OTP Bank Liga: egymás ellen a bajnok és az ezüstérmes

2022. szeptember. 09., 13:06   |    

OTP Bank Liga: egymás ellen a bajnok és az ezüstérmes

Ezúttal csak szombaton és vasárnap rendeznek mérkőzéseket az OTP Bank Ligában, mindkét napon hármat-hármat. Egymás ellen játszik majd az előző idény bajnoka és ezüstérmese, a Kisvárda vasárnap délután a Groupama Arénába látogat.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

PAKSI FC–DEBRECENI VASUTAS SC
(Szombat, Paksi FC Stadion, 15.30)

A Paks két vesztes mérkőzés után fogadja a Debrecent, amely ellenben nyerni tudott az edzőváltás után. A zöld-fehérek mindössze kétszer játszott eddig pályaválasztóként az OTP Bank Liga mostani idényében, a Fehérvárt, még az első fordulóban, legyőzték, majd kikaptak a Kisvárdától. A DVSC eddig csak João Janeiróval játszott vendégként az idényben, a legutóbbi ZTE elleni vereség után következett az edzőváltás. Különleges: az eddigi három idegenbeli meccsén kivétel nélkül két gólt szerzett a Loki. De ezzel is csak egy pontot szerzett, mert összesen tíz gólt kapott.

BUDAPEST HONVÉD–KECSKEMÉTI TE
(Szombat, Bozsik Aréna, 17.45)

Négy ponttal szerzett eddig többet az újonc KTE, mint a Honvéd. Egyetlen vereségét a legutóbbi idegenbeli mérkőzésén, Székesfehérváron szenvedte el. Háromszor játszott eddig vendégként, mindig egy gólt szerzett, kétszer ez elég volt a döntetlenhez, a MOL Aréna Sóstóban kikapott 2-1-re. Ahogyan a Kecskemét nyeretlen idegenben, úgy a Honvéd is az, pályaválasztóként. A ZTE-től kikapott az idény első meccsén, majd döntetlent játszott a Pakssal és az Újpesttel. 

MOL FEHÉRVÁR FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, MOL Aréna Sóstó, 20.00)

A Vidi kétarcú csapat eddig a bajnoki idényben, a két hazai mérkőzését megnyerte, a négy idegenbelit elveszítette. A mostani ellenfél, a Mezőkövesd edzőt váltott a héten, Supka Attilát menesztette a vezetőség. Várhatóan a jövő héten érkezik új vezetőedző, addig a korábbi stáb tagjai irányítják a csapatot, a korábbi válogatott védővel, Híres Gáborral az élen. A Mezőkövesd idegenbeli mérlege gyenge, az első fordulóban, Újpesten szerzett egy pont mellé nem szerzett újabbat a csapat a legutóbbi három meccsén. 

ZALAEGERSZEGI TE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Vasárnap, ZTE Aréna, 15.00)

A ZTE – a Ferencvároson kívül – az egyetlen csapat, amely a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett. Pályaválasztóként eddig mindössze két meccset játszottak a bajnoki idényben a kék-fehérek, az egyiket elveszítették a Kisvárda ellen, majd nyertek a DVSC-vel szemben. A Puskás Akadémia eddig mindössze egyszer kapott ki a bajnoki idényben, balszerencsés körülmények között, a címvédő és listavezető Ferencváros pályáján. A legutóbbi öt fordulóban minden csapatnál több döntetlent játszott, négyet. Március 5. óta – az említett, Ferencváros elleni mérkőzést leszámítva – minden bajnoki mérkőzése döntetlenre végződött. A legutóbbi négy, kivétel nélkül, 1-1-re. 

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Vasárnap, Groupama Aréna, 17.30)

A Ferencváros az OTP Bank Ligában öt mérkőzése után is százszázalékos, hazai pályán háromból hármat nyert, egyedül a Honvéd tudott ellene gólt szerezni, egyet. A Kisvárda a múlt héten, a Honvéd ellen, hazai pályán veszítette el a veretlenségét, amikből az is következik, hogy idegenben még nem kapott ki. Sőt: mind a két meccsét, a zalaegerszegit és a paksit is megnyerte. A Groupama Arénában a legutóbbi három fellépéséből csak egyet veszített el. 

ÚJPEST FC–VASAS FC
(Vasárnap, Szusza Ferenc Stadion, 20.00)

Az Újpest nagyon rosszul rajtolt, még nyeretlen, a Ferencváros elleni 0-6 alaposan felkorbácsolta a szenvedélyeket a klub körül. A Szusza Ferenc Stadionban, ebben a szezonban, az első két mérkőzése döntetlent hozott, majd kétszer kikapott, összesen kilenc gólt kapva. A Vasas mérlege csak egy picit jobb, két ponttal többet gyűjtött eddig, igaz, egy mérkőzéssel többet játszva. Eddigi hét bajnokijából öt döntetlent hozott. Idegenben mind a három eddigi mérkőzése döntetlent hozott, még veretlen. Az új vezetőedző, Kondás Elemér – aki a pályafutása során először irányít fővárosi csapatot – ezen a találkozón mutatkozik be a piros-kékek élén. 

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS