RangAdó Díjátadó Gála: Lanzafame lett az NB I legjobb játékosa

2018. június. 03., 20:33   |    

RangAdó Díjátadó Gála: Lanzafame lett az NB I legjobb játékosa

A Budapest Honvéd olasz csatára, a gólkirály Davide Lanzafame kapta az OTP Bank Liga legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján vasárnap.

A Budapest Music Centerben megtartott – az M4 Sport által élőben közvetített, fellépőkkel színesített – eseményen a szombaton véget ért élvonalbeli idény felfedezettjének a debreceni Varga Kevint választották, a legjobb edző pedig a Paks szakvezetője, Csertői Aurél lett.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kisebb betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen, így a köszöntőbeszédet Berzi Sándor alelnök tartotta. Elmondta: a mostaninál izgalmasabb élvonalbeli bajnokságot nehezen tud elképzelni.

"Minden egyes helyezésért meg kellett harcolni. A bajnoki címért végül két csapat küzdött, és mindkettő megérdemelte volna az aranyérmet" – tette hozzá Berzi.

A kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és a legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a kispesti Gazdag Dániel Balmazújváros ellen szerzett találatára voksoltak – a gól megtekinthető az M4 Sport honlapján
 

A RangAdó Gála díjazottjai:
 
A férfi NB I legjobb játékosa: Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)
A férfi NB I felfedezettje: Varga Kevin (Debreceni VSC)
A férfi NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (18 gól)
A férfi NB I legszebb gólja: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
A férfi NB I legjobb edzője: Csertői Aurél (Paks)
A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán
Az NB I legsportszerűbb csapata: Újpest FC
A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
A női NB I felfedezettje: Nagy Virág (Kóka)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Előnyt szerzett a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi
Bajnokságok / Kupák
A bajnokesélyeseknél is jobb formában a DVTK és a Kisvárda
Bajnokságok / Kupák
NB II: Győztek a dobogós csapatok

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol