Ponttal távozott Kecskemétről a Haladás

2013. augusztus. 23., 21:44   |    

Ponttal távozott Kecskemétről a Haladás

Az OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómeccsén az első félidőben a kecskemétiek, a másodikban a szombathelyiek szereztek gólt.

KTE-Phoenix Mecano - Haladás 1-1 (1-0)
Vezette: Szabó Zsolt (Szalai Dániel, Kis Zoltán)
Gólszerző: Forró a 27., ill. Fehér a 49. percben

A kecskemétiek enyhe fölényét hozta az első 20 perc, majd bár a vendégek valamelyest feljavultak a mezőnyben, a hazaiak megszerezték a vezetést, egy jobb oldali beadás után a balösszekötő helyén érkező Forró Gyula előzte meg védőjét, és 7 méterről a kapuba fejelt (1-0). A gól után sem javult fel a Haladás, egy nagy helyzetet azért kialakított a szünet előtt, Radó András fejese kevéssel tévesztett célt. A második félidőre két új játékossal futott ki a szombathelyi együttes, és csak három percre volt szüksége, hogy kiegyenlítsen, Radó jobb oldali szabadrúgása után Fehér Zoltán emelkedett a legmagasabbra, és 6 méterről a bal sarokba fejelt (1-1). A folytatásban mindkét fél nagy erőket mozgósított a győztes gól megszerzése érdekében, de a kapuk a lefújásig érintetlenek maradtak, igazságos döntetlen született.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS