Szombathelyi ikonok működnek együtt a Haladással

2013. június. 13., 10:10   |    

Szombathelyi ikonok működnek együtt a Haladással

Az OTP Bank Ligában szereplő Szombathelyi Haladás az Illés Sportalapítvánnyal és a Király SZE-vel együttműködési megállapodást kötött.

A Király SZE nevében a klub alapítója, a válogatott kapusa, Király Gábor, az Illés Sportalapítvány részéről Illés Béla, valamint Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője írta alá a háromoldalú megállapodást. A szerződés alapján a klubok játékosokat irányítanak majd egymáshoz, a Király SZE-ből a legtehetségesebb utánpótlás-játékosok az Illés Akadémián folytathatják pályafutásukat, míg a Király SZE-hez a Haladásból érkezhetnek játékosok.

Király Gábor és Illés Béla is kiemelte: a cél a szombathelyi labdarúgás fejlődése, a megállapodással garantált lehet, hogy a legtehetségesebb játékosok eljussanak a város profi klubjáig, míg akik nem tudnak az NB I-es csapat közelébe kerülni, alacsonyabb szinten folytathassák pályafutásukat. Király SZE trénereit emellett rendszeresen edzői és szakmai továbbképzésekre várja a Haladás.

- Az együttműködés során a vasi elitképzés társul Király Gábor egyesületével, és ebből a megállapodásból mindhárom fél kölcsönösen profitál - mondta Dobány Lajos, az MLSZ Vas megyei igazgatója. - Úgy gondolom, ez a kapcsolat példaértékű lehet más megyékben, más kluboknál is. A Király SZE egyike azon egyesületeknek, amelyek nem az elitnek adnak lehetőséget, de - részben a TAO-program forrásait felhasználva - komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlásképzésre. Az együttműködéssel a fiatalok képzése magasabb szintre léphet, és ebből az elitképzés is hasznot húzhat.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS