Régi kedvenceket köszöntött az MLSZ

2013. április. 23., 19:40   |    

Régi kedvenceket köszöntött az MLSZ

Négy korábbi közönség kedvencet köszöntött a Magyar Labdarúgó Szövetség. Détári Lajos 50, Katzirz Béla, Kovács István és Váradi Béla pedig 60. születésnapját ünnepli illetve ünnepelte áprilisban.

A magyar válogatott egykori játékosai ajándékot vehettek át az MLSZ alelnökétől, Berzi Sándortól és a főtitkártól, Vági Mártontól. A koccintás és a köszöntések mellett a közös sztorizás sem maradt el.

"Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska" skandálták éveken át a Vasas szurkolói. Nem véletlenül, Váradi Béla ugyanis rettegett bombázó volt a hetvenes években, az akkori NB I valamennyi kapusa bőven mesélhetne a találkozásokról. Az egyik legemlékezetesebb gólját Csepelen szerezte.

"Mindig szoros meccseket játszottunk a Csepellel, rendre meggyűlt a bajunk vele - mondta a születésnapi köszöntőn Váradi. - Az egyik meccsen 2-1-re vezettük a 89. percben. Alig vártuk a záró sípszót. Kiss Laci csapattársam odasétált hozzám és azt mondta, a félpályáról bombázzam a csepeli kapu mögé labdát, hogy mire visszakerül, vége legyen a meccsnek. Ráküldtem, de túl jól sikerült, két kapufát is érintett a labda és a hálóba vágódott."

Váradi 1953. április 12-én született a Borsod megyei Gömörszőlösön, 1970-ig a Putnoki Bányász, majd 1970-1971-ben az Ózdi Kohász játékosa volt. Tizennyolc évesen került a Vasashoz, amelyben rövid megszakítással 1985-ig játszott. Legjobb idénye az 1976-1977-es volt, amelyben a Vasas elhódította története legutóbbi bajnoki címét. A balszélső megszerezte a gólkirályi címet, és egyúttal európai ezüstcipős is lett. A válogatottban 1972-ben mutatkozott be, 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett, utoljára 1982-ben ölthette fel a címeres mezt.

Az akkori Vasas másik remek csatára Kovács István volt, ő április 21-én ünnepelte 60. születésnapját. A pazar támadó 1964-ben a Nagybátonyi SK csapatában kezdte a labdarúgást, hét évvel később a Salgótarjáni BTC-hez igazolt. 1975-ben a Vasas játékosa lett, 1976-ben a válogatottban is bemutatkozott - összesen tíz alkalommal játszott címeres mezben. Az 1976/77-es szezonban bajnoki címet nyert a piros-kékekkel. Később a Tatabányán, Salgótarjánban, Egerben és a svájci FC Malleyban is megfordult. Kovács a hetvenes években szerencsésen megúszott egy kellemetlen találkozást az MLSZ akkori elnökével, Kutas Istvánnal.

"Az egyik meccsünk után vacsoráztunk, egy fekete garbós fazon hozzám lépett és azt mondta, Kovács maga úgy futballozik, hogy inkább a színpadon lenne a helye - mesélte a 60 éves ünnepelt. - Akkor láttam őt életemben először, szépen vissza válaszoltam neki. Nem sokkal később üzentek, hogy Kutas István MLSZ elnök hivat. Beléptem az irodába és azonnal felismertem. Azt gondoltam, most nagy baj van, ebből botrány lesz. Végül semmi gondom nem lett az ügyből."

Katzirz Béla április 27-én lesz 60 éves. 1973-tól tíz éven át a Pécsi MSC-ben védett, majd 1983-tól 1986-ig a portugál Sporting kapusa volt. A magyar válogatottban 1978 és 1983 között 22 alkalommal védett. 1985-ben a PTE-n jogi diplomát szerzett. Fia, Katzirz Dávid kézilabdázó. Ha az emlékekről kérdezik, akkor két válogatott meccset említ.

"Az első válogatottságom alkalmával 1978-ban a szovjetekkel játszottunk - mesélte Katzirz. - Hatalmas fegyvertény volt, hogy a Blohinnal felálló akkori csapatot 2-0-ra legyőztük itthon. Sajnos akad kellemetlen emlék is. 1981-ben az angolok ellen játszottunk a Népstadionban, Trevor Brooking akkora gólt lőtt, hogy a labda beakadt a a jobb felső sarokba a hálótartó vas közé. Alig bírtam kiszedni. Bármennyire hihetetlen, nem álmodon ezzel, noha már az unokáim is látták ezt a gólt."

Détári Lajos április 24-én lesz 50 éves, 61 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ötszörös világválogatott, a Bp. Honvéd saját nevelésű játékosa. Játékosként négy országban is megfordult, az Eintracht Frankfurt az ő szabadrúgásgóljával nyerte utolsó trófeáját, 1988-ban a Bochum elleni Német Kupa-döntőben 1-0-ra győzött. Détári később az Olympiakoszban, a Bolognában, az Anconában, a Genoában, a Neuchatel Xamaxban és St. Pöltenben is szerepelt. Itton 1993-ban 13 meccsen a Ferencvárosban játszott, később megfordult a BVSC-ben és Dunakeszin. Edzőként 12 év alatt 19 csapatnál dolgozott.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS