Szomszédok csatája Fehérváron

2014. augusztus. 30., 10:21   |    

Szomszédok csatája Fehérváron

Négy mérkőzést rendeznek ma az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A még veretlen Újpest a Honvédot, a nyeretlen Pécs a KTE, a hazai pályán még győzelem nélkül álló Nyíregyháza a Pápát, míg a százszázalékos Videoton FC a felcsúti akadémia csapatát fogadja.

ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD
(Augusztus 30., szombat, 16.30)

Az elmúlt évekkel ellentétben most a lilák állnak jobban a két csapat közül, öt forduló után veretlenek. Hazai pályán két mérkőzésen négy pontot szereztek, a Diósgyőr elleni döntetlent követően legyőzték a Debrecent. Mindkét találkozón csak egy gólt szereztek. A Honvéd idegenben gyengén teljesít, Győrben és Felcsúton az MTK ellen is kikapott. Sőt, a piros-feketék az első 2014-es idegenbeli bajnoki óta mindössze egyszer szereztek pontot idegenben: az előző bajnokság záró fordulójában győztek az új Nagyerdei Arénában. Ami a két csapat újpesti mérlegét illeti, 2012 áprilisa óta nyeretlen az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban a Honvéd ellen.

PÉCSI MFC-MATIAS–KECSKEMÉTI TE
(Augusztus 30., szombat, 18.30)

Két még nyeretlen együttes találkozik egymással Pécsen. A hazaiak a baranyai megyeszékhelyen az MTK elleni 0-4 után döntetlent játszottak az Újpesttel, majd kikaptak a Diósgyőrtől. 2013 ősze óta nem kaptak ki három hazai bajnokiból kettőn. A KTE a legutóbbi fordulóban, az újonc Dunaújváros ellen szerezte meg az első pontját. Vendégként 2014-ben eddig gyengén teljesített: az egyetlen győzelmét, az első tavaszi fordulóban a mostani pécsi edző, Véber György akkori csapata, a Mezőkövesd ellen aratta. A legutóbbi nyolc idegenbeli fellépésén mindössze egy pontot gyűjtött. A pécsiek pályaválasztóként eddig mindössze egyszer, 1999-ben nyertek a kecskemétiek ellen az élvonalban. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC
(Augusztus 30., szombat, 18.30)

A hazai pályán még nyeretlen újonc eddig három mérkőzést játszott az idényben a Városi Stadionban, a címvédő Debrecen elleni döntetlen után kikapott két remekül szereplő csapattól, a Pakstól és a Videoton FC-től is. A Lombard Pápa hazai pályán jól szerepel, idegenben kevésbé. Még nyeretlen, a Vidi elleni vereség után egy pontot szerzett ugyancsak a Sóstói Stadionban, az újonc Dunaújváros ellen. A pápaiak a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésükön mindössze egy gólt szereztek.

VIDEOTON FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Augusztus 30., szombat, 20.30)

A fehérváriak mérlege kiváló az akadémisták ellen. Mindkét mérkőzésen, tavaly ősszel a Sóstói Stadionban, majd tavasszal Felcsúton, három gólt szereztek. Joan Carrillo együttese a mostani idényben eddig minden mérkőzését megnyerte, hazai pályán a legutóbbi négy meccsét 14-2-es gólkülönbséggel, 12 szerzett ponttal teljesítette. A Puskás Akadémia csapata még nyeretlen a bajnokságban, vendégként a legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyen, Kecskeméten szerzett pontot. Ott ellenben hármat is.

Vasárnap:
MTK Budapest-Ferencváros, Bozsik Stadion 16.30
Győri ETO FC-Dunaújváros-PASE 18.30
Diósgyőri VTK - DVSC-TEVA 20.30

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS