Szerdán kialakul az elődöntő mezőnye

2007. április. 10., 18:15   |    

Szerdán kialakul az elődöntő mezőnye

Szerdán délután két találkozót rendeznek a Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágói közül. A Zalaegerszeg a Diósgyőrt, a Budapest Honvéd az MTK Budapestet fogadja.

A Zalaegerszeg a szombati, kínos hazai bajnoki vereség (a kiesés elől menekülő Sopron 3-1-re legyőzte Simon Antal együttesét) után a szezon kezdete óta először csúszott le a dobogóról, ezért az egerszegi futballisták kupasikerrel szeretnék kárpótolni közönségüket. A vendég Diósgyőr azonban előnyben érkezik Egerszegre, a két csapat első mérkőzésén a miskolciak 2-1-re győztek. A diósgyőtiek február végén bajnokin látogattak a zalaiakhoz, akkor 2-2-es döntetlent értek el.

Az MTK meglehetősen rosszul kezdte a tavaszi szezont, a Debrecennel szembeni ötpontos előnyét elveszítette, sőt, már két pont a hátránya a listavezető mögött - s a Honvéd ellen is csak döntetlent (2-2) ért el az MK-negyeddöntő első meccsén. A Honvéd ezzel szemben a tavaszi szezon elején kapott új erőre, Supka Attila gárdája remek formában szerepel a bajnokságban, mind a négy hazai bajnokiját megnyerte és optimistán várja az MTK elleni visszavágót. A két csapat a tavasszal még nem játszott egymás ellen bajnokit, az ősszel a két csapat 2-2-es döntetlenre végzett.


A szerdai Magyar Kupa-találkozók műsora:

Április 11., szerda 18.00
Zalaegerszeg - Diósgyőr

Április 11. szerda 18.00
Budapest Honvéd - MTK Budapest


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS