OTP Bank Liga: A tét az őszi elsőség

2017. december. 08., 13:29   |    

OTP Bank Liga: A tét az őszi elsőség

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 19. fordulóját. A tét az őszi elsőség, a két, azonos pontszámmal álló élcsapat közül a Videoton FC a Haladás, a Ferencváros pedig a Vasas vendége lesz. A hat szombati mérkőzést az m4sport.hu élőben közvetíti, a Kossuth Rádió pedig 16.30-17.30 között körkapcsolásos közvetítést sugároz a délutáni meccsek második félidejéről.

SWIETELSKY HALADÁS–VIDEOTON FC
(Szombathely, 15.30)

A Haladás a legutóbbi két fordulóban, először az idényben, kétszer is győzött egymás után, ennek ellenére az utolsó előtti helyen áll. Pályaválasztóként szeptember 16. óta csak a legutóbbi meccsét nyerte meg, de a Ferencváros elleni győztes találkozó volt az első és eddig egyetlen, amelyet már az új stadionban játszhatott. A Videoton a legutóbbi fordulóban kikapott az Üllői úton a Ferencvárostól, így a zöld-fehérek pontszámban beérték. A legutóbbi négy idegenbeli bajnoki meccséből csak egyet nyert meg. A Videoton szerezte a legtöbb, a Haladás a legkevesebb gólt az eddigi 18 fordulóban.

 

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC
(Kispest, Bozsik Stadion, 15.30)

A címvédő az ötödik, a Paks a hatodik helyen áll, utóbbi hátránya egy pont. A két csapat a legutóbbi három fordulóban összesen öt mérkőzést veszített el, az egyetlen győzelmet a Paks aratta egy hete, a Vasas ellen. A Honvédnak az utóbbi hetekben, sőt, immár hónapokban kifejezetten rossz a hazai mérlege, csak az Újpest, a Balmazújváros és a Mezőkövesd nyert otthon kevesebbszer. Csak a tabella utolsó három helyezettje kapott ki többször. A kispestiek tavasszal minden hazai bajnoki mérkőzésüket megnyerték, augusztus közepe óta ellenben öt mérkőzésen három pontot szereztek. A Paks idegenbeli mérlege a legutóbbi hat mérkőzését tekintve pozitív.

 

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Balmazújváros, 15.30)

A Balmazújváros a legutóbbi négy fordulóban veretlen maradt, ezt az Újpesten kívül egyetlen csapat sem mondhatja el magáról. A megszerzett nyolc pontot sokat javított az újonc helyzetén, de az utolsó helyezett Mezőkövesd egy idegenbeli bravúrral pontszámban utolérheti. Horváth Ferenc együttese vendégként eredményesebb, otthon csupán az eddigi kilenc mérkőzésén nyolc pontot gyűjtött. A Mezőkövesd is sikeresebb idegenben, mint otthon, a legutóbbi négy meccséből csak a Videoton ellen kapott ki vendégként. Ez a forduló egyetlen olyan mérkőzése, amelyen a két edző (Horváth Ferenc és Kuttor Attila) korábban egymás játékostársa volt.

 

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ÚJPEST FC
(Felcsút, Pancho Aréna, 15.30)

Pintér Attila legénysége a legutóbbi kilenc fordulóban csupán egyszer, a Diósgyőr ellen győzött. A hazai mérlege az elmúlt négy hónapban ennél szebb számokat mutat, a gárda hét meccsen 11 pontot gyűjtött augusztus közepe óta. A negyedik helyre előretört Újpesté a mezőny leghosszabb aktuális veretlenségi sorozata, másfél hónapja veretlen, szeptember 16. ótsa kizárólag a Ferencváros elleni derbit veszítette el az OTP Bank Ligában. Vendégként a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert.

 

DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC
(Mezőkövesd, 16.00)

A DVTK nem rendezheti – a többihez hasonlóan – a debreceni Nagyerdei Stadionban a Loki elleni hazai mérkőzését, így visszatér Mezőkövesdre, ahol a tavaszi hazai bajnokijai többségét is játszotta. Bódog Tamás csapata, három vereség után, a legutóbbi fordulóban döntetlent játszott. Pályaválasztóként a legutóbbi két meccsét a Balmazújváros és az Újpest ellen (egyaránt 2-1-re) elveszítette. A DVSC biztosan a harmadik helyen telel, az első két forduló elrontott mérkőzései óta kizárólag a Videotontól (kétszer) és a Ferencvárostól kapott ki. Idegenben a legutóbbi hat meccsén 13 pontot szerzett, csak a Groupama Arénában kapott ki.

 

VASAS FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 19.30)

A Vasas a legutóbbi négy bajnoki fordulóban csak egy pontot szerzett, a nyolcadik helyen áll. Pályaválasztóként (kétszer Újpesten, s közben egyszer Dunaújvárosban) a legutóbbi három alkalommal pont nélkül maradt. A Ferencváros elveszítette a legutóbbi idegenbeli bajnokiját a szombathelyi stadionavatón, de azt leszámítva április közepe óta csak a Videotontól kapott ki. Előtte pedig április 15-én a Vasastól. Thomas Doll együttese a Haladás elleni vereség előtt öt idegenbeli bajnokiján 13 pontot szerzett.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS