Pont nélkül maradtunk Törökországban

2016. június. 06., 20:19   |    

Pont nélkül maradtunk Törökországban

Női A-válogatottunk utolsó előtti Eb-selejtezőjén 2-1-es vereséget szenvedett a törökök otthonában.

Markó Edina együttese tavaly ősszel csak komoly nehézségek árán tudta legyőzni a török válogatottat a Groupama Arénában, de ellenfelünk nemcsak bennünket szorított meg a sorozat eddigi meccsein, később az oroszoktól is pontot tudott rabolni. Mindezek fényében nehéz mérkőzés várt a mieinkre, és gyorsan beigazolódott, hogy nem hiába tartottunk az összecsapástól: a törökök már a 4. percben megszerezték a vezetést, Ece Türkoğlu vette be egy távoli lövéssel a kapunkat (1-0). A gyors gól megfogta a mieinket, nem találtuk a meccs ritmusát, a 27. percben Mosdóczi Evelin öngóljával növelték az előnyt a hazaiak (2-0), majd nem sokkal később a kapufa mentette meg a mieinket az újabb találattól.

Csak a játékrész végéhez közeledve rendeztük a sorainkat, és ezt követően meg is szereztük a szépítő találatot, a 40. percben Vágó Fanny átadása után Jakabfi Zsanett tört be a tizenhatoson belülre a jobbösszekötő helyén, és lőtt a rövid sarokba (2-1). A második félidő már a magyar válogatotté volt, de a lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani, csak kapufák tekintetében sikerült egyenlíteni. A hajrában mindent megtettünk a győztes gól megszerzése érdekében, a helyzetek kialakításával nem is volt gond, de a befejezések továbbra sem sikerültek, a török válogatott így - nem kis nehézségek árán - megtartotta előnyét, és 2-1-re megnyerte az összecsapást.

- Rosszul kezdtük a mérkőzést, mintha elhittük volna, hogy jó csapat vagyunk, és valahogy meglesz a győzelem a törökök ellen - mondta Markó Edina a mérkőzést követően. - Nem sikerült a csapat mentális felkészülése, és ebben teljesen magamra vállalom a felelősséget - tompán, lassan, rossz ritmusban játszottunk, ez nem fért bele a mérkőzésbe. Hiába javult fel később a teljesítményünk, és vettük át az irányítást, a kapu előtt kapkodtunk, pontatlanok voltunk, rossz döntéseket hoztunk, ezért nem sikerült az egyenlítés. A szezon végére elfáradtak a játékosok, és ezúttal nem tudtak extrát nyújtani azok, akik átlendíthették volna a csapatot a holtponton.

Törökország-Magyarország 2-1 (2-1)
Magyarország: Szőcs Réka - Mosdóczi Evelin, Tálosi Szabina, Szabó Viktória, Tóth Gabriella - Szuh Erika (Kaján Zsanett, 70.), Csiszár Henrietta (Rácz Zsófia, 46.), Vágó Fanny - Szarvas Alexandra (Kocsán Petra, 78.), Jakabfi Zsanett, Zeller Dóra

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS