Pontokat vesztett a tabella első két helyezettje

2015. május. 10., 20:27   |    

Pontokat vesztett a tabella első két helyezettje

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi játéknapján a május 20-i Magyar Kupa-döntő két csapata közül egyik sem tudott nyerni: a Ferencváros 1-1-et játszott a DVSC-vel, a már bajnok Videoton FC pedig kikapott Pakson.

Ferencváros-DVSC-Teva 1-1 (1-0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Pavlovic a 19., ill. Bódi a 89. percben

Az első félidő a Ferencvárosé volt, a hazaiak lendületesen, támadó szellemben futballoztak, és egészen a szünetig ők domináltak. A 19. percben a vezetést is megszerezték, egy jobb oldali szöglet után Mateo Pavlovic fejelt 5 méterről a kapuba (1-0). A második félidőt is a zöld-fehérek kezdték jobban, de ezt követően feljavult a DVSC játéka, és helyzetig is eljutott Kondás Elemér együttese. A 89. percben megszerezte az egyenlítő találatot a Loki, Bódi Ádám éles szögből, a bal oldalvonal közeléből végezhetett egy szabadrúgást, mindenki beadásra várt, a debreceni támadó viszont a bal felső sarokba tekert (1-1), így alakult ki a végeredmény. A Fradi hat sorozatban megnyert hazai bajnoki után tavasszal először vesztett pontot a Groupama Arénában.

Paksi FC-Videoton FC 1-0 (0-0)
Vezette: Berke Balázs
Gólszerző: Könyves a 80. percben

A Vidi a múlt héten bebiztosította bajnoki címét, és a tétnélküliség érezhető volt a játékán a paksi mérkőzésen, a megszokottnál visszafogottabb teljesítményt nyújtott a csapat. Az óriási szélben lejátszott első félidő legnagyobb helyzetét Feczesin Róbert hagyta ki, de mezőnyben nem tudott jelentősebb fölényt kiharcolni a Vidi. A második játékrészben a Paks veszélyesebb lett, az 57. percben Calatayud kapus bravúrjának köszönhették a vendégek, hogy megúszták kapott gól nélkül. A 80. percben viszont már megszerezte a vezetést a Paks, Haraszti 18 méteres lövését követően Calatayudról kijött a labda, az érkező Könyves Norbert pedig közelről a hálóba továbbított (1-0). Ez maradt a végeredmény, a Vidi az idényben először kapott ki idegenben, és egyben ez volt a második veresége a bajnokságban.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS