OTP Bank Liga: Kiss Tamás születésnapi ajándékai

2018. november. 26., 09:36   |    

OTP Bank Liga: Kiss Tamás születésnapi ajándékai
Fotó: Puskás Akadémia

A Bp. Honvéd a mostani idényben először játszott az OTP Bank Ligában pályaválasztóként döntetlent. A Paks és az Újpest legutóbbi hét egymás elleni bajnoki mérkőzése kivétel nélkül döntetlenre végződött. A Diósgyőr az egyike annak a mindössze két csapatnak, amely megnyerte a legutóbbi két bajnokiját az OTP Bank Ligában.

BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Holender (64.), illetve Drazsics (76.)

– Továbbra is a Bp. Honvédé a leghosszabb aktuális veretlenségi sorozat, immár hat meccs óta nem kapott ki.
– Supka Attila együttese a mostani idényben először játszott az OTP Bank Ligában pályaválasztóként döntetlent.
– Holender Filip öt gólt szerzett a mostani bajnoki idényben, ez egyéni csúcsa, 2017–2018-ban négyig jutott csak, az volt eddigi rekordja.
– A finnek ellen a válogatottban is debütáló játékos négyet szerzett csapata legutóbbi hét bajnoki góljából.
– A Mezőkövesd csupán két idegenbeli mérkőzését veszítette el eddig 2018 őszén az OTP Bank Ligában.
– Sztefan Drazsics ugyancsak az ötödik góljánál tart a szezonban.
– Kuttor Attila csapata sorozatban a tizedik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.

ÚJPEST FC–PAKSI FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Beridze (62.), illetve Bartha (84.)

– A két csapat legutóbbi hét egymás elleni bajnoki mérkőzése kivétel nélkül döntetlenre végződött.
– Az Újpest öt pontot veszített a múlt héten, hármat a MOL Vidi ellen, kettőt a Pakssal szemben.
– Nebojsa Vignjevics együttese szeptember elseje óta először játszott döntetlent a bajnokságban. 2015 májusa óta először volt nyolc mérkőzés két bajnoki döntetlen között.
– Giorgi Beridze a tizenkettedik bajnoki mérkőzése után a harmadik góljánál jár.
– Bartha László március 31. óta az első bajnoki gólját lőtte. Az Újpest ellen már négy gólt szerzett az élvonalban.
– A Paks a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyert.
– Csertői Aurél együttese a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzése közül csak egyet veszített el.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–KISVÁRDA MASTER GOOD 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Frimpong (21.), Blažič (33.)

– Szergej Rebrov érájában először nyert bajnokit a Ferencváros a Groupama Arénában vidéki csapat ellen.
– A ghánai Abraham Frimpong az ötödik bajnokiját játszotta a magyar élvonalban, ez volt első gólja.
– Március 17-én, a Puskás Akadémia elleni hazai mérkőzésen fordult legutóbb elő, hogy a Ferencváros két belső védője gólt szerzett. Blažič mellett akkor Otigba Kenneth talált még a kapuba.
– Miha Blažič az előző idényben hét gólt is szerzett, tavasszal a zöld-fehérek egyik leggólerősebb játékosának számított. Az őszi szezonban ez volt az első bajnoki gólja.
– A Kisvárda a legutóbbi hét fordulóban mindössze egy pontot szerzett.
– Dajka László legénysége a legutóbbi hét bajnokija mindegyikén legalább két gólt kapott.
– Amióta az ukrán edző átvette a csapatot, a zöld-fehérek csak az Újpest elleni derbin nem szereztek két gólt pályaválasztóként.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–SZOMBATHELYI HALADÁS FC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Kiss T. (12.), Knežević (17.)

– A Puskás Akadémia sorozatban az ötödik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg, Élvonalbeli történetében még nem volt ilyen jó sorozata.
– Benczés Miklós együttese a legutóbbi négy hazai mérkőzésén mindössze egy gólt kapott.
– Kiss Tamás győztes góllal ünnepelte a 18. születésnapját. Ez a szokása: tavaly ugyan nem 24-én, hanem 25-én, de szintén góllal ünnepelt, mégpedig a mostani ellenfél, a Haladás tagjaként, a Ferencváros elleni stadionavatón.
– Josip Knežević 36 magyar bajnokin 16 gólt szerzett. Ő is csatlakozott az OTP Bank Liga ötgólos játékosaihoz. Az első tízben van a góllövőlistán.
– A Haladás a legutóbbi tizenegy fordulóban csupán négy pontot szerzett.
– A zöld-fehérek szeptember harmincadika óta nem szereztek akciógólt a bajnokságban, egyetlen, azóta elért góljukat büntetőből lőtte Gaál Bálint.
– A szombathelyiek vendégként a legutóbbi három idegenbeli meccsüket kivétel nélkül 2-0-ra veszítették el.

DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Balogh (13., öngól), Haszani (44.), Vernes (73.), illetve Farkas II B. (81.), Torghelle (95., 11-esből)

– A Diósgyőr az egyike annak a mindössze két csapatnak (a másik a Mol Vidi FC), amely megnyerte a legutóbbi két bajnokiját az OTP Bank Ligában.
– A DVTK 2017 októbere óta először nyert két egymást követő bajnokin.
– Május 19. óta először segítette öngól a diósgyőrieket. Akkor a paksi Bartha talált a saját kapujába.
– Florent Haszani az első 24 magyarországi bajnokiján nem szerzett gólt. A legutóbbi kettőn ellenben kétszer is betalált.
– Vernes Richárd a második gólját szerezte a DVTK tagjaként, az elsőt a Puskás Akadémiának lőtte.
– Az MTK 2016 októbere óta először veszítette el két egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzését az élvonalban.
– A korábbi válogatott Farkas Balázs pályafutása során először szerzett gólt a magyar élvonalban.

DEBRECENI VSC–MOL VIDI FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Nego (41.)

– A MOL Vidi a nagy kupamenetelés alatt először jött fel a tabellán a második helyre.
– Loic Nego három bajnoki gólt lőtt az elmúlt egy hónapban. Ebben a periódusban a csapat nyolc gólt szerzett az OTP Bank Ligában, ebből hatot Nego és Pátkai Máté.
– A Vidi csupán egyetlen olyan bajnoki mérkőzésén veszített ősszel pontot, amely előtt nem játszott nemzetközi nemzetközi kupamérkőzést.
– Marko Nikolics együttese a legutóbbi hat idegenbeli bajnoki mérkőzéséből négyen nem kapott gólt.
– A Debreceni VSC először kapott ki hazai bajnokin az őszi idényben.
– A Vidi a legutóbbi kilenc, a DVSC elleni bajnoki meccséből csak egyet nem nyert meg. Azt augusztusban, a Malmö elleni idegenbeli 1-1 után játszotta.
– A DVSC egymást követő két bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. Ilyenre a mostani szezonban még nem volt még példa.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS