Szombathelyi döntetlennel lépett az Astra a bajnoki döntő felé

2014. április. 14., 16:39   |    

Szombathelyi döntetlennel lépett az Astra a bajnoki döntő felé

A Jet-Sol Liga Női Labdarúgó NB I rájátszása második fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt meccsét, az MTK Hungária – Ferencváros találkozót, a válogatott programja miatt szerdára halasztották, ezért a “felsőház” programját a hétvégén csak az Astra szombathelyi vendégjátéka jelentette.

A bajnoki döntőre hajtó fővárosi csapat döntetlennel abszolválta a nyugati túrát, de az, hogy fontos pontot szerzett, vagy fontos pontokat veszített a Viktória-Trend Optika FC vendégeként, majd csak a folytatásban derül ki.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, amelyben azért „pontozással” inkább az Astra felé billent volna a mérleg nyelve. A futballt azonban gólra játsszák, így aztán a vendégek előbb egy támadó fault miatt érvénytelenített találattal, majd – a védők hathatós közreműködésével – egy „igazi” góllal gondoskodtak arról, hogy ténylegesen is előnyben legyenek: a középre ívelt labda a hátvédeken megpattanva szállt át Dömsödi Petra kapus fölött, Fogl Katalin számára pedig nem okozott gondot, hogy közelről a hálóba passzolja a labdát.

A képlet a fordulás után sem változott, az Astra előnye birtokában a kontrákra rendezkedett be, de a Viktória hiába birtokolhatta többet a labdát, támadásaiban nem volt elég átütőerő. Sőt, ebben a játékrészben is az Astrának voltak ígéretesebb lehetőségei – ám a 78. percben a játékvezető büntetőt ítélt, miután a labda a vendégek tizenhatosán belül Vidács kezére pattant. A megítélt tizenegyesből Heike Manhart egyenlített, és miután kevéssel a lefújás előtt Megyes Ágnes ígéretes helyzetben Dömsödi kapusba lőtte a meccslabdát, az eredmény már nem változott, a két csapat megosztozott a pontokon.

Az alsóházban a Budapest Honvéd Rákospalotán igyekezett megismételni az előző fordulóban, az Újpest ellen mutatott „pontos” játékát. Az első játékrészben úgy tűnt, ez nem a piros-feketék napja, a vendégek közül Aschenbrenner Réka kapus került először főszerepbe, kétszer is bravúrral óvta meg kapuját a góltól. Balogh Nikolett révén a Femina szerzett előnyt, de a Honvéd hamar válaszolhatott volna – Krivanjeva, majd Seranaj is gólhelyzetben hibázott.

A fordulás után viszont nagyot változott a játék képe, a cseréknek köszönhetően feljavult a Honvéd és Staar Gabriella két góljával fordítani tudott. A sereghajtó – annak ellenére, hogy közben a Feminának is voltak helyzetei – a 90. percig győzelemre állt, ekkor azonban Aschenbrenner még bravúrral védte ugyan Kanta lövését, de a beívelt szögletből Beke Adrienn egykori csapattársa hálójába fejelte a Femina egyenlítő gólját. Figyelemre, sőt elismerésre méltó, hogy az első forduló szegedi meccséhez hasonlóan, ezúttal is a 90. percben fejelt góllal sikerült a rákospalotaiaknak dönteni a pontok elosztásáról.

Újpesten nagyszerűen kezdett a Szeged, Szil Tünde a 15. percben szemfülesen használta ki Bíró kapus ritka hibáinak egyikét, és előnyhöz juttatta a vendégeket. Sőt néhány perccel később Lipták Lilla „ajtó-ablak” helyzetben rontotta el az elronthatatlant – bár a futballban a „ha” ismeretlen szó, nagy kérdés, ha kétgólos előnyhöz jut a Szeged, hogyan alakult volna a meccs forgatókönyve.

Már csak azért is, mert egy perccel később Dohány Rita látványos átlövéssel egyenlített, és ettől kezdve már az történt a pályán, amit az Újpest szeretett volna. Kiss Fanni még a szünet előtt vezetéshez juttatta a lilákat, majd a fordulás után – Marsi szabálytalanságát és kiállítását követően – Durkó Zita büntetőből duplázta meg a hazaiak előnyét. A Szeged még egy nagy rohamra összekapta magát, de azután, hogy mindkét csapat szerzett még egy-egy gólt, eldőlt a meccs: 4-2-es előnye birtokában az Újpest abszolút fölényben játszott, ebben a periódusban futószalagon gyártotta a gólhelyzeteket és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.

Jet-Sol Liga, rájátszás, 2. forduló

Felsőház
Viktória-Trend Optika FC – Astra HFC 1-1 (0-1)
Az MTK Hungária – Ferencváros mérkőzést április 16-án, 17 órakor, a Lantos Mihály Sportközpontban játsszák

Alsóház
1. FC Femina – Budapest Honvéd 2-2 (1-0)
Újpesti TE – Szegedi AK-Boszorkányok 4-2 (2-1)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS