OTP Bank Liga: a dobogósok rangadójával folytatódik a bajnokság

2017. április. 07., 14:15   |    

OTP Bank Liga: a dobogósok rangadójával folytatódik a bajnokság

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 25. fordulóját. A listavezető Videoton a Vasast fogadja, a Ferencváros és a Diósgyőr másfél héten belül harmadszor is megmérkőzik egymással. A forduló 18 órakor kezdődő összecsapásairól a Kossuth Rádió körkapcsolást ad 18.06-18.30, valamint 19.07-20.00 között.

ÚJPEST FC–PAKSI FC
(Szusza Ferenc Stadion, 18.00)

A lila-fehérek gyengén szerepelnek eddig tavasszal, az ötből mindössze egy bajnoki mérkőzésüket nyerték meg. A Szusza Ferenc Stadionban a visszaköltözés óta kikaptak a Ferencvárostól és dönteltent játszottak a Honvéddal. A Paks ezzel szemben 2017-ben még veretlen, két döntetlen fog közre három győzelmet. Csertői Aurél együttese vendégként Gyirmóton döntetlennel kezdte a tavaszt, de azóta kétszer is nyert. Az Újpest ellen kifejezetten jó a paksiak mérlege idegenben, eltekintve attól, hogy júliusban a Fáy utcában kikaptak. Előtte ugyanis hét bajnokin veretlenek maradtak.

VIDEOTON FC–VASAS FC
(Felcsút, Pancho Aréna, 18.00)

Félelmetesen jó a Videoton hazai mérlege, a legutóbbi tíz mérkőzéséből kilencet megnyert, s csak a Ferencváros ellen játszott döntetlent. A legutóbbi vereséget éppen a Vasas mérte rá (2-1) július 31-én. Azóta az ellenfelek mindössze négy gólt tudtak lőni a székesfehérváriaknak. A Videoton ugyan idegenben közel sem szerepel ilyen jól, de a Pakshoz hasonlóan tavasszal még veretlen az OTP Bank Ligában. A Vasas teljesítménye nagyon visszaesett az elmúlt időszakban vendégként (is), a legutóbbi négy alkalommal összesen három pontot szerzett. Tavasszal, otthon és idegenben, összesen egyszer tudott nyerni, az öt fordulóban csupán négy pontot gyűjtött. Az egyetlen pozitívum, hogy mindössze az MTK ellen maradt gólképtelen. Igaz, persze az is, hogy a legutóbbi 180 játékpercben hat gólt kapott.

DEBRECENI VSC–GYIRMÓT FC
(Debrecen, Nagyerdei Stadion, 18.00)

A DVSC a legutóbbi három fordulóban kétszer is nyert, a tavaszi eredményei alapján hatodik lenne. Hazai pályán ugyanakkor szeptember 10. óta mindössze egyszer tudott győzni, március 4-én, a Diósgyőr ellen. A legutóbbi hét mérkőzésén öt pontot szerzett a Nagyerdőben. A Gyirmótnál kevesebbszer csak a Videoton és a Paks kapott ki eddig tavasszal, ugyanakkor Urbányi István együttese mindössze egyszer, a legutóbbi fordulóban, az MTK ellen tudott nyerni. Idegenben tavasszal eddig mindkét meccsén, a Vasas és a Mezőkövesd ellen is 1–1-es döntetlent játszott. Első, július végi debreceni fellépésén 4–0-ra kikapott a Lokitól.

MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC
(Hidegkuti Nándor Stadion, 18.00)

Az MTK – bárhol is játszott – „sorminta” szerint játszotta eddig tavaszi bajnoki mérkőzéseit. Vereséggel kezdett, majd győzött, megint kikapott, megint győzött, megint kikapott. Ez alapján most győzelem következne. Hazai pályán ugyanakkor rapszodikus a csapat, győzelemmel foglalta vissza a stadionját, de utána négy mérkőzésen nyeretlen maradt, majd legutóbb legyőzte a Vasast. A Mezőkövesd bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában, nagy csatában 4-3-ra győzött a szolnoki visszavágón is. A bajnokságban ellenben nincsen jó formában, a tavaszi rajton aratott győzelem óta 360 perc alatt mindössze egy pontot szerzett. Idegenben mindössze kétszer tudott nyerni a 2016–2017-es idényben, de az egyik áldozata az MTK volt, igaz, még Dunaújvárosban.

SWIETELSKY HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD
(Sopron, 18.00)

A Haladás alaposan feljavult egy rossz sorozat után, a legutóbbi négy bajnoki találkozóján kilenc pontot szerzett, ebben a periódusban csak a Paks neve mellé került több pont. Sopronban csak kétszer kapott ki a mostani idényben, előbb a Gyirmóttól, majd az Újpesttől, amiből az is következik, hogy az élcsapatok ellen megállta a helyét. A Bp. Honvéd kikapott a Videotontól, pontokat veszített Újpesten is, de a Ferencváros legyőzésével megközelítette a székesfehérváriakat. Az idegenbeli mérlege kevésbé jó, a legutóbbi hat alkalomból csak kétszer nyert.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DIÓSGYŐRI VTK
(Ferencváros, Groupama Aréna, 20.30)

A két csapat július 31-én az ősz egyik gólokban leggazdagabb, leglátványosabb mérkőzését játszotta, amelyen a zöld-fehérek 6–2-re nyertek. Addig mindkét csapat százszázalékos volt, ám azóta egyiknek sem úgy alakult a folytatás, ahogyan szerette volna. A Ferencváros, noha csak a Honvédtól kapott ki, mindössze kétszer tudott nyerni eddig tavasszal. A kiesés ellen küzdő diósgyőriek négy tavaszi vereség után az új edző, Bódog Tamás bemutatkozó mérkőzésén győztek az Újpest ellen. A két csapat tavasszal már kétszer játszott egymás ellen a Magyar Kupában. A Groupama Arénában a Ferencváros, hátrányból fordítva, egy, az utolsó percben elért góllal nyert 2–1-re. Ez elég volt a továbbjutáshoz, miután a Mezőkövesden játszott visszavágón nem esett gól.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS