Szépen termeli a gólokat a Paks, a Kisvárda otthon érzi magát a Hidegkuti-stadionban

2021. augusztus. 16., 15:25   |    

Szépen termeli a gólokat a Paks, a Kisvárda otthon érzi magát a Hidegkuti-stadionban

A Kisvárda a 2021–2022-es első két idegenbeli bajnokiján négy gólt szerzett, annyit, amennyit a teljes tavaszi szezonban elért. A Paks legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén 41 gól esett. A Mezőkövesd a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokiján mindig kapott legalább két gólt. A MOL Fehérvár ugyanúgy két döntetlent játszott az első két bajnokiján, mint 2020-ban. Az Újpest a legutóbbi hat, a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen veretlen maradt, a kispestiek a lila-fehérek elleni legutóbbi 12 bajnoki meccsükből csupán egyet nyertek meg. Érdekességek az OTP Bank Liga 3. fordulójának mérkőzéseiről.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Grozav (32.), illetve Hej (69.), Mešanović (75.)
– A Kisvárda eddigi élvonalbeli története legjobb rajtját produkálta. Három mérkőzés után kilenc ponttal áll. A korábbi három idényben nulla, hat, valamint három pont állt a neve mellett.
– A szabolcsiak kedvenc idegenbeli pályája az Új Hidegkuti Stadion. A bajnoki mérkőzéseiken még veretlenek ott, az MTK ellen egy döntetlen mellett ötből négyszer, a Honvéd ellen háromból háromszor nyertek.
– A Kisvárda a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésén 13 pontot szerzett.
– João Janeiro együttese a 2021–2022-es első két idegenbeli bajnokiján négy gólt szerzett. Annyit, amennyit a gárda a teljes tavaszi szezonban elért.
– A kárpátaljai Hej Viktor negyedik éve játszik az OTP Bank Ligában, a mostani volt az első gólja. A nyáron szerződtetett Jasmin Mešanović ugyancsak első találatát érte el.
– Gheorghe Grozav első magyarországi klubjának a kapuját vette be. Ő az MTK egyetlen játékosa, aki már két gólnál jár az idényben.
– Az MTK a legutóbbi tizenöt bajnoki mérkőzéséből csupán hármat tudott megnyerni.

PAKSI FC–DEBRECENI VASUTAS SC 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Ádám (45. - 11-esből), Hahn (50.), Bognár I. (63.), illetve Ferenczi (27.), Dzsudzsák (41.), Ugrai (73.)
– A Paks már tizenegy szerzett gólnál tart három forduló után, ez jobb, mint az előző, egyébként rekordot hozó idény 2,3-as átlaga.
– A zöld-fehérek legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén 41 (!) gól esett.
– Bognár György együttese a mostani szezonban mindkét eddigi hazai bajnokiján három gólt kapott. A legutóbbi nyolc hazai bajnokijából csupán hármat nyert meg.
– Ádám Martin, Bognár István és Hahn János is az első három fordulóban két mérkőzésen is szerzett gólt. Bognár három gólnál tart összesen.
– Az újonc DVSC még veretlen három forduló után, idegenbeli bajnoki mérkőzései 180 játékperce alatt hét gólt szerzett!
– A Loki mindhárom eddigi bajnokiján hátrányba került, de Kispesten fordított, a másik két találkozón döntetlenre mentette a mérkőzést.
– Ugrai Roland Kispesten és Pakson csereként állt be, mindkét találkozón gólt szerzett. Az Újpest ellen kezdett, de nem szerzett gólt. Dzsudzsák Balázs ugyancsak mindkét idegenbeli mérkőzésen góllal segítette csapatát.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Boli (45+2., 94.), Mak (45+4.), Uzuni (68. - 11-esből), illetve Nagy D. (6.)
– A Ferencváros pályaválasztóként továbbra is veretlen a Mezőkövesddel szemben az élvonalban: három döntetlen mellett nyolcadszor nyert.
– Peter Stöger irányításával a zöld-fehérek először szereztek tétmérkőzésen négy gólt. Bajnoki mérkőzésen legutóbb március 14-én, a Paks ellen szereztek (legalább) négy gólt.
– A Fradi négy góljából három a félidők a 45. percet követő hosszabbításában esett.
– Franck Boli huszonkét gólnál tart a magyar élvonalban, harmadszor duplázott.
– Robert Mak mindössze a másik bajnoki gólját lőtte az OTP Bank Ligában, Myrto Uzuni már 13 gólnál tart.
– A Mezőkövesd a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokiján mindig kapott legalább két gólt. De négyet 2017 novembere óta először.
– A koronavírus-járvány miatti leállás óta a Mezőkövesd először szerzett négy egymást követő idegenbeli bajnoki meccse mindegyikén gólt.

GYIRMÓT FC GYŐR–MOL FEHÉRVÁR FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Varga B. (61.), illetve Petrjak (30.)
– A MOL Fehérvár ugyanúgy két döntetlent játszott az első két bajnokiján, mint 2020-ban.
– A székesfehérváriak mindkét eddigi bajnokijukon vezetést szereztek az idényben, s mindkettőt döntetlennel zártak.
– Szabics Imre irányításával továbbra is veretlen a Vidi az idegenbeli bajnoki mérkőzéseken.
– A két csapat negyedik, egymás elleni élvonalbeli mérkőzésén a Gyirmót megszerezte az első gólját.
– Ivan Petrjak immár eggyel több gólt szerzett az OTP Bank Ligában a MOL Fehérvár játékosaként, mint korábban a Ferencváros színeiben.
– A Gyirmót három forduló után még nyeretlen, mindkét hazai mérkőzésén döntetlent játszott.
– Varga Barnabás 27 évesen mutatkozhatott be az OTP Bank Ligában, három mérkőzésen két gólt szerzett eddig.

ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Katona (34.), illetve Lukics (60., - 11-esből)
– Mindkét csapat továbbra is nyeretlen az OTP Bank Liga 2021–2022-es idényében.
– Az Újpest a legutóbbi hat, a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen veretlen maradt, a kispestiek a lila-fehérek elleni legutóbbi 12 bajnoki meccsükből csupán egyet nyertek meg.
– Hosszú sorozat folytatódott: 2016. július 16. óta egyszer sem tudja valamelyik csapat legalább kétgólos különbséggel megnyerni ezt a párharcot.
– Az Újpest Michael Oenning irányításával először játszott pályaválasztóként döntetlent az OTP Bank Ligában.
– A lila-fehérek a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, a 360 játékperc alatt tíz gólt kaptak.
– Katona Mátyás a második gólját szerezte a mostani bajnoki idényben és egyben élvonalbeli pályafutása során.
– Lukics az első gólját szerzete magyarországi pályafutása során.

ZALAEGERSZEGI TE–PUSKÁS AKADÉMIA 1-2 (félbeszakadt)
A mérkőzés a 70. percben a pálya alkalmatlansága miatt félbeszakadt. A hátralévő játékidőt a Versenybizottság döntése alapján a 70. perctől játsszák le a felek. Az új időpont: augusztus 18., szerda, 17.00


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS