Sorsolással dőlt el a Ligakupa-döntő helyszíne

2013. április. 08., 17:47   |    

Sorsolással dőlt el a Ligakupa-döntő helyszíne

Örvendetes, hogy mindkét finalista, a Ferencváros és a Videoton FC is jelentkezett a Ligakupa-döntő megrendezésére, így a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága - a felek előzetes egyetértése mellett - sorsolással döntött a finálé helyszínéről, ez alapján Székesfehérvár ad otthont a sorozat befejező mérkőzésének.

Április 24-én, szerdán a Ferencváros és a Videoton FC játssza a hatodik alkalommal kiírt Ligakupa-sorozat döntőjét. A finálé párosításának kialakulása után az MLSZ vezetése felvette a kapcsolatot a két érintett klubbal, és ismeretette azt a szándékát, hogy a mérkőzést a lehető legnagyobb számú szurkoló előtt kívánja megrendezni, ezért semleges pálya helyett az egyik résztvevő klub saját stadionját célszerű helyszínül választani.

Mindkét klub jelezte, adott esetben megrendezné a döntőt, ezért a felek előzetes megállapodásának megfelelően sorsolás útján dőlt el, melyik csapat játszhat hazai körülmények között. A sorsolást hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában rendezték a két klub képviselőinek jelenlétében. A szerencse a fehérváriaknak kedvezett, a találkozót a Sóstói Stadionban rendezik.

A Ligakupa döntője előtt ugyancsak a székesfehérvári Sóstói Stadion centerpályáján rendezik meg a KÉSZ Női Magyar Kupa Döntőt, amelynek egyik résztvevője az MTK Hungária lesz, a másik az Astra-Viktória elődöntős párharc továbbjutója (az első meccset az Astra idegenben 2-1-re megnyerte, a visszavágót április 10-én, szerdán rendezik).

A mérkőzések kezdési időpontját később jelöli ki a Versenybizottság.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS