Pontosztozkodás Diósgyőrben

2007. augusztus. 24., 21:46   |    

Pontosztozkodás Diósgyőrben

A Soproni Liga hatodik fordulójában egy mérkőzést rendeztek pénteken. A Budapest Honvéd Diósgyőrbe látogatott, s pontot szerzett: a mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött.

Hercegfalvi két gólja egy pontot ért

A 15. percben a vendégek szereztek vezetést. Bárányos Zsolt indította Hercegfalvi Zoltánt, aki öt méterről, balról, előrevetődve fejelt a kapu bal oldalába (0-1). Három perccel később azonban már ismét egyenlő volt az állás - a 18. minutumban Simon Attila lövése után ugyan még védett Tóth Iván, ám a kipattanó labdát Sipeki István közelről a hálóba gurította (1-1). A 23. percben aztán már a házigazdáknál volt az előny. Vincze Gábor a Honvéd 16-osán belül lerántotta Abdua Halidou Douvát, a megítélt büntetőt pedig Simon Attila értékesítette (2-1). A második félidőben Hercegfalvi megszerezte második gólját, amellyel döntetlenre változtatta az eredményt. A 82. percben a csatár megindult előre, majd 22 méterről, jobbal a jobb felső sarokba bombázott (2-2). A 85. percben megfogyatkozott a Honvéd, Pomper Tibor kezezett, amiért megkapta második sárga lapját, azaz számára véget ért a találkozó. A Diósgyőr tehát továbbra is nyeretlen maradt az idei bajnokságban, a Honvéd pedig - ha 'csak' két pont előnnyel is - megőrizte első helyét.

Diósgyőr - Budapest Honvéd 2-2 (2-1)
Gólszerző: Sipeki a 18., Simon A. (11-esből) a 23. illetve Hercegfalvi a 15., Hercegfalvi a 82. percben
Kiállítva: Pomper a 85. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS