Tavaszi góliszonyban szenved a Vasas

2016. március. 10., 16:03   |    

Tavaszi góliszonyban szenved a Vasas

A Vasas az eddig lejátszott 450 tavaszi bajnoki játékpercben nem szerzett akciógólt. A felcsútiak győztes bajnoki mérkőzésen először szereztek két gólt a 2015–2016-os idényben a Pancho Arénában. A ferencvárosiak a legutóbbi hét idegenbeli bajnoki meccsükből ötön nem kaptak gólt, ha ellenben gólt kaptak, vereséget szenvedtek. Érdekességek a 24. fordulóból.

VASAS SC–DEBRECENI VSC-TEVA 0-0

– A Vasas egymást követő második mérkőzésén nem tudta kihasználni, hogy a találkozó jelentős szakaszában emberelőnyben játszhatott. A Fáy utcában a debreceni Takács Tamás az 59. percben kapott piros lapot.
– Megszakadt a piros-kékek kiváló hazai sorozata, három egymást követő győzelem után döntetlent játszottak.
– Ez volt az angyalföldiek első hazai döntetlenje az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében, illetve az első 2012. április 21. óta. Meglepő, de igaz: az ezt megelőző utolsó 0-0-s élvonalbeli bajnokit is a DVSC ellen játszotta a csapat az Illovszky Stadionban.
– A Vasas az eddig lejátszott 450 tavaszi bajnoki játékpercben nem szerzett akciógólt.
– Michael Oenning együttese tavasszal eddig kizárólag olyan bajnoki meccseket játszott, amelyen a vendégcsapat nem szerzett gólt.
– A piros-kékek egymás után két gól nélküli döntetlent játszottak az élvonalban. Erre legutóbb 2011 szeptemberében volt példa.
– A DVSC-Teva ebben az idényben másodszor játszott a bajnokságban 0-0-ra. A Loki a legutóbbi hat idegenbeli bajnokiján nyeretlen, egy, a Ferencváros elleni vereség mellett ötször egy pontot szerzett.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–PAKSI FC 2-1 (0-0)
Gólszerző: Csurko (54.), Mészáros K. (65.), illetve Hahn (84.)

– A Puskás Akadémia kezdőcsapatában öt magyarországi születésű játékos kapott helyet, mindannyian vagy játszottak is már az A-válogatottban, vagy kerettagok voltak.
– Robert Jarni együttese tavasszal három hazai bajnokit játszott eddig, a Diósgyőrt és a Paksot egy góllal legyőzte, a Videoton FC ellen balszerencsés vereséget szenvedett a hajrában.
– A felcsútiak győztes bajnoki mérkőzésen először szereztek két gólt a 2015–2016-os idényben a Pancho Arénában. Egyébként másodszor, de október 17-én 3-2-re kikaptak az MTK-tól.
– Az akadémisták mindkét gólját a téli szünetben igazolt játékos szerezte. Az ukrán Vjacseszlav Csurko az első gólját lőtte az OTP Bank Ligában, Karol Mészáros a hétvégén Debrecenben is a kapuba talált. Egy harmadik téli szerzemény, Dmitro Lopa piros lapot kapott a találkozó utolsó előtti percében.
– A Paks a legutóbbi hat bajnoki meccsén mindössze három pontot gyűjtött.
– Hahn János a két csapat őszi, paksi mérkőzésén is szerzett gólt a Puskás Akadémia ellen. Mostanáig az volt az utolsó gólja az OTP Bank Ligában.
– A Puskás Akadémia továbbra is veretlen hazai bajnoki mérkőzésen a Paks ellen.



BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-1 (0-1)
Gólszerző: Radó (44.)

– Thomas Doll együttese ismét húsz ponttal vezet a bajnokságban. Ha marad ez az előnye, március 30-án, a Bp. Honvéd elleni találkozó után ünnepelheti a bajnoki címét. Addig még fogadja a Puskás Akadémia csapatát, s megy a Vasashoz. Ha a DVSC-Teva nem nyer a következő két fordulóban kétszer, a Fradi már Angyalföldön ünnepelhet.
– A Ferencváros egy hónapon belül másodszor nyert Békéscsabán 1-0-ra bajnoki mérkőzést. Február 13-án Pintér Ádám, most Radó András szerezte a gólt.
– Ez volt a szezon második bajnoki mérkőzése, amelyet Radó András döntött el a góljával. A zöld-fehérek december 2-án a Videotont verték meg, ugyancsak 1-0-ra. A Haladástól igazolt támadójátékos négy gólnál jár az OTP Bank Liga mostani idényében.
– A zöld-fehérek a legutóbbi hét idegenbeli bajnoki meccsükből ötön nem kaptak gólt. Ha ellenben gólt kaptak, vereséget szenvedtek.
– A Békéscsaba 2016-ban, tétmeccsen, eddig kizárólag a Ferencvárostól szenvedett vereséget.
– Ugyanakkor Zoran Szpisljak csapata a legutóbbi öt hazai NB I-es meccséből négyet elveszített, csak a Puskás Akadémia ellen szerzett pontokat.
– A lila-fehérek 12 hazai bajnokit játszottak eddig az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében, ezek közül mindössze négyen, de például a legutóbbi kettőn nem szereztek gólt.

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Barczi (33., 11-esből), Novothny (91.), illetve Nego (42.)

– Akárcsak a két csapat őszi diósgyőri mérkőzése, ez is az utolsó pillanatokban esett góllal alakult 2-1-re. Akkor a Videoton FC szerzett gólt a 93. és a 95. percben, most a DVTK, már túl a 90. percen.
– Novothny Soma négy napon belül kétszer szerzett pontot, vagy pontokat érő gólt cserejátékosként beszállva a Diósgyőrnek.
– Egervári Sándor együttese mindkét eddigi tavaszi bajnokiját megnyerte, méghozzá egyaránt 2-1-re.
– A borsodiak augusztus 15. óta mindössze egyszer, a Ferencváros ellen kaptak ki pályaválasztóként a bajnokságban.
– A Videoton FC továbbra is kétarcú csapat, tavasszal háromból kétszer kikapott vendégként. Csak Felcsúton nyert, a Puskás Akadémia ellen.
– A Diósgyőr 2013. április 7. óta először nyert bajnoki mérkőzésen a székesfehérváriak ellen.
– Loïc Nego a Vidi DVTK-specialistája. Eddig két bajnoki gólt szerzett piros-kékben, egyet ősszel, egyet tavasszal. Mindkettőt Diósgyőrben.

MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD 1-0 (1-0)
Gólszerző: Hrepka (29.)

– Az MTK ezúttal Dunaújvárosban fogadta ellenfelét, a kék-fehéreknek a Hungária körúti pálya átépítésének kezdete óta ez a negyedik helyszín, ahol pályaválasztóként játszanak. A két „fő-albérlet”, a Bozsik Stadion és az Illovszky Stadion mellett játszottak Felcsúton is.
– Az MTK hazai mérlege kiváló a mostani bajnoki idényben: tíz meccsből nyolc győzelem, egy döntetlen, egy vereség.
– A kék-fehérek október 17. óta csak fővárosi csapat ellen tudtak nyerni, egy góllal megverték mind a négy riválisukat, a Ferencvárost, a Bp. Honvédot, a Vasast és az Újpestet is. A Honvédot immár kétszer is. (A lila-fehérekkel közben egyszer döntetlenre is játszottak.)
– Hrepka Ádám korábbi klubja kapujába talált be. Döntő gólt lőtt az Újpestnek is szombaton. Legutóbb augusztus elején szerzett, két egymást követő bajnokiján, egy-egy gólt.
– A Bp. Honvéd vendégként a legutóbbi három meccsét elveszítette, sőt a legutóbbi nyolcból csak kettőt nem bukott el.
– Marco Rossi együttese mindössze másodszor kapott ki idegenben szerzett gól nélkül a 2015–2016-os bajnoki idényben.
– A kispestiek december 5. óta csak a listavezető Ferencváros ellen tudtak nyerni.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–ÚJPEST FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Williams (11.), illetve Lencse (30.)

– A Haladás másodszor játszott bajnokit pályaválasztóként Sopronban, a Diósgyőr elleni győzelem után ezúttal egy pontot szerzett.
– Az Újpest a legutóbbi négy fordulóban nyeretlen maradt, tavasszal eddig csak a Videoton ellen győzött az OTP Bank Ligában.
– Mind a két gólt téli szerzemény érte el. Az ausztrál David Williams első gólját szerezte új csapatában, Lencse László pedig az első akciógólját.
– Noha a Haladásra az utóbbi időben egyáltalán nem a sok légiós bevetése volt jellemző, érdekes, hogy az eddigi öt tavaszi bajnoki gólból négyet is külföldi születésű játékos ért el. (Szasa Popin már magyar állampolgárságú is.) Ősszel mindössze egy gólt szerzett a vasi zöld-fehéreknél külföldi, Leandro Martínez talált a Debrecen kapujába.
– Az Újpest a legutóbbi hat bajnoki találkozóján kivétel nélkül egy gólt szerzett. Ebben a szakaszban egyedül Lencse kétgólos.
– A szombathelyiek július 19. óta pályaválasztóként csupán egy mérkőzést veszítettek el, de azt éppen az Újpest ellen, ősszel, 3-0-ra. Most döntetlennel javítottak.
– A tavaszt még a második helyen kezdő, most ötödik Újpest a legutóbbi négy idegenbeli meccséből csak egyen győzött: a Ferencváros elleni derbin.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS