Otthon nem ment a Paksnak

2013. június. 12., 11:21   |    

Otthon nem ment a Paksnak

Hazai pályán minden korábbinál gyengébb teljesítményt nyújtott, s ezért a várakozástól elmaradva csak a 13. helyen végzett az MVM Paks az OTP Bank Liga 2012–2013-as idényében.

Élvonalbeli története során csak egyszer, a 2009–2010-es idényben végzett a mostaninál hátrább a tabellán a paksi együttes. Ez a rossz hír. A jó ellenben, hogy azt követően a következő két szezonban előbb a második, majd a hatodik helyen zárt. A tréfát félretéve: a mostani szereplés feltétlenül csalódást jelenthetett az együttes híveinek, különösen hazai pályán messzire került két évvel ezelőtti önmagától. Az ezüsttel zárt szezonban 31 pontot gyűjtött a csapat pályaválasztóként, még a 2012–2013-asban is 27-et, ezekhez méltatlan a mostani 14 pont. Az előző idény óta elveszített plusz hét ponttal a Paks a kilencedik helyre került volna.

A zöld-fehéreket a szezon elején még a korábbi sikeredző, Kis Károly irányította, de az első fordulóban elszenvedett hazai vereség után Máté Csaba váltotta, deklaráltan ideiglenes megoldásként. Augusztus végén aztán a korábban a KTE edzőjeként sikereket elért Tomiszlav Szivics került a csapathoz. Érdekes, s a szerb edző korábbi eredményeire nem jellemző módon a Paks ősszel, s a tavasz egy részében rengeteg döntetlent játszott, s noha az utolsó nyolc fordulóban már vagy nyert, vagy veszített, 11 „remivel” az idény rekordereként zárt.

Az idény során 28 játékos szerepelt paksi színekben, a vajdasági születésű Könyves Norbertet is ide sorolva csak magyar futballistákat küldött pályára a mindenkori szakvezető. A legtöbb mérkőzésen Heffler Tibor (29, 28 kezdőként, 1 csereként) lépett pályára. A házi gólkirály az őszi idény közben igazolt Lázok János lett, 9 góllal. A pályára lépett 25 mezőnyjátékosból 13 szerzett gólt. A legtöbbet játszók tizenegye: Csernyánszki (21) – Heffler T. (29), Éger (28), Fiola (26), Szabó J. (25) – Sifter (25) – Bartha (26), Heffler N. (21), Eppel (23) – Lázok (21) – Tököli (26). Vayer is 21 mérkőzésen játszott, de csak heten kezdőként.

A Paks idényének vitathatatlan fénypontja a tavaszi idénykezdetet jelentő, klubrekordot hozó, újpesti 6-0 volt. Lázok János négy gólja a bajnokság egyik csúcsprodukciójának számított. Ugyancsak bravúrnak számít az addig hazai pályán veretlen Győri ETO otthonában elért 4-3-as győzelem, főleg úgy, hogy a házigazdák a szünetben már 3-0-ra vezettek. Ugyanakkor magyarázhatatlan egy negatív klubrekord: a bajnokságot sorozatban öt vereséggel zárta a tavasszal hazai pályán mindössze a Diósgyőr ellen nyerni képes alakulat.

A bajnoki helyezés: 13.
30 mérkőzés, 8 győzelem, 11 döntetlen, 11 vereség, 40-38-as gólkülönbség 35 pont
Pályaválasztóként: 15 mérkőzés, 3 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 15-19-es gólkülönbség 14 pont
Vendégként: 15 mérkőzés, 5 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség, 25-19-es gólkülönbség 21 pont

Helyezés a hazai mérkőzések tabelláján: 15.
Helyezés az idegenbeli mérkőzések tabelláján: 6.
Helyezés az első 15. fordulóban játszott mérkőzések alapján: 12.
Helyezés a második 15. fordulóban játszott mérkőzések alapján: 11.

A szezon egyik legnagyobb paksi bravúrja: 6-0-ás győzelem Újpesten:



A másik nagy bravúr: győzelem Győrben, 0-3-ról:



Az egyetlen hazai siker tavasszal, az idegenben igen gyengén szereplő DVTK ellen:


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS