Rangadók a keleti végeken

2014. december. 07., 10:57   |    

Rangadók a keleti végeken

Két, kelet-magyarországi mérkőzéssel folytatódik ma az OTP Bank Liga 17. fordulója. Diósgyőrben az Újpest, Debrecenben az MTK lép pályára.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC
(December 7., vasárnap, 16.30)

2009 óta nem tudott nyerni az Újpest Diósgyőrben, a borsodi csapat ellenben 2014-ben eddig egyszer sem tudta legyőzni a lila-fehéreket, pedig találkoztak már háromszor. A két csapat idei legfontosabb mérkőzése a Magyar Kupa-döntő volt, amelyet büntetőkkel nyert meg Nebojsa Vignjevics együttese. A DVTK az idény során nagyszerű hazai mérleggel dicsekedhet, április vége óta veretlen pályaválasztóként. Azóta csak a Haladás, illetve ősszel a Debrecen és a Dunaújváros vitt el pontot Diósgyőrből. Tomiszlav Szivics együttese az eddig megszerzett 29 bajnoki pontból húszat hazai pályán gyűjtött be. Az Újpest 10 pontot szerzett eddig vendégként, ami három szerzett góllal akár bravúrosnak is minősíthető. A lila-fehérek mindössze öt gólt kaptak vendégként. Minden helyszínt figyelembe véve a Diósgyőr nyolc, az Újpest tíz pontot szerzett a legutóbbi öt fordulóban.

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST
(December 7., vasárnap, 18.30)

A kék-fehérek az esztendő eddigi hónapjaiban a Loki mumusának számítottak, kétszer is legyőzték Kondás Elemér csapatát. Garami József legénysége március óta nem játszott döntetlent, idegenben (minden sorozatot figyelembe véve) a legutóbbi 12 meccséből csak egyet veszített el. Az OTP Bank Ligában vendégként a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén 15 pontot szerzett, miközben mindössze egy gólt kapott. Nincs kevésbé kitűnő formában a szezon eleji gyengélkedés után lábra kapott DVSC-Teva sem. A piros-fehérek az elmúlt hat fordulóban minden vetélytársuknál több pontot gyűjtöttek, öt mérkőzést megnyertek, csak a Ferencváros ellen játszottak döntetlent a Nagyerdőben. Noha a csapat megbotlott korábban néhány hazai mérkőzésén, a legutóbbi öt hazai meccsből csak a Fradi ellenin kapott gólt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS