Pontokat vesztett a Vidi és az Újpest is

2014. november. 08., 22:21   |    

Pontokat vesztett a Vidi és az Újpest is

Az OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján a Videoton FC 0-0-ra végzett Kecskeméten, a Puskás Akadémia 1-1-et játszott a Szusza Ferenc Stadionban.

Kecskeméti TE - Videoton FC 0-0
Vezette: Iványi Zoltán

A Vidi többet birtokolta a labdát, de a jól védekező kecskemétiek védelmét nem tudta átjátszani. A hazaiak kontrákkal operáltak, és volt is belőle helyzetük, de a gólszerzés nem sikerült. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, itt is, ott is alakultak ki lehetőségek. A 74. percben a csereként beállt Patvaros Zsolt megkapta második sárgáját, így emberhátrányban zárta az utolsó 20 percet a KTE. A Vidi ekkor már egyértelmű fölényben játszott, de hiába, a győztes gólt nem tudta meglőni, döntetlennel zárult a találkozó.

MVM Paks - Lombard Pápa 3-0 (1-0)

Vezette: Németh Ádám
Gólszerző: Báló a 45. (11-esből), Haraszti a 68., Bor a 91. percben

Az első helyzet a pápaiak előtt adódott, ezt követően azonban a Paks volt aktívabb elöl, Szűcs Lajosnak kétszer is bravúrt kellett bemutatnia. A 45. percben Haraszti Zsolt elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Báló Tamás értékesítette (1-0). A második félidőben is veszélyesebb volt a hazai csapat, amely a 68. percben megduplázta az előnyét, Haraszti kapott indítást a jobbösszekötő helyén, majd 12 méterről a bal alsó sarokba csavart (2-0). A 91. percben Haraszti indította a bal oldalon Bor Dávidot, a cserejátékos betört a 16-oson belülre, és a kilépő Szűcs fölött a kapu közepébe emelt (3–0).

Újpest FC - Puskás Akadémia 1-1 (0-0)
Vezette: Vad II István
Gólszerző: Simon a 48., ill. Szakály a 47. percben

Az első félidőben némi meglepetésre a vendégek alakítottak ki több lehetőséget, de Szakály Dénes és Lencse László is hibázott nagy helyzetben. A második félidő elején felpörögtek az események, a 47. percben egy szöglet után Szakály csúsztatott a hazai kapuba (0-1), egy perccel később egyenlítettek a hazaiak, Balogh bal oldali beadása után Simon Krisztián 11 méterről lőtt a jobb alsó sarokba (1-1). A hátralévő időben az Újpest nagy erőket mozgósított a győztes gól megszerzéséért, két kapufát lőttek, de végül az utolsó percekben emberelőnyben játszva (Vaszicsku Gergő kapott pirosat a 87. percben) sem tudták maguk javára fordítani a meccset.

PMFC-Matias - Győri ETO 0-3 (0-2)
Vezette: Szabó Zsolt
Gólszerző: Martínez a 13. és a 19., Priskin a 67. percben

Az átmeneti szakmai stáb irányította együttesek egymás elleni összecsapásán a győriek 20 perc alatt magabiztos előnyre tettek szert. A 13. percen Marko Dinjar bal oldali beadását Priskin Tamás csúsztatta tovább, az érkező Leandro Martínezhez pedig 9 méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt (0–1). A 19. percben egy szabadrúgás után nem tudtak felszabadítani a hazaiak, Martinez 4 méterről talált a hálóba (0-2). A pécsiek kétgólos hátrányban aktivizálták ugyan magukat, de lövéseik nem voltak kellően pontosak. A 67. percben Poleksic kapusról kijött a labda egy beadás után, Priskin lecsapott rá, majd egy igazítás után a hálóba lőtt (0-3). Az esetnél Poleksic megsérült, nem tudta folytatni a játékot, s mivel a hazaiaknak nem volt cserelehetőségük, egy mezőnyjátékos, Márkvárt Dávid állt be helyette. A győriek a hátralévő bő 20 percben, emberelőnyben "ölték a focit", meg sem próbáltak akciót indítani, így végül egy kósza kapura lövés sem érkezett Márkvárt kapujára, a lefújásig nem változott az eredmény.

DVSC-Teva - Dunaújváros 2-0 (0-0)
Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Máté a 60., Brkovics a 78. percben

Az első félidőben a Loki több nagy helyzetet is elpuskázott, de a Dunaújváros előtt is adódott lehetőség. A második félidőben a hazaiak nyomás alát helyzeték az újvárosi kaput, a vendégek nem tudták megtartani a labdát, érett a hazai gól. A 60. percben megszületett a DVSC vezető találata, egy bal oldali szöglet után a Dunaújváros amúgy bravúrokat is bemutató kapusa elszámolt a labda ívét, Brkovics fejelt kapura, Máté Péter pedig közelről a hálóba továbbított (1-0). A 78. percben ismét szöglet előzte meg a debreceniek találatát, Mihelic bal oldali beadását követően Brkovics fejel öt a hálóba (2-0). A hajrában kapufát lőtt és ziccert hibázott a Loki, de nem tudta tovább növelni előnyét.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS