Rangadót nyert a Fradi ellen a DVTK

2014. október. 04., 23:08   |    

Rangadót nyert a Fradi ellen a DVTK

Az OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapján folytatta menetelését a hibátlan teljesítménnyel listavezető Videoton FC.

DVTK-Ferencváros 2-1 (1-1)
Vezette: Iványi Zoltán
Gólszerző: Grumics a 6., Takács a 60., ill. Gera a 8. percben

A DVTK háromcsatáros felállása és bátor játéka már 6 perc után gólt eredményezett, Mirosval Grumics és Takács Tamás összejáta után utóbbi az alavonal közeléből, a jobb oldalról gurított vissza a második hullámban érkező Grumicnak, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt (1-0). Két perccel később egyenlített a Ferencváros, Philip Bönig tört be a 16-oson belülre a bal oldalon, négy diósgyőri védőt is kicselezett, majd kapura lőtt, a bal kapufáról kipattanó labdát Gera Zoltán két lépésről az üres kapuba vágta (1-1). A viharos kezdés után kissé visszavettek a csapatok, de helyzetek így is adódtak mindkét kapu előtt, az egyik oldalon Gera, a másikon Griffiths fejelhetett óriási helyzetben, de mindketten rosszul céloztak. A második félidőben mindkét csapat a győztes gólért hajtott, ezt végül a hazaiak szerezték meg, egy bal oldali beadást követően Takács Tamás lőtt 12 méterről, a jobbösszekötő helyéről a jobb alsó sarokba (2-1). A Fradi a hajrában mindent bevetett, hogy legalább az egyik pontot megszerezze, de gólt nem tudott szerezni, a Diósgyőr 33 év után győzte le hazai bajnokin ismét a zöld-fehéreket.

DVSC-Teva - Budapest Honvéd 4-0 (2-0)
Vezette: Fábián Mihály
Gólszerző: Tisza a 15., Sidibe a 38., Vadnai a 46., Varga a 61. percben

Egyik csapat sem szerepelt jól az elmúlt hetekben, erre a meccsre csak a debreceniek szedték össze magukat, a vendégek meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkoltak elő. A DVSC az aktívan játszó Tisza Tibor révén a 15. percben vezetéshez jutottak (1-0), majd a 38. percben egy hatalmas védelmi hiba után Ibrahima Sidibe révén megduplázták az előnyt (2-0). A második félidőből egy perc sem telt el, amikor Vadnai Dániel talált a kapuba Aleksandar Jovanovic pontos passzát követően (3-0), míg a 4-0-ás végeredmény a 61. percben alakult ki, amikor egy újabb hibát ismét góllal büntetett a Loki, ezúttal Varga József volt eredményes, fölényessé téve a hazai sikert.

MVM Paks - Kecskeméti TE 2-3 (1-1)
Vezette: Szabó Zsolt
Gólszerző: Kovács a 7., Haraszti a 90., ill. Bebeto a 4., Botka a 61., Balázs a 71. percben

Gyors gólváltással indult a találkozó, a 4. percben egy bal oldali beadás után Bebeto 4 méterről vette be a paksi kaput (0-1), majd a 7. perben Haraszti szöglete után Kovács Gábor csúsztatott 5 méterről a hálóba (1-1). A folytatásban a paksiak kezdeményeztek többet, a KTE kontrákból próbált meg veszélyt teremteni ellenfele kapuja előtt. A fordulás után aktívabb lett a Kecskemét, és a 61. percben megszerezte a vezetést, Balázs Zsolt bal oldali beadása után Botka Endre lőtt a léc alá (1-2). Két nagy paksi lehetőség (mindkétszer Tujvel kapus hárított) a vendégek megduplázták előnyüket, Balázs 7 méterről vette be a hazai kaput (1-3). A 90. percbem Haraszti Zsolt 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2-3), de a vendégek győzelmét ez a találat már nem veszélyeztette, a KTE győzte le először az idényben a paksiakat.

PMFC-Matias - Videoton FC 0-2 (0-2)
Vezette: Vad II István
Gólszerző: Nikolics a 37., Causic (öngól) a 45. percben

Az első félórában a vendégek enyhe mezőnyfölénybe játszottak ugyan, de helyzeteit nem tudták értékesíteni, Vukasin Poleksic kapus többször is nagyot védett. A pécsiek kontrákból veszélyeztettek, de csak érvénytelenített gólig jutottak. A 37. percben a fehérváriak gólfelelőse, Nikolics Nemanja ritka nagy gólt lőtt, mintegy 24 méterről csavart védhetetlenül a jobb felső sarokba (0-1). A félidő hosszabbításában egy jobb oldalról érkező labdába Andrej Causic tette bele szerencsétlenül a lábát 6 méterre a kaputól, a labda a jobb alsó sarokban kötött ki, öngól (0-2). A második félidőben a Vidi magabiztosan őrizte meg előnyét, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Újpest FC - Dunaújváros 3-0 (1-0)
Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Vasiljevic a 36., Simon a 87., Sztaniszavljevics a 90. percben

Az első félórában fölényben futballozott az Újpest, de gólt csak a 36. percben tudott szerezni, amikor Milinte Árpád elhúzta Suljic lábát a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Dusan Vasiljevic értékesítette (1-0). A folytatásban több ziccert is kihagytak a hazaiak, de a hajrában végül sikerült magabiztossá tenniük a győzelmet, a 87. percben Simon Krisztián (2-0), a 90. percben Filip Sztaniszavljevics volt eredményes (3-0).

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS