OTP Bank Liga idényértékelő: nagyot alakított tavasszal a Fradi

2015. június. 09., 10:07   |    

OTP Bank Liga idényértékelő: nagyot alakított tavasszal a Fradi

Az elmúlt évtized legjobb szezonját zárta a Ferencváros a hazai fronton azzal, hogy a második helyen végzett a bajnokságban, s megnyerte a Magyar Kupát és a „búcsúzó” Ligakupát. Thomas Doll büszke lehet: külföldi edző még nem zárt ilyen jó idényt a zöld-fehérekkel.

Az egykori német válogatott játékosból lett edző tavaly tavasszal kiváló sorozatot produkált a csapattal. Noha az első négy bajnokin nyeretlen (!) maradt, s akkor a statisztikusok azt keresgették, mikor vett legutóbb Fradi-edző ilyen rossz rajtot, az idény utolsó kilenc bajnoki találkozóját megnyerte. 2015 tavaszán pedig a megszerzett pontok tekintetében felül tudta múlni az egy évvel korábbi teljesítményt, sőt megnyerte mindkét kupasorozatot.

Pedig nem indult könnyen a 2014–2015-ös idény. Néhány kulcsjátékos (közülük is kiemelendő a brazíliai világbajnokságon is szerepelt, majd a Premier League-be, az Evertonhoz igazolt Muhamed Bešić) távozott, néhány új ász (Gera Zoltán, majd később Roland Lamah érkezett) – Dollnak új csapatot kellett építenie. A jó kezdés (négy forduló alatt 9 pont) után visszaesett a Ferencváros játéka és főleg eredményessége. Augusztus utolsó napja és november eleje, bő két hónap alatt hét fordulóban csak nyolc pontot tudott gyűjteni. Ott gyakorlatilag elveszítette az esélyét a bajnoki címre, de sikerült „összerakni” a csapatot. Az ősz hátralévő részében négy fordulóban tíz pontot szerzett a csapat, az egyetlen nem megnyert bajnoki a listavezető Videoton FC elleni, székesfehérvári döntetlen volt. E sorozat után a Fradi az ötödik helyen telelt, 13 pontos hátrányban a Vidivel, ötpontosban az MTK-val szemben. A DVTK egy ponttal állt a zöld-fehérek előtt, a DVSC-Teva addig a Fradihoz hasonlóan 31 pontot gyűjtött.

A téli átigazolási időszakban válogatott játékosok (Hajnal Tamás, Varga Roland, Cristian Ramírez) érkeztek, a gárda pedig remekül produkált már az előkészületi mérkőzéseken is. Az utolsóig minden találkozóját megnyerte, de a Loki elleni, debreceni döntetlen sem volt éppen rossz eredmény. Már egyáltalán nem tűnt illúziónak Doll kijelentése, mely szerint csapata megpályázza tavasszal a második helyet.

A Ferencváros – mint korábban említettük – nagyszerű második félidényt zárt. Tizenhárom bajnoki találkozón harminchárom pontot gyűjtött. Veretlen maradt. A bajnokságban október negyedike után már nem akadt legyőzője, ezzel az idény leghosszabb veretlenségi szériáját mondhatja magáénak. (20 bajnoki meccs.) Pályaválasztóként 2013 ősze óta veretlen, a Groupama Arénában még nem veszített semmilyen sorozatban magyar csapat ellen. Ráadásul úgy lett a Magyar Kupa győztese, hogy kilenc mérkőzéséből egyet tizenegyesekkel nyert meg, egyet pedig, már szolnoki győzelme után, döntetlennel zárt. Az összes többi találkozót legalább kétgólos különbséggel nyerte. A kilenc mérkőzésen 840 perc alatt, mindössze két gólt kapott. A Ligakupában (egyetlen egyszer sem a legerősebb csapattal kiállva) 13 találkozójából csak kettőt veszített el. A Bp. Honvéd elleni 0-1 volt a tavasz egyetlen veresége tétmérkőzésen – már az első találkozón aratott háromgólos győzelem után.

Thomas Doll a bajnokságban 28 játékost küldött pályára, így festett a legtöbbet játszók csapata: Dibusz 30 – Dilaver 29, Mateos 19, Gyömbér 23, Nalepa 23 – Somália 24, Busai 22 – Lauth 23, Gera 26, Lamah 21 – Böde 29. A többiek: Bönig 19, Pavlović 18, Csukics 15, Ugrai 14, Ramírez 13, Varga 13, Kukuruzović 11, Nagy Dániel 11, Nagy Dominik 10, Batik 7, Hajnal 6, Havojić 3, Bošnjak 1, Csillus Á. 1, Haris 1, Nagy Á. 1, Popov 1. A házi góllövőlistán Böde Dániel végzett az élen (13), megelőzve Benjamin Lauthot (6).

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS