OTP Bank Liga idényértékelő: régen kellett ennyire izgulnia a Honvédnak és a Haladásnak

2015. június. 13., 10:36   |    

OTP Bank Liga idényértékelő: régen kellett ennyire izgulnia a Honvédnak és a Haladásnak

A negyedik résszel folytatódik az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idényének értékelése.

A bajnok Videoton FC és az ezüstérmes Ferencváros, valamint a további, a bajnoki tabella első felében végzett csapatok után a kilencediktől a tizenhatodik helyen végzett csapatok következnek.

9. Kecskeméti TE: Kétarcú csapat volt a KTE a 2014–2015-ös idényben. Négy vereséggel kezdett, s az utolsó négy mérkőzésén sem szerzett pontot. Maradt közte 22 forduló, amelyekben ellenben összesen négyszer kapott ki, ezek közül is kétszer a két utolsó őszi körben. Kiemelkedő volt Bekő Balázs csapatának tavaszi kezdése, minden más csapatnál több pontot gyűjtöttek a lila-fehérek március végéig. A négy mérkőzésen szerzett 12 ponttal – amelyben közrejátszott az is, hogy ebben a periódusban gyakran játszott a Széktói Stadionban a gárda – még az ötödik-hatodik hely sem tűnt elérhetetlennek. Ám jött az újabb visszaesés, s végül az összeomlás. A kilencedik helyezés és a megszerzett 38 pont közepes teljesítmény a kecskeméti futball hétéves „első osztályú” történetében. A legtöbbször játszók tizenegye: Tujvel 30 – Lovrić 18, Karan 28, Gyagya 18 – Patvaros 16 – Eninful 20, Vukaszovics 24, Szavics 27, Kitl 26 – Bebeto 28, Novák 26. A házi gólkirály a szenegáli Bebeto lett, 9 góllal.

10. Puskás Akadémia: A klubtörténet második élvonalbeli szezonjában a „négyes” volt a fejlődés kulcsszáma. Ennyi helyet lépett előre, s ennyivel gyűjtött több pontot Benczés Miklós együttese 2013–2014-es önmagához képest. Az ősz sikerült jobban Felcsúton, de ha ezt az egyébként mélyen igaz mondatot valaki jövendölésként emlegeti szeptember közepén, ráhozza a frászt az akadémistákra. Akkor, a hetedik forduló után, mindössze két ponttal szerénykedett a gárda. Ám sikerült felrázni a csapatot, s javult a hazai mérleg. Az ősszel lejátszott további 10 bajnokiból csak kettőt vesztett el a Puskás Akadémia, akadt egy négyes és zárásként egy hármas győzelmi sorozata is. Ennek tulajdoníthatóan a mezőny első felét zárva, nyolcadik helyezettként telelt a 24 pontos csapat. Tavasszal az első öt forduló nyeretlenül telt, majd a két kiesőjelölt, a Pápa és a Dunaújváros ellen megszerzett hat pont valamelyest javított a mérlegen. Ám utána az utolsó hat fordulóban már csak a szétesett KTE ellen sikerült nyerni, hiába lőtt például Tischler Patrik az Újpestnek az idényben rekordot jelentő négy gólt. A legtöbbször játszók tizenegye: Danilovics 27 – Szélesi 28, Kelić 26, Tar 16, Tamás 16 – Polonkai 24, Tóth B. 18, Szakály D. 21 – Lencse 29 – Harsányi 18, Tischler 30. Két fiatal társához hasonlóan Sallai is 16 találkozón szerepelt, ám többségükön csereként beállva. A házi gólkirály Tischler Patrik lett, 15 góllal.

11. Pécsi MFC-Matias: Robert Jarni érkezése jót tett a pécsi csapatnak. Ez a legkevesebb, amit leszögezhetünk az egykori vb-bronzérmes horvát munkájáról. November 24-én vetre át a csapatot, a két, a tavaszról előrehozott őszi mérkőzés, noha mindkettő „csak” egygólos vereséget hozott, még ráment az ismerkedésre. Ám a télen Jarni átalakította a keretet, s a 17. forduló után mindössze 10 ponttal az utolsó helyen szégyenkező piros-feketék gyűjtögetni kezdték a pontokat. A tizenhárom 2015-ös fordulóban 21 pontot gyűjtött a PMFC, még a két említett, az őszt záró vereséget is beleszámítva, az idény második felének tabelláján a hetedik (!) helyen végzett. Szembetűnő a hazai mérleg javulása: 2014 őszén 9 mérkőzésen két pont, 2015-ben hat mérkőzésen 14 pont került a csapat neve mellé. A legtöbbször játszók tizenegye: Polekszics 18 – Nagy J. 26. Balogh 26, Uzoma 21 – Heffler N. 17, Horváth A. 27– Szatmári 30, Rácz 17 – Fröhlich 28, Márkvárt 29, Kővári 21. (A tavasz néhány kulcsszereplője, mivel az idény első felét nem a klubnál töltötte, nem került be a legtöbbet játszók közé.) A házi gólkirály Márkvárt, Pauljević és Szatmári lett, mindössze 3-3 góllal.

12. Nyíregyházi Spartacus: Az újoncnak nem okozott gondot bennmaradó helyen végezni – ez felettébb dicséretes. Ugyanakkor még előkelőbb helyen is végezhetett volna, ha májusban nem hullajt el megszerezhető pontokat. A szabolcsiak Csábi József irányításával kezdték az idényt, szolid eredményekkel, de egy kispesti bravúrral. A 11. fordulóig nyolc pontot gyűjtött a gárda, ezzel a 14. helyen állt, a már kiesőhelyen szerénykedő Haladással azonos pontszámmal. Akkor Csábi helyére egykori játékostársa, Mátyus János ült, aki ugyan veszített nagy csatában Újpesten a bemutatkozó mérkőzésén, de aztán javultak az eredmények. A Szpari, elsősorban kiváló hazai szereplésének tulajdoníthatóan, feljött a 11. helyre, majd tavasszal, miután az első tíz találkozóból csak kettőn nem szerzett pontot, tizenegyedik helyezettként pontban kisebb volt a hátránya az ötödik Pakshoz képest, mint amekkora előnnyel vezetett a mögötte álló Péccsel szemben. Biztosította a bennmaradását. Az utolsó négy találkozóját ellenben kivétel nélkül elveszítette. Emiatt a második kör (a második 15 forduló) eredményei alapján csak a Dunaújváros és a Pápa szerzett nála kevesebb pontot. A legtöbb mérkőzésen szereplők tizenegye: Balogh 25 – Rubus 16, Fodor 23, Szokol 22, Törtei 20 – Kovacevic 13 – Pákolicz 19, Abdouraman 20, Kosztics 27 – Koller 21, Pekár 28. (Halenár és Rezes is 13 mérkőzésen szerepelt, a szlovák csatár ráadásul éppen úgy mindegyik meccsén kezdőként, mint Kovacevic.) A házi gólkirály Pekár László lett, 9 góllal.

13. Bp. Honvéd: A mostanit megelőzően legutóbb a 2008–2009-es idényben végzett ilyen gyenge eredménnyel a kispesti csapat, akkor is 13. lett, de több ponttal. A mostani 28 pontnál kevesebb a hárompontos rendszerben még nem volt a csapat neve mellett a végtáblázaton, a kieséskor 29 pontot gyűjtött, igaz, kettővel több (32) mérkőzésen. A két mérkőzésre beugró Jasper de Muijnckot nem számítva is három edző dirigálta a csapatot, Pietro Vierchowod 10 forduló alatt tíz pontot, a beugró holland 2 forduló alatt egy pontot, Csábi József öt találkozó alatt két, a tavasszal dirigáló Marco Rossi 13 forduló alatt 15 pontot gyűjtött. A visszatért olasz ugyan két vereséggel kezdett, de a következő 11 fordulóból már csak két mérkőzésen veszített a csapata. Így, bár az utolsó fordulóban dőlt csak el, de bennmaradó helyen végzett a 2012-ben még a negyedik, 2013-ban pedig a harmadik helyen végzett gárda. A legtöbb mérkőzésen szerepeltek tizenegye: Kemenes 30 – Ikenne-King 26, Ignjatovics 23, Baráth 19 – Godoy 18, Hidi 29, Nagy G. 21 – Vécsei 21 – Prosser 22, Youla 26, Holender 20. A házi gólkirály Souleymane Youla lett, 9 góllal.

14. Szombathelyi Haladás: Amióta a Hali visszakerült ismét a legmagasabb osztályba (2008 tavaszán nyerte meg az NB II Nyugati csoportját, s lett ismét NB I-es), nemhogy kiesési gondjai nem voltak, de egyszer sem végzett a mezőny második felében. Mostanáig. Az idény előtt vagy alatt több kulcsjátékosát is elveszítő gárda az utolsó fordulóban harcolta ki élvonalbeli tagságának meghosszabbítását. A 30 forduló alatt négy edző is irányította a csapatot, Artner Tamás 11 forduló alatt nyolc, Szentes Lázár 13 forduló alatt tíz, Kuttor Attila két forduló alatt egy, Mészöly Géza négy forduló alatt hat pontot szerzett. Mészöly megnyerte a két utolsó hazai meccset (ha úgy tetszik: a két hazai meccsét), s ez elégnek bizonyult a bennmaradáshoz. Érdekes, hogy a Haladás a mögötte végzett két csapat ellen megszerezhető 12 pontból csak négyet gyűjtött be. A legtöbb mérkőzésen szerepeltek tizenegye: Rózsa 25 – Schimmer 21, Fehér 17, Devecseri 22 – Németh 15, Jagodics 17, Iszlai 25, halmosi 24 – Gaál 27, Radó 23 – Rocchi 17. A házi gólkirály Radó András és a tíz tavaszi meccsén hat gólt szerző Leandro Martínez lett.

15. Dunaújváros-PASE: Az élvonalban abszolút újonc dunaújvárosi gárda csak a tizenegyedik fordulóban szerezte meg az első győzelmét, talán ez a tény önmagában is jelzi, nem akadt olyan fordulója a bajnokságnak, amelyben ne a kiesés ellen vívott harcra kellett volna fókuszálnia. Ebben a szakaszban csak egyszer játszott pályaválasztóként (Székesfehérváron, a Pápa ellen), azon a találkozón szerezte meg az első gólját. Az első tizenegy fordulóból mindössze háromban talált az ellenfél kapujába, ráadásul sem a Puskás Akadémia elleni kettő (2-3), sem a győri három gól (3-4) nem ért pontot. A 17. forduló, azaz az őszi zárás után a 14. helyen állt a Dunaújváros – tehát nem kieső helyen! Főleg annak köszönhetően, hogy noha minden vetélytársánál legalább kettővel kevesebbet játszott pályaválasztóként, a „hazai” eredmények listáján a 11. helyen állt. A tavasz nem sikerült, a bajnokság második felében (beleértve a két, őszvégén játszott fordulót is) a DPASE legénységénél csak a Pápa szerzett kevesebb pontot. Minden további rivális legalább hattal (!) többet gyűjtött. Artner Tamás március végi érkezése valamelyest feldobta a csapatot, a következő öt mérkőzésen nyolc pontot sikerült vele szerezni. Ám a hajrára elfogyott a (góllövő)tudomány. A legtöbb mérkőzésen szerepeltek tizenegye: Nagy 20 – Villám 25, Szekeres A. 18, Farkas 22, Csehi 28 – Jakab 19, Böőr 28, Nikházi 23, Thiago 20 – Orosz 25, Petneházi 26. (Lázár Zsolt is 18 mérkőzésen lépett pályára, mint Szekeres Adrián, de a védővel ellentétben ötször csereként.) A házi gólkirály Böőr Zoltán lett, hét góllal.

16. Lombard Pápa: Nyolc idényt töltött a Lombard Pápa az élvonalban, másodszor végzett kieső helyen (sőt: az utolsó helyen). Egyszer sem tudott a tizenegyedik helynél előrébb végezni. A mostani idényben Mátyus Jánossal remekül kezdett a csapat, a Ferencváros legyőzését alkalmasint még évekig emlegetik majd Pápán. Az ötödik forduló után, nyolc ponttal, a hetedik helyen állt a gárda. Játék a számokkal: ha minden ötmeccses szakaszban hasonlóan szerepel, 48 ponttal zárt volna. (A 2014–2015-ös végtabellán a hetedik helyezett DVTK neve mellett szerepel 48 pont.) A Pápa azonban nem bírt önnön gondjaival, s a hátralévő 25 fordulóban mindössze 11 pontot gyűjtött. Ebből a tavaszi 13-ban csak ötöt. Különösen az idegenbeli mérleg volt kiábrándító: a teljes szezonban mindössze öt pontot sikerült vendégként elcsípni. (Csak Pécsen nyert a Pápa.) A legtöbb mérkőzésen szerepeltek tizenegye: Szűcs 29 – Csizmadia 30, Bogunovics 23, nagy T. 22, Jagodics B. 19 – Csilus 21, Sluka 21, Zulevs 20, Bernardo Frizoni 26 – Waltner 17, Popin 26. A házi gólkirály a tavaszra érkezett Seye lett, 4 góllal.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS