OTP Bank Liga: Még öt csapatot fenyeget a kiesés réme

2018. június. 01., 15:24   |    

OTP Bank Liga: Még öt csapatot fenyeget a kiesés réme

Az utolsó fordulót rendezik szombaton az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében. A tét a harmadik hely, illetve a kiesés elkerülése. A búcsú még öt csapatot fenyeget. A mérkőzések azonos időben, este hét órakor kezdődnek. Az M4 Sport körkapcsolásos közvetítést sugároz a mérkőzésekről, míg a Kossuth Rádió 20.05-től ad körkapcsolásos közvetítést a mérkőzések második félidejeiről.

BUDAPEST HONVÉD–VASAS FC
(Kispest, Bozsik Stadion)

Supka Attila együttese még elérheti a harmadik helyet, ha győz, s az Újpest–Debrecen találkozó döntetlenre végződik. Amennyiben a lila-fehérek megtartják a harmadik helyüket, még negyedikként is nemzetközi kupainduló lehet, ehhez több pontot kell szereznie, mint amennyit a DVSC gyűjt. A Honvéd tavasszal az első két hazai bajnokiját megnyerte, ám utána négy találkozón is nyeretlen maradt. A Vasas a győzelme esetén 37 ponttal zárja az idényt, a Mezőkövesd vagy a Haladás akkor is megelőzi, a DVTK semmiképpen, de végső helyezése attól függ, mit játszik a Balmazújváros. Döntetlennél csak a Balmazújvárost előzheti meg az előtte állók közül, viszont még elé kerülhet a DVTK is. Veresége esetén kiesik.

SWIETELSKY-HALADÁS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY
(Szombathely)

A Haladás az új stadionban még nem veszített mérkőzést. Ha most törik meg ez a sorozat, még kieshet. De az egy pont sem feltétlenül elég a számára, sorsa akkor a riválisok kezében van. Döntetlennel 36 ponttal végezne, ebben az esetben is mind a három mögötte álló csapat megelőzheti. Biztosítékot számára csak a hazai győzelem jelent. A Mezőkövesd kicsivel egyszerűbb helyzetben van: egy pont a biztos bennmaradást jelenti. 

ÚJPEST FC–DEBRECENI VSC
(Szusza Ferenc Stadion, 17.00)

A lila-fehérek állnak a harmadik helyen, ha győznek, biztosan meg is tartják azt. Még döntetlen esetén is van erre esélyük, feltéve, hogy a Honvéd sem nyer. A DVSC-nek nyernie kellene a harmadik helyhez, de ha nem tud győzni, ellenben a Honvéd botlik, s így negyedik lesz, az is nemzetközi kupaindulást ér az Újpest kupagyőzelme miatt.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–PAKSI FC
(Felcsút, Pancho Aréna)

Akár még a Paks is lehet negyedik, s ezzel nemzetközi kupainduló. Ehhez, amellett, hogy legyőzni a Puskás Akadémiát, az is kell, hogy az Újpest nyerjen a DVSC ellen, a Honvéd pedig ne nyerjen a Vasassal szemben. A Puskás Akadémia, amennyiben legyőzi a paksot, a mezőny első felében zárja az idényt, ami újonc csapattól dicséretes teljesítmény. 

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Balmazújváros)

Horváth Ferenc együttese a tizedik helyen áll, nem kieső helyen. Ebből az következik, hogy ha a mögötte állók nem szereznek pontot, a mostani mérkőzésétől függetlenül bennmarad. Ha egy pontot szerez a Balmazújváros, még mindig a két mögötte álló kezében van a sorsa, a Vasas és a DVTK is megelőzi három pontot szerezve. Természetesen, amennyiben a Balmazújváros folytatja jó hazai szereplését és nyer, minden további eredménytől függetlenül prolongálja élvonalbeli tagságát. A Ferencváros számára már csak a presztízs a tét, e találkozótól függ, hogy Thomas Doll csapata szerez-e legalább egy idegenbeli győzelmet a tavaszi bajnoki idényben. 

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON FC
(Diósgyőr)

Az utolsó helyen álló Diósgyőr számára csak a győzelem adja meg a számolgatás esélyét. Ha nem tud nyerni, biztosan kiesik. Ha legyűri az újdonsült bajnokot, sorsa a a Vasas, a Balmazújváros és a Haladás kezében van. Még akár mind a hármat is megelőzheti. A Videoton már a múlt héten, a Bp. Honvéd legyőzésével bebiztosította a bajnoki címét. 

Június 8-án, 17 órától játssza idei utolsó felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. A Budapesten, a Groupama Arénában megrendezésre kerülő Ausztrália elleni találkozóra az OTP Bank Liga utolsó fordulójában két budapesti és egy vidéki meccshelyszínen is lehet jegyeket váltani.

 



Az OTP Bank Liga állása az utolsó forduló előtt

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS