Szenzációs Vidi-siker a Bordeaux ellen

2017. augusztus. 03., 21:06   |    

Szenzációs Vidi-siker a Bordeaux ellen

A Videoton FC az egyik legerősebb európai bajnokság egy topcsapatát legyőzve továbbjutott az Európa Liga play off-körébe.

Harcosan, agresszíven és mindenekelőtt támadó szellemben kezdte a mérkőzést a Danko Lazovics nélkül, a csatársorban Ezekiel Hentyvel és Marko Scsepoviccsal felálló Vidi, sikerült is meglepnie a franciákat, akik az első percekben a térfelükről sem nagyon találtak ki. A fehérvári rohamok azonban csak helyzetekben mutatkoztak meg (a legnagyobbat Scsepovics hagyta ki, Costil kapus nagyot védett), gólban nem.

Néhány perc alatt felvette a ritmust a Bordeaux, és innentől kezdve mezőnyben kiegyenlítetté vált a játék. A Vidi próbált kezdeményezni, a vendégek játékán érződött, hogy elégedettek az aktuális eredménnyel, az első 45 percben mindössze egyetlen veszélyes francia lehetőséget jegyezhettünk fel.

A Vidi többet birtokolta a labdát, de nehezen boldogult a saját térfelén masszívan védekező ellenféllel. A mérkőzés első félidejének hajrájában azonban ismét jelentős fölényre tett szert a fehérvári csapat, és a négyperces hosszabbítás utolsó pillanataiban megszerezte a vezetést: Asmis Suljic bal oldali szöglete után a hosszú saroknál Stopira emelkedett magasra, 11 méteres fejesét követően a labda a jobb kapufára, majd onnan a hálóba pattant (1-0). A középkezdésre nem maradt idő, szünetben vezetett és továbbjutásra állt a Vidi.

A szünetben mindkét oldalon egyet cseréltek a szakvezetők, a Vidinél Scsepovics helyére Lazovics érkezett, a Bordeaux-nál Vadát Mandy váltotta. Remekül kezdte ezt a 45 percet is a Videoton FC, a bal oldalon meglóduló Suljicot csak sárgát érő szabálytalansággal tudta elválasztani a labdától Sabaly, s miután a védőnek ez volt a második lapja, megkapta a pirosat is. A 49. percben Henty ziccert hibázott, a Bordeaux szakvezetője pedig újabb cserével szervezte át a csapatát: Contento érkezett Laborde helyére.

Rákapcsolt, magasabb sebességben kezdett el játszani a Bordeaux, és gyors, jól cselező támadói egyéni megmozdulásai révén veszélyes támadásokat is tudott vezetni. A 67. percben egy kontra során Henty futotta le a nála tíz évvel idősebb Toulalant, már csak a kapussal állt szemben, de lövését védte Costil - ez is nagy ziccer volt.

Kár volt a kihagyott lehetőségért, egy perccel később ugyanis kiegyenlítődött a létszám, Varga József megkapta második sárga lapját. Marko Nikolics gyorsan át is szervezte csapatát, Szolnoki Roland vette át Varga szerepét a középpálya tengelyében, Nego és Henty pedig egy sorral hátrébb lépett. Innentől kezdve a Bordeaux uralta a játékot, a magyar csapat többnyire védekezésre kényszerült, ebben a játékelemben viszont kitűnően teljesített.

A hajrában kezdtek kissé elszabadulni az indulatok a pályán, sok volt a szabálytalanság és az ápolás, a játékvezető 7 perc hosszabbítást jelzett a 90 perc végén. A Vidi nagyszerűen tartotta előnyét, a Bordeaux komolyabb helyzet nélkül zárta az utolsó perceket. Az eredmény nem változott, a fehérvári csapat óriási bravúrt végrehajtva győzni tudott, és 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutott a párharcból, az EL-selejtező play off körébe!

- Jól megérdemelt a továbbjutásunk, az elsőtől az utolsó percig kontrolláltunk a mérkőzést. Volt egy olyan erős érzésem, hogy akár hamarabb is eldönthetjük a mérkőzést, hiszen óriási helyzeteink voltak. Nemcsak nagyot küzdöttek, hanem okosan, fegyelmezetten és taktikailag is tökéletesen játszottak a futballistáim, ennek köszönhettük, hogy sikerült egy ilyen nagy csapatot legyőzni, mint a Bordeaux. Gratulálok a csapatnak, de ez az egész magyar labdarúgás sikere is egyben - fogalmazott a mérkőzést követően Marko Nikolics.

- Alaposan felkészültünk a mérkőzésre, mégsem tudtunk mit kezdeni a Videoton intenzív, energikus játékával. Ezúttal nem a saját szintünkön futballoztunk, nem tudtunk dominálni, hatékonyan focizni. Hatalmas csalódás a kiesés, nem erre számítottunk, gratulálunk a Videotonnak - nyilatkozta a meccs után Jocelyn Gourvennec, a Bordeaux szakvezetője.

Videoton FC-Girondins Bordeaux 1-0 (1-0)
Videoton FC: Kovácsik - Szolnoki, Juhász, Fiola, Stopira - Nego (Tamás K., 88.), Varga J., Pátkai, Suljic - Henty (Szabó B., 92.), Scsepovics (Lazovic, 46.)
Bordeaux: Costil - Sabaly, Toulalan, Lewczuk, Gajic - Vada (Mendy, 46.), Plasil (Touré, 72.), Sankharé - Malcolm, Laborde (Contento, 49.), Malcolm
Gólszerző: Stopira 45.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS