Ligában. Március 16. óta először nyerte meg az MTK két egymást követő hazai bajnokiját. Az ETO először kapott ki a mostani bajnoki idényben, s másodszor a 2025-ös bajnoki találkozóin – a legyőzője mindkétszer a Ferencváros volt. Érdekességek a Fizz Liga nyolcadik fordulója után.

ÚJPEST FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 2–2 (2–2)
Gólszerzők: Matko (17., 24.), illetve Babunski (12.), Májer (42.)

– Az Újpest a legutóbbi hét fordulóban csak egyszer nyert a Fizz Ligában.

– A lila-fehérek a Szusza Ferenc Stadionban július vége óta nyeretlenek, azóta négy mérkőzésen egyetlen pontot szereztek, 11 pontot veszítettek.

– Damir Krznar együttese pályaválasztóként másodszor szerzett két gólt, az első alkalommal (a három) bőven elég volt a győzelemhez.

– A szlovén Aljoša Matko ötgólos a mostani bajnoki idényben, ezzel a Fizz Liga legeredményesebb légiósa.

– A Nyíregyháza négy forduló óta nyeretlen.

– Szabó István csapata idegenben először játszott döntetlent a szezonban.

– Májer Milán és Dorian Babunski is az első bajnoki gólját szerezte nyíregyházi játékosként.

ZTE FC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 5–0 (1–0)
Gólszerzők: João Victor (11.), Maxsuell Alegria (48.), Daniel Lima (66.), Kiss B. (77., 78.)

– A ZTE az első bajnoki győzelmét aratta a mostani bajnoki idényben.

– A kék-fehéreknek ez a legfölényesebb bajnoki győzelme 2021. április 20. óta, akkor a Budafokot verték meg 5–0-ra.

– A Zete öt gólt szerzett az előző öt fordulóban, összesen.

– João Victor az első és (az eddigi) utolsó fordulóban szerzett eddig gólt a Fizz Ligában.

– Kiss Bence, aki a 2018–2019-es idényben a Kazincbarcika játékosa volt az NB II-ben, élvonalbeli pályafutása során először szerzett két gólt.

– A Kazincbarcika élvonalbeli történetének legsúlyosabb vereséget szenvedte el.

– A borsodiak az eddigi öt idegenbeli meccsükön egy pontot szereztek csak a bajnokságban.

DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC 0–0

– A Diósgyőr az első nyolc fordulóban ötször játszott döntetlent.

– Vladimir Radenkovics együttese mind a négy eddigi hazai bajnokiján döntetlent játszott a Fizz Ligában.

– A borsodi piros-fehérek tavaly augusztus 31. óta először játszottak hazai bajnoki mérkőzésen gól nélküli döntetlent.

– A DVTK a 2025–2026-os idényben először maradt kapott gól nélkül, s másodszor szerzett gól nélkül.

– A DVSC továbbra is veretlen a szezonban vendégként, öt mérkőzésen 11 pontot szerzett.

– A Loki 2025-ben mindössze harmadszor maradt szerzett gól nélkül idegenbeli bajnoki meccsen.

– A DVSC 2014 augusztusa óta először játszott bajnoki mérkőzésen döntetlent a Diósgyőr vendégeként. 

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 3–2 (1–1)
Gólszerzők: Gyurkits (39., 87., a másodikat 11-esből), Windecker (89.), illetve Lukács (8.), Németh A. (49.)

– A Paks továbbra is veretlen, immár az egyedüli veretlen a tizenkét csapatos mezőnyben.

– Bognár György csapata az eddigi négy hazai bajnokijából hármon is három gólt szerzett a Fizz Ligában. A negyediken „csak” kettőt.

– Az ellenpont: a zöld-fehérek ebből a négy bajnokiból hármon is (legalább) két gólt kaptak.

– Gyurkits Gergő már négygólos a bajnoki idényben, Hahn Jánossal együtt vezeti a csapat házi góllövőlistáját.

– A Paks pályaválasztóként a legutóbbi négy, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésén tíz pontot gyűjtött.

– A PAFC a legutóbbi négy fordulóban csak egy pontot szerzett.

– Lukács Dániel már ötgólos a bajnoki idényben, az előző idényben a zárómérlege 28/5 volt.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–0 (2–0)
Gólszerzők: Matić (15., öngól), Molnár Á. (31.), Kerezsi (58.), Polievka (71.)

– Az MTK sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban.

– Horváth Dávid legénysége a mostani idényben másodszor szerzett pályaválasztóként legalább négy gólt.

– Március 16. óta először nyerte meg az MTK két egymást követő hazai bajnokiját.

– Molnár Ádin a pályafutása első 34 élvonalbeli bajnokiján egyetlen gólt szerzett. A legutóbbi kettőn viszont kettőt.

– Kerezsi Zalán a második gólját szerezte a bajnoki idényben.

– A Kisvárda először maradt pont nélkül két egymást követő bajnokin a 2025–2026-os szezonban.

– A szabolcsi piros-fehérek másodszor szenvedtek négygólos vereséget a szezonban, a Pakstól kapott ki otthon 5–1-re a második fordulóban.

ETO FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0–2 (0–1
Gólszerzők: Levi (18.), Varga B. (64.)

– Az ETO először kapott ki a mostani bajnoki idényben, s másodszor a 2025-ös bajnoki találkozóin. A legyőzője mindkétszer a Ferencváros volt.

– Borbély Balázs csapata 2025-ben másodszor nem szerzett gólt hazai bajnoki találkozón. Először a DVSC ellen, március 14-én történt ez meg.

– A győriek hét bajnokin vannak túl, ezek közül csak hármat nyertek meg.

– A Ferencváros sorozatban a harmadik idegenbeli meccsét nyerte meg a Fizz Ligában, hármas szerzett gólátlaggal.

– Jonathan Levi már a második gólját szerezte a bajnokságban a Ferencvároshoz szerződése óta.

– Varga Barnabás több mint négy év után szerzett gólt bajnoki mérkőzésen az ETO ellen. 2021 májusában még a Gyirmót játékosaként, az NB II-ben lőtt (két) gólt a városi riválisnak.

– Robbie Keane öt játékost (Dibusz, Gartenmann, Raemaekers, Ötvöd, Gruber) tartott meg a cseh Viktoria elleni kezdő csapatából. A Győrben pályára lépett fradisták közül Szalai Gábor, Kristoffer Zachariassen, Jonathan Levi és Nagy Barnabás nem játszott a múlt héten az Európa-ligában.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom