Tatabányán kikapott a Honvéd

2007. november. 24., 16:30   |    

Tatabányán kikapott a Honvéd

Szombaton hat mérkőzést játszottak le a Soproni Liga 15. fordulójából. A legnagyobb meglepetést az eddig nyeretlen Tatabánya szolgáltatta: a kék-fehérek kétgólos hátrányból fordítva legyőzték a Honvédot, megszerezve első idei győzelmüket.

Kettős kiállítás az utolsó percben

Nyíregyházán harminc percet kellett várni az első gólra, akkor azonban Dejan Vukadinovic beadása után Szilágyi Norbert hat lépésről a hálóba fejelt (1-0). A 39. percben aztán a Vasas is szerzett egy fejesgólt, Piller József centerezését követően Németh Norbert 10 méterről bólintott a hálóba (1-1). A 82. percben a hazaiak ismét bevették a vendégek kapuját – és megint csak fejessel: Miskolczi László szöglete után Montvai Tibor nyolc méterről volt eredményes (2-1). A 92. percben kettős kiállítás történt: a kakaskodó Miskolczi László és Pandur Péter is piros lapot kapott. A Nyíregyháza nagy csatában legyőzte a Vasast, és otthon tartotta a három bajnoki pontot.

Kiütéses győri győzelem

A győri mérkőzésen már a második percben gól született, Bajzát Péter passza után Józsi György tíz méterről lőtt a kapuba (1-0). A 10. percben azonban már egyenlő volt az állás, Sipeki István szabadrúgása után Bodiong Ebala öt méterről fejelt a bal felső sarokba (1-1). A 35. percben újra az ETO került előnybe, Igor Bogdanovic szabadrúgására Bajzát érkezett és négy méterről a háló bal oldalába bólintott (2-1). Az 54. percben növelte előnyét a Győr, Bajzát visszaadta a gólpasszt Bogdanovicnak, aki 12 méterről lőtt a kapu jobb oldalába (3-1). A 70. percben Koltai Tamást buktatták a 16-oson belül, s a megítélt büntetőből Bajzát megszerezte a zöld-fehérek negyedik gólját (4-1). És ezzel még nem volt vége: a 91. percben Kovács Zoltán öt méterről a kapuba lőtt, kiütésessé téve a Győr győzelmét (5-1).

Sikeresen hajrázott a REAC

Rákospalotán a házigazdák kezdtek nagyobb iramban, de fölényüket nem tudták kihasználni. Sőt, a félidő utolsó percében a Kaposvár szerzett vezetést, Szakály Péter lövése után Szántai Levente ugyan mentett, de a kapusról kipattanó labdát Leandro da Silva öt méterről a jobb alsó sarokba lőtte (0-1). A második félidőben nagy támadásba kezdett a hazai gárda, és a találkozó végén sikerült is egyenlítenie. A 90. percben Erős Károly ívelt Torma Gáborhoz, aki egy csel után 11 méterről a kapu jobb oldalába bombázott (1-1), így a csapatok végül megosztoztak a pontokon.

Csak a Fehérvár élt helyzeteivel

Fehérvárott az első félidő meglehetősen kiegyenlített játékot hozott. A 31. percben aztán előnybe kerültek a házigazdák, Simek Péter adott Dvéri Zsolthoz, aki közelről a kapuba küldte a labdát (1-0). A mérkőzés a 80. percben dőlt el végleg, ekkor Sitku Illés passzolt Farkas Balázshoz, aki hosszú vágta végén 11 méterről a kapu jobb felső sarkába bombázott (2-0). A vendégek ugyan a második félidőben sem adták fel, de helyzeteikkel nem tudtak élni, míg a Fehérvár két lehetőségét is kihasználta, s otthon tartotta a pontokat.

Gólváltás egy percen belül

Pakson a vendégek kezdtek jobban, a siófokiak előtt több helyzet is adódott, de egyikkel sem tudtak élni. Aztán egyre inkább lábra kapott a Paks, s az első félidő kiegyenlített játékkal zárult. A második játékrészben is kiegyenlített volt a küzdelem, amelyben a vendégek tettek szert vezetésre. Az 56. percben Kanta Szabolcs 30 méterről, szabadrúgásból lőtt a háló bal oldalába (0-1). Azonban nem sokáig vezetett a Siófok, az 57. percben Kiss Tamás beadása után Tököli Attila hét méterről a jobb felső sarokba lőtt (1-1). Az eredmény később már nem változott, így hát mindkét csapatnak egy-egy pont jutott.

Az első tatabányai győzelem

Tatabányán gyorsan hátrányba került a Honvéd, a negyedik percben Hajdú Norbert lövése után Tóth Iván ugyan még védett, de a kipattanó labdát Béres Ferenc Tamás közelről a kapuba helyezte (1-0). A házigazdák azonban nem sokáig örülhettek, a 14. percben Bárányos Zsolt lövése után a labda megpattant Filó Tamáson, majd a kapu jobb oldalába vágódott (1-1). A 36. percben aztán már a budapestiek vezettek: Guie-Guie Gneki Abraham öt méterről lőtt a kapuba (1-2). Az 52. percben kétgólosra nőtt a vendégek előnye: Magasföldi József tette Hercegfalvi Zoltán elé a labdát, amit a csatár nyolc méterről a kapuba gurított (1-3). Ezután azonban megtáltosodott a Tatabánya. A 67. percben Megyesi László szabadrúgása után Weisz Tamás elé került a labda, ő pedig tíz méterről a bal sarokba lőtt (2-3). Hatvan másodperccel később egyenlített is a hazai gárda, Hajdú Norbert beadása után Milan Pastva hét méterről a kapuba lőtt (3-3). A 78. percben pedig megszerezte a győzelmet a kék-fehér együttes: Takács Marcell átadását követőn Weisz a kapuba lőtt (4-3). A mérkőzés végére emberhátrányba is kerültek a kispestiek, a 81. percben Angoua Brou Benjamin megütötte Juan Perezt, s ezért piros lapot kapott. A Tatabánya az utosló fordulóban szerezte meg első idei győzelmét – éppen a tabella élére törekvő Honvéd ellenében…

A Soproni Liga 15. fordulójának szombati eredményei:

Nyíregyháza – Vasas 2-1 (1-1)
Gólszerző: Szilágyi a 30., Montvai a 82. illetve Németh N. a 39.percben
Kiállítva: Miskolczi a 92. illetve Pandur a 92. percben

Győri ETO FC – Diósgyőr FC 5-1 (2-1)
Gólszerző: Józsi a 2., Bajzát a 35., Bogdanovic az 54., Bajzát a 70., Kovács Z. a 91 illetve Ebala a 10. percben

REAC – Gabona Trans-Kaposvár 1-1 (0-1)
Gólszerző: Torma a 90. illetve da Silva a 45. percben

FC Fehérvár – ZTE FC 2-0 (1-0)
Gólszerző: Dvéri a 31., Farkas B. a 80. percben

Paks – BFC Siófok 1-1 (0-0)
Gólszerző: Tököli az 57. illetve Kanta Sz. az 56. percben

FC Tatabánya – Budapest Honvéd 4-3 (1-2)
Gólszerző: Béres a 4., Weisz a 67., Pastva a 68., Weisz a 78. illetve Bárányos a 14., Abraham a 36., Hercegfalvi az 52. percben
Kiállítva: Benjamin a 81. percben


(Fotó: nb1.hu)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS