Somogyi derbi Kaposváron

2012. október. 20., 11:56   |    

Somogyi derbi Kaposváron

A tizenegyedik fordulót rendezik a hétvégén az OTP Bank Ligában. Szombaton négy találkozóra kerül sor.

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–BUDAPEST HONVÉD
(Október 20., 14.00)

A 15. helyen álló Pápa a Bene Ferenc vezetőedzővel való szerződésbontás után megnyerte a következő két bajnokiját, de azóta a legutóbbi három fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött. Igaz, a szünet előtti utolsó bajnoki találkozón, Újpesten elért 1-1 nem rossz eredmény. A Pápa hazai pályán mindössze négyszer játszott, egyetlen, a kaposvár eleni mérkőzését nyerte meg. A hatodik helyezett Bp. Honvéd remekül kezdte az idényt, az ötödik forduló után 13 ponttal állt. A következő ötfordulós szakasz teljesítménye éles kontrasztban van ezzel: mindössze három megszerzett pont. Idegenben az első három mérkőzésén még gólt sem kapott a csapat, azóta ellenben Debrecenből 1-4-gyel, Kecskemétről 1-2-vel tért haza a Bozsik Stadionba. A legutóbbi fordulóban szakadt meg a sorozata: addig minden fordulóban szerzett gólt valamelyik játékosa. Tavaly szeptemberben a Pápa legyőzte a Honvédot, de azt megelőzően 2005 óta nyeretlen volt hazai pályán a kispestiekkel szemben.


KTE-PHOENIX MECANO–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Október 20., 16.00)

A kecskeméti csapat teljesítménye ugrásszerűen javult, amióta Horváth Ferenc átvette a csapatot. A mérleg két mérkőzés, egy hazai és egy idegenbeli győzelem. Ugyanakkor volt min javítani, mert a csapat az előző nyolc fordulóban mindössze egyszer nyert. A KTE a mezőny egyetlen csapata, amely minden eddigi bajnoki fordulóban gólt szerzett. Az utóbbi hetekben a légiósok viszik a gólszerzésben a prímet a csapatnál, augusztus 17. óta egyetlen magyar játékos, Balázs Zsolt szerzett gólt a KTE színeiben az NB I-ben. A Haladás egy ponttal előzi meg a vendéglátóját. A zöld-fehérek a legutóbbi hét fordulóban mindössze egy győzelmet arattak, a megszerezhető 21 pontból ötöt gyűjtöttek be. A legutóbbi két bajnoki fordulóban nem szereztek gólt. Az idegenbeli mérlegük: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. Vendégként (igaz, a Videoton, a Ferencváros és a Debrecen ellen) egyaránt két gólt kapva elveszítette mérkőzéseit Artner Tamás csapata. A két csapat egymás elleni kecskeméti mérlege kiegyensúlyozott, a legutóbbi három találkozón született hazai és vendég győzelem is, meg döntetlen is.


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–FGSZ SIÓFOK
(Október 20., 16.00)

A somogyi rangadón két rossz passzban lévő együttes találkozik. A Kaposvár a 13., a Siófok a 16. a bajnoki tabellán. A Rákóczi a legutóbbi hat mérkőzéséből négyen döntetlent játszott, kettőt elveszített, nyeretlen. A védelmére ellenben egyetlen találkozó (a kispesti…) kivételével nem lehet panasz. A Bozsik Stadionban ötöt kapott, a másik három mérkőzésen egyet sem. Hazai pályán a mostani szezonban még veretlen, a legutóbbi három meccse a saját pályáján döntetlennel zárult. A Siófok az egész idényben nyeretlen még, ugyanakkor három megszerzett pontjából kettőt vendégként szerzett. A legutóbbi, vendégként játszott találkozóján bravúros döntetlent ért el az MTK otthonában. A legutóbbi két forduló 360 percében a két csapat összesen egy gólt szerzett. A két csapat legutóbbi bajnoki mérkőzését márciusban, Kaposváron a Siófok nyerte meg.


PÉCSI MFC–EGRI FC
(Október 20., 18.30)

Három pont választja el egymástól a 2011–2012-es és a mostani szezon újoncát. A pályaválasztó pécsiek állnak jobban, a legutóbbi három mérkőzésükön kivétel nélkül rúgtak gólt, a háromból két mérkőzésüket megnyerték. Ugyanakkor hazai pályán a mérlegük csapnivaló, egy döntetlen után három vereség. Az Egri FC vendégként eddig hat mérkőzést játszott, a megszerezhető 18-ból négyet szerzett meg. A legutóbbi négy fordulóban mindössze egy gólt szerzett, utóbbi négy idegenbeli mérkőzésén csak egy gólig jutott – összesen.

 

Pénteken játszották:

MTK–Videoton 3-2
Ferencváros–MVM Paks 2-2

A 11. forduló további programja

Vasárnap:

DVSC-TEVA– Diósgyőri VTK
Győri ETO FC–Újpest FC

 

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS