OTP Bank Liga: 42 meccse tartó sorozata is van a Vidinek

2017-11-27 10:43:53

A paksiak két egymást követő mérkőzésükön nem szereztek gólt az OTP Bank Ligába, ilyenre április vége óta nem volt példa. A Vasas 2011. április 23. óta először szenvedett öt gólt kapva hazai bajnoki vereséget, akkor is a DVSC volt az ellenfél, Bódi Ádám azon a mérkőzésen is játszott. Az előző idényben még a Honvédot erősítő Koszta Márk a Mezőkövesd legutóbbi hét találatából ötöt szerzett. Az Újpest sorozatban a harmadik bajnoki találkozóját nyerte meg, ilyen szériára 2017 júliusában-augusztusában volt legutóbb példa a mostani előtt. A Puskás Akadémia 16 gólt szerzett eddig vendégként, ebben a tekintetben második a mezőnyben a Videoton FC mögött. A Haladás a bajnoki stadionavatón megszakította hét mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát. Az OTP Bank Liga 17. fordulójának érdekességei

OTP Bank Liga: 42 meccse tartó sorozata is van a Vidinek

VIDEOTON FC–PAKSI FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Lazovics (32., 11-esből), Nego (84.)

– A Videoton FC a legutóbbi három hazai mérkőzését kapott gól nélkül nyerte meg. 
– A Paks ellen 2007. március 3. óta minden hazai bajnoki meccsét megnyerte a Vidi.
– A Vidi sorozatban a 42., pályaválasztóként játszott bajnoki mérkőzését zárta szerzett góllal.
– Danko Lazovics a kilencedik gólját szerezte a bajnoki idényben, ezzel beérte klubtársát, Marko Scsepovicsot.
– Loïc Nego a harmadik gólját lőtte az idényben, mindkét, a Paks elleni meccsen a kapuba talált. 
– A Paks a legutóbbi négy fordulóban háromszor veszített. 
– A paksiak két egymást követő mérkőzésükön nem szereztek gólt az OTP Bank Ligában. Ilyenre április vége óta nem volt példa.

VASAS FC–DEBRECENI VSC 1-5 (0-2)
Gólszerzők: Ádám (81., 11-esből), illetve Takács T. (17., 36.), Sós (72.), Mengolo (91., 93.)

– A két veresége után ismét három pontot szerző DVSC az őszi idényben 180 perc alatt kilenc gólt szerzett a Vasas ellen.
– A Loki 2017-ben három mérkőzésen kilenc pontot szerzett az angyalföldiek ellen. 
– Az utolsó szűk negyedórára beállt Justin Mengolo a Vasas ellen szerzett hármat négy őszi bajnoki góljából.
– Takács Tamás öt gólnál jár, ezzel (Tőzsér Dániellel holtversenyben) ő a DVSC házi gólkirálya az idényben. A Szusza Ferenc Stadionban mindössze egy perce pályán lévő Sós Bence a második gólját lőtte a szezonban, a Paks ellen talált még a kapuba. 
– A Loki 2014. május 4-én, Pápán szerzett a mostanit megelőzően legutóbb idegenbeli élvonalbeli mérkőzésen öt gólt.
– A Vasas immár öt forduló óta nyeretlen.
– A piros-kékek 2011. április 23. óta először szenvedtek öt gólt kapva hazai bajnoki vereséget. Akkor is a DVSC volt az ellenfél. Bódi Ádám azon a mérkőzésen is játszott. 

BUDAPEST HONVÉD FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Danilo (1.), illetve Novák (10.), Koszta (15.)

– A tavasszal minden hazai bajnoki mérkőzését megnyerő Honvéd a legutóbbi öt meccséből négyet elveszített a Bozsik Stadionban. Csak a Puskás Akadémiát győzte le, 4-3-ra.
– Danilo három gólt szerzett az OTP Bank Ligában a visszatérése óta. Mindhármat Kispesten, kettőt elveszített bajnokin. A Puskás Akadémia ellen viszont győztes találatot ért el. 
– A címvédő a legutóbbi két fordulóban pont nélkül maradt. 
– A Mezőkövesd élvonalbeli története során másodszor győzött a Honvéd vendégeként, 2013. szeptember 14-én a két csapat első NB I-es bajnokiját nyerte meg. 
– Az előző idényben még a Honvédot erősítő Koszta Márk a Mezőkövesd legutóbbi hét találatából ötöt szerzett.
– Novák Csanád az első gólját lőtte a bajnoki idényben, s egyben mezőkövesdi játékosként. Legutóbb tavasszal, még a Gyirmót tagjaként, a Ferencváros hálóját vette be. Eddigi tizenegy élvonalbeli találatát négy klub (Kecskemét, Vasas, gyirmót, Mezőkövesd) szerezte. 
– A Mezőkövesd a 2. forduló előtt először nyert bajnoki mérkőzést. Kuttor Attila először nyert vezetőedzőként bajnoki meccset az NB I-ben. 

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Ugrai (29.), illetve Novothny (1., 38.)

– Az Újpest sorozatban a harmadik bajnoki találkozóját nyerte meg. Ilyen szériára 2017 júliusában-augusztusában volt legutóbb példa a mostani előtt.
– Novothny Soma korábbi csapatának lőtt két gólt. Ugrai Rolanddal holtversenyben nyolc góllal áll a góllövőlistán, a magyar játékosok közül csak Varga Roland előzi meg őket. 
– Nebojsa Vignjevics együttese négy nyeretlen találkozó után tudott újra győzni a Diósgyőr ellen. 
– A lila-fehérek vendégként mind a három eddigi kelet-magyarországi mérkőzésüket megnyerték 2017 őszén az OTP Bank Ligában.
– A DVTK sorozatban harmadszor kapott ki a bajnokságban. Bódog Tamás csapatánál csak a Haladás játszott kevesebb döntetlent. 
– Ugrai Roland a DVTK legutóbbi kilenc, szerzett góllal zárt bajnoki meccséből heten betalált a kapuba.
– A Diósgyőr a legutóbbi tizenegy, pályaválasztóként játszott bajnoki meccséből csak egyet, a Vasas ellenit úszta meg kapott gól nélkül. Igaz, a legutóbbi huszonkettőn mindig szerzett gólt. 

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Sigér (44.), Fekete Á. (87.), illetve Szakály P. (15.), Perosević (62.)

– A Balmazújváros a legutóbbi három fordulóban veretlen maradt, rajta kívül ez csupán a Videoton FC-re és az Újpestre igaz. 
– Horváth Ferenc együttese a legutóbbi hat fordulóban tizenegy pontot gyűjtött, előtte tizenegyben hatot.
– Sigér Dávid és Fekete Ádám szerezte a legutóbbi két fordulóban a Balmazújváros négy gólját. Sigér már négy találatnál jár az élvonalban, a házi góllövőlistán csupán Arabuli előzi meg. 
– Ősszel a Balmazújváros négy pontot szerzett a Puskás Akadémia ellen, miután nyert 2-1-re Felcsúton. 
– Pintér Attila együttese a legutóbbi nyolc fordulóban csupán egyszer szerzett három pontot. 
– A Puskás Akadémia a legutóbbi hét idegenbeli bajnokijából ötön (!) legalább két gólt szerzett, de csupán kettőt tudott ezek közül megnyerni. 
– A Puskás Akadémia 16 gólt szerzett eddig vendégként, ebben a tekintetben második a mezőnyben a Videoton FC mögött. Ugyanakkor csak a Vasas kapott nála több gólt idegenben. Érdekes a felcsútiak hazai és idegenbeli gólkülönbségét összehasonlítani (vendégként egy mérkőzéssel töbet játszottak): 7-9, 16-18.

SWIETELSKY HALADÁS–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Mészáros (32.), Kiss T. (84.), illetve Blažič (34.)

– A Haladás a bajnoki stadionavatón megszakította hét mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát. A szombathelyiek augusztus közepe óta két csapatot győztek le az élvonalban: az Újpestet és a Ferencvárost. 
– Michal Hipp az első győzelmét aratta vezetőedzőként a magyar élvonalban. 
– Mészáros Karol a negyedik gólját szerezte az OTP Bank Ligában, másfél évet várt a 20016 áprilisában lőtt gólja óta az újabbra.
– Kiss Tamás a harmadik gólját lőtte, egy nappal a 17. születésnapja után győztes gólt lőtt a stadionavatón. Október eleje óta a csapat góljainak a fele az ő nevéhez fűződik.
– A Ferencváros augusztus 27. óta először veszített bajnoki mérkőzést. 
– Miha Blažič az első gólját lőtte a magyar élvonalban. 
– Priskin Tamás az ősszel és hazai élvonalbeli pályafutása során is másodszor kapott piros lapot. Idén a portugálok elleni válogatott mérkőzésen, a magyar bajnokságban 2006. április 29-én, a ZTE ellen állította ki a játékvezető.

Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol