Rekordszámú debütáló akadémista vett részt az Újpest-verésben

2020. augusztus. 31., 09:25   |    

Rekordszámú debütáló akadémista vett részt az Újpest-verésben

A Paks eddig csak egyszer, 2007-ben kezdte élvonalbeli idényét az első két hazai meccsét elveszítve. Az MTK 2012 ősze (nyara) óta először maradt veretlen az első három mérkőzésén az élvonalban. A Ferencváros február 1. óta először győzött vidéken rendezett bajnoki mérkőzésen. A Puskás Akadémia együttesében öt fiatal is élete első NB I-es mérkőzését játszotta. Sztavrosz Cukalasznak a vasárnapi, Honvéd elleni már a második olyan mérkőzése volt a magyar élvonalban, amelyen gólt és öngólt is szerzett.

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (0–2)
Gólszerzők: Böde (65.), illetve Berecz (17.), Cseri (36.)

– Osztermájer Gábor együttese az első három fordulóban minden meccsén egy gólt szerzett, de ez csupán egy pont begyűjtéséhez volt elég.
– A Paks eddig csak egyszer, 2007-ben kezdte élvonalbeli idényét az első két hazai meccsét elveszítve.
– A zöld-fehérek legutóbb tavaly augusztusban veszítettek két egymást követő hazai mérkőzésükön, akkor a Ferencváros és a MOL Fehérvár volt az ellenfél.
– Böde Dánielnek a 2020–2021-es a tizennegyedik élvonalbeli idénye, amelyikben gólt szerzett. 
– A Mezőkövesd március 7. óta először nyert idegenbeli bajnoki mérkőzést. Kuttor Attila együttese javuló tendenciát mutat: vereséget döntetlen, majd győzelem követett az idényben.
– Berecz Zsombor az első három fordulóból kettőben is gólt szerzett. A fantasztikusan látványos gólt lövő Cseri Tamás a május végi újrakezdés óta először volt eredményes.
– A Mezőkövesd az előző idényben mind a három mérkőzését elveszítette a Paks ellen, most törlesztett. Először nyert tétmérkőzést a Paks vendégeként.

DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST 1–1 (1–0)
Gólszerzők: Molnár G. (29.), illetve Schön (55.)

– A Diósgyőr 2017 óta először áll az első két bajnoki mérkőzése után veretlenül, négy ponttal.
– Molnár Gábor február 29. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
– A borsodi piros-fehérek a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzésükből csak egyet nyertek meg.
– 2017 óta nem született e két csapat egymás elleni mérkőzésén vendéggyőzelem.
– Az MTK 2012 ősze (nyara) óta először maradt veretlen az első három mérkőzésén az élvonalban.
– Schön Szabolcs a nyolcadik élvonalbeli találkozóján megszerezte az első gólját.
– Ez volt sorozatban a két csapat harmadik olyan egymás elleni bajnokija, amelyen mindkét fél szerzett gólt.

BUDAFOKI MTE–MOL FEHÉRVÁR FC 1–4 (0–1)
Gólszerzők: Skribek (58.), illetve Nego (35., 66.), Nikolics (73.), Petrjak (91.)

 – Az újonc Budafok az első vereségét szenvedte az idényben, egy győzelem és egy döntetlen után.
– Csizmadia Csaba legénysége minden fordulóban szerzett és kapott is eddig gólt.
– Skribek Alen Martin, a Puskás Akadémiától Budafokra került fiatal szélső az első élvonalbeli gólját szerezte.
– A MOL Fehérvár szerezte eddig a legtöbb gólt a tizenkét csapat közül, nyolcat. Ezek közül hetet vendégként.
– Márton Gábor együttese négy pontot gyűjtött eddig idegenben, két mérkőzésen.
– Nikolics Nemanja három gólnál tart a bajnoki szezonban, mindegyiket idegenben érte el.
– Loïc Nego a magyar élvonalban másodszor ért el egy mérkőzésen két gólt, 2016. április 23-án az MTK ellen duplázott. Ivan Petrjak március 7. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. Tizenegy meccs után talált újra a kapuba, ez volt a második leghosszabb bajnoki gólcsend magyarországi pályafutása során.

ZALAEGERSZEGI TE FC–FERENCVÁROSI TC 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Babati (83.), illetve Ćivić (40.), Haratyin (53.)

– A ZTE, bár először kapott ki, továbbra is nyeretlen az idényben. Két pontja van, tavaly három meccs után három ponttal állt, de akkor két veresége volt.
– Babati Benjámin elrontott egy büntetőt, de szerzett egy gólt, három gólnál jár a bajnoki idényben. A ZTE eddigi négy hazai góljából három az ő nevéhez fűződik.
– Tavaly a két gárda idénybeli első bajnokiján ugyancsak 2–1-re győzött a Ferencváros Zalaegerszegen. Az akkor újonc kék-fehérek kezdőtizenegyéből most mindössze négyen kezdtek: Demjén, Bobál, Bedi és Lesjak.
– Mind a két csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Lesjak (93.), illetve Botka (31.) kiállítása miatt, de a számokból kiderül, a vendégek több mint egy órán át emberhátrányban játszottak.
– Szergej Rebrov együttese február 1. óta először győzött vidéken rendezett bajnoki mérkőzésen.
– A bosnyák Eldar Ćivić számára különleges volt e találkozó: mindössze másodszor szállt be a magyar élvonalban csereként és először szerzett gólt.
– Ihor Haratyin a negyedik góljánál tart az OTP Bank Ligában, a mostani előtt legutóbb június 10-én, Pakson talált a kapuba.

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST FC 3–2 (1–1)
Gólszerző: Komáromi (11.), Szolnoki (49.), Plšek (83. - 11-esből), illetve Simon K. (44.), Máté Zs. (86.)

– A Puskás Akadémia együttesében öten is életük első NB I-es mérkőzését játszották: Auerbach, Vízler, Komáromi, valamint a román Corbu és a mongol Ganbayar. Mindannyian az akadémia neveltjei, ki hosszabb, ki rövidebb ideje.
– Komáromi György góllal mutatkozott be az OTP Bank Ligában, azon nagyon kevés aktív magyar futballista közé tartozik, aki korosztályos vb-n is lőtt már gólt, 2019-ben, Brazíliában, az U17-es csapatban.
– Szolnoki Roland 2013-ban szerezte az első gólját, majd idén februárban a másodikat az élvonalban. Immár háromnál jár.
– Hornyák Zsolt együttese a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzését megnyerte.
– 2020-ban eddig két mérkőzést vívott a két csapat, mindkettőt a Puskás Akadémia nyerte 3–2-re. Az egyiket vendégként, a másikat pályaválasztóként.
– Az első három fordulóban az Újpest öt gólt szerzett, ebből négyet Simon Krisztián. A legutóbbi kilenc bajnokiján nyolc gólt szerzett. Az előző idény zárását is figyelembe véve a legutóbbi öt bajnokiján kivétel nélkül a kapuba talált.
– Az Újpest az első három fordulóban három piros lapot szedett össze, a Budafok ellen Ristevskit, most Stieber Zoltánt (41.) és Burekovićot (92.) állította ki a bíró. A háromból kettő a 90. perc utáni szabálytalanság büntetése volt. A lila-fehérek a 2018–2019-es idényben három, a legutóbbiban négy piros lapot kaptak, 33 forduló alatt.

BUDAPEST HONVÉD–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (1–2)
Gólszerzők: Cukalasz (20., öngól), illetve Cukalasz (5.), Viana (17.)

– A Bp. Honvéd két vereséggel kezdte az idényt. Tavaly sem rajtolt jól, akkor a negyedik forduló után még nem volt pontja.
– A kispestiek a legutóbbi hat bajnokijukból ötöt elveszítettek.
– Sztavrosz Cukalasznak ez már a második olyan mérkőzése volt a magyar élvonalban, amelyen gólt és öngólt is szerzett. Az elsőt 2019. február 23-án a Mezőkövesd ellen játszotta.
– Viana a Kisvárda eddigi három bajnoki góljából kettőt jegyez az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében.
– A Kisvárda a legutóbbi hét idegenbeli bajnoki meccséből négyet megnyert, ezekből kettőt a Honvéd ellen. Márciusban 5–1-re nyert a Kisvárda a Hidegkuti Stadionban, akkor még Bódog Tamás a győztes kispadján ült. Most a vesztesén. Cukalasz akkor is szerzett gólt.
– A Kisvárda a 2019–2020-as idényben is az első idegenbeli győzelmét a Bp. Honvéd ellen, a Hidegkuti Stadionban aratta.
– Több mint két éve, 2018. július 29-én segítette a Bp. Honvédot öngól az OTP Bank Ligában. Akkor is a Kisvárda ellen! (Akkor 4–0-ra nyert a kispesti csapat, az volt a vendégek élvonalbeli történetének második mérkőzése.) A Honvéd kispadján az ezúttal a kisvárdaiakat dirigáló Supka Attila ült.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS