Szerdán ifi BL-mérkőzést rendeznek a Pancho Arénában

2015. október. 20., 17:16   |    

Szerdán ifi BL-mérkőzést rendeznek a Pancho Arénában

A Puskás Akadémia vendége a ciprusi APOEL lesz szerdán 18.00 órától.

Az idei az UEFA Youth League, vagyis az ifjúsági Bajnokok Ligája harmadik idénye, de most először szerepel magyar csapat is a sorozatban. A Puskás Akadémia U19-es együttese azzal vívta ki a jogot a szereplésre, hogy az előző idényben megnyerte az U18-as bajnokságot. Az akadémisták szerdán 18.00 órától a Pancho Arénában játsszák első hazai mérkőzésüket a ligában, az ellenfél a ciprusi APOEL együttese lesz. Szeptemberben, a párharc első mérkőzésén a Komjáti András vezette magyar csapat 3-3-as döntetlent ért el Cipruson, így kedvező helyzetben várja a visszavágót.

A sorozat mérkőzésein az 1997. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt, de a szabályok szerint három 1996-os születésű futballistát is lehet nevezni a találkozókra. Ennek megfelelően Komjáti András vezetőedző rendelkezésére áll az idősebbek közül Spandler Csaba, Pintér Bence és Mészáros Dávid, illetve ezúttal ott lehet a pályán az NB I-es keretből Sallai Roland is. A Cipruson pályára lépő futballisták közül egyedül a betegsége után lábadozó László Noel nem léphet pályára szerdán.

- Ha a ciprusi mérkőzésen védekezésben kicsit jobban koncentrálunk, akkor már az a meccs is nyerhető lett volna, de a döntetlen sem volt rossz eredmény - mondta az mlsz.hu-nak Komjáti András vezetőedző. - Meggyőződésem, hogy nagyon motivált ellenféllel találkozunk, de arra számítok, hogy játékban föléjük tudunk kerekedni, szeretnénk győztes mérkőzésen bebiztosítani a továbbjutást. A ciprusi csapatban játszik néhány fizikálisan jól felkészült, ügyes játékos, páran közülük már a felnőtt keretben szerepelnek, vagyis komoly erőt képvisel az APOEL, ennek megfelelően készülünk fel a találkozóra.

A kinti mérkőzésen két gólt szerző Óvári Zsolt az mlsz.hu-nak elmondta: csapata kezdeményező, gólra törő játékot szeretne mutatni szerdán, és erre meg is van minden esélye.

- Már Cipruson is közel álltunk a győzelemhez, a mérkőzés egyes periódusaiban jókora fölényben játszottunk, sajnos elkövettünk néhány hibát, amivel esélyt adtunk az ellenfélnek a gólszerzésre, és a hazaiak éltek is ezzel, ezért végződött döntetlennel a találkozó. Az ellenfél játékosai fizikálisan erős labdarúgók, kellemetlen stílusban futballoznak, de az látszott a kinti találkozón is, hogy képzettségben jobbak vagyunk náluk. Hazai pályán mindenféleképpen győzni szeretnénk, és azzal, hogy nálunk több élvonalbeli rutinnal rendelkező játékos is pályára léphet, köztük például Sallai Roland, akivel nagyon sokat erősödhet a támadósorunk, erre minden esélyünk megvan. Arra készülünk, hogy az első perctől kezdve támadó szellemben futballozunk, bízom benne, hogy ez a hozzáállás a szerzett gólok számában is megmutatkozik - fogalmazott Óvári Zsolt, aki azt is hozzátette: az UEFA Youth League a játékosok számára egyéni szinten is kiugrási lehetőséget jelenthet, amennyiben sikerül megvalósítani a kitűzött tervet, vagyis túljutni az első néhány körön, és a későbbiekben erős ellenfelekkel szemben is jó eredményeket ér el a csapat.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS