Sport határok nélkül – KEK hatodik alkalommal

2015. március. 06., 13:02   |    

Sport határok nélkül – KEK hatodik alkalommal

A 2015. március 5-7. között hatodik alkalommal rendezi meg az ELTE és a BEAC a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A torna fővédnökei között szerepel Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendája is.

A főváros, az ELTE és az MLSZ vezetésének támogatásában hatodszor is megrendezi az ELTE és a BEAC a hazai és határon túli egyetemek legnagyobb éves sporteseményét, a KEK-et. Az eseményt fővédnökségével támogatja Tarlós István főpolgármester, dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Kiss Ádám az Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnöke, az MLSZ részéről pedig Nyilasi Tibor, ezüstcipős Ferencváros-legenda. Nyilasi Tibor a KEK jelentőségéről azt mondta, hogy "olyan összefogást ér el a fiatalok körében, amelyre csak a sport, a labdarúgás képes". A tornán román, magyar első- és másodosztályú játékosok is megfordulnak így a Fradi-legenda joggal nyilatkozta: bízik benne, hogy a torna résztvevői között is talál egy-két ászt.

Idén a résztvevő csapatok között több újonc is szerepet kap, mert először köszönthetjük a Brassói Transilvania Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem sportoló hallgatóit. Természetesen idén is láthatjuk játszani a címvédő, háromszoros győztes Sepsiszentgyörgy csapatát, Kolozsvárról két csapat is harcba száll majd, ahogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem és a Csiki Sapienta csapata is.

Révkomáromból (Felvidék) a Selye János Egyetem, Szabadkáról (Vajdaság) a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Beregszászról (Kárpátalja) pedig a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola hallgatói mérkőznek majd meg a tornán. A magyarországi csapatok közül a Pécsi Tudományegyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Corvinus, a BME és az ELTE futsalosai vesznek majd részt a VI. KEK-en.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a KEK döntője előtt tartják az egyetemek legjobb cheerleadereinek országos döntőjét, ahol csinos pom-pom lányok látványos koreográfiával gondoskodnak a jó hangulatról és szállnak harcba az országos bajnoki címért.

A torna kiemelt célja, hogy a résztvevő felsőoktatási intézmények csapatai, játékosai és a kilátogató nézők támogassák a KEK jótékonysági programját. Idén a nehéz sorsú erdélyi gyerekeket gondozó tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi központ számára gyűjtenek a szervezők sportfelszereléseket. A jótékonysági programról bővebb információval a KEK honlapja szolgál.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS