Rangadót nyert a címvédő

2010. augusztus. 29., 20:36   |    

Rangadót nyert a címvédő

A DVSC-TEVA nyerte meg az NB I vasárnapi rangadóját, a hajdúságiak a Videoton ellen győztek hazai pályán 3-1-re. A fehérvári együttes a második félidőben rövid ideig vezetett ugyan, ám a hazaiak játéka az utolsó 25 percre jelentősen feljavult, és végül magabiztos nyerték meg a találkozót.

Nincs már veretlen csapat az élvonalban

DVSC-TEVA - Videoton FC 3-1 (0-0)
Vezette: Iványi Zoltán (Ring György, Farkas Balázs)
Gólszerző: Czvitkovics (11-esből) a 68. , Yannick a 71., Horváth G. (öngól) a 90., ill. Sándor az 55. percben

Az első félidőben a DVSC-TEVA támadott többet, ám a hazai akciók nem hordoztak magukban jelentős veszélyt. A Videoton kontrákból próbált helyzeteket kialakítani, és többször közel is került a gólszerzéshez, de az utolsó húzások nem jöttek be a vendégek támadóinak. A második félidőben már a gólokkal sem maradtak adósak a csapatok, az 55. percben Andre Alves beadása után Sándor György maradt egyedül a kapu előtt, és közelről a hálóba passzolt (0-1). A Debrecen a kapott gól után javult fel, és a 67. percben kiegyenlített: a Yannick felvágásáért megítélt büntetőt Czvitkovics Péter értékesítette (1-1). Négy perccel később átvette a vezetést a hajdúsági együttes, Yannick futott el a bal oldalon, s miután senki sem támadta, lövésre szánta el magát, a labda pedig a jobb sarokban kötött ki (2-1). A találkozó a 90. percben dőlt el, és ezúttal is Yannick készítette elő a hazai gólt: a kameruni légiós beadása után a menteni igyekvő Horváth Gáborról pattant a labda a hálóba (3-1). A DVSC csak a második félidő második felében játszott igazán jól, de ezúttal ez is elegendő volt a három pont megszerzéséhez, míg a Videoton legfeljebb azzal vigasztalódhat, hogy utolsóként vesztette el veretlenségét a szezonban.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS