Szombaton rendezik a női futsal Magyar Kupa döntőjét

2014. március. 28., 14:18   |    

Szombaton rendezik a női futsal Magyar Kupa döntőjét

Szombaton 17.30 órai kezdettel a Nagykátái Sportcsarnok ad otthont a mindent eldöntő találkozónak, melyen a bajnoki éllovas Astra a Tolna-Mözs együttesével találkozik.

Az előző fordulóban az Astra a Dunakeszi Kinizsit búcsúztatta, míg a Tolna a Hajdúböszörmény legyőzésével jutott a fináléba. Az Astra egymást követő harmadik alkalommal jutott a döntőbe, az első kupadöntőt ugyan még elvesztette (az Univerzum 2-1-re győzte le a fináléban), tavaly azonban sikerült a visszavágás. A Tolna-Mözs a női Magyar Kupa első kiírásában, a 2009-2010-es idényben jutott el a döntőig, akkor azonban a Vesta 7-1-re legyőzte.

Szabó Boglárka az Astra válogatott játékosa szerint a pillanatnyi forma is sokat fog számítani abban, hogy melyik csapat emelheti magasba a legjobbnak járó serleget.

- Egy kupadöntő mindig nagy pillanat a csapat életében, nem fogjuk félvállról venni, és remélem egy látványos, jó meccset fogunk játszani - kezdte Szabó Boglárka. - A pillanatnyi forma és a szerencse nagyon sokat számít, egy meccsen bármi megtörténhet. Vesztettünk és nyertünk is már kupadöntőt, most címvédők vagyunk, és remélem, jövőre is azok leszünk - mondta a szombati finálé előtt az mlsz.hu-nak Szabó Boglárka.

A két csapat útja a döntőig:

Astra:
1. forduló: erőnyerő
2. forduló: Astra - Univerzum 11-0
3. forduló: Közterület - Astra 1-27
4. Forduló: Dunakeszi -Astra 4-4, Astra - Dunakeszi 8-2

Tolna:
1. forduló: erőnyerő
2. forduló: ELTE SE - Tolna-Mözs 2-3
3. forduló: Kecskeméti NLE - Tolna-Mözs 3-10
4. forduló: Tolna-Mözs - HTE 4-6, 3-0 (óvás után)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS