Teremtornával indul a téli szezon a női élvonal csapatainak

2020. január. 07., 15:20   |    

Teremtornával indul a téli szezon a női élvonal csapatainak

A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok fogadja a női labdarúgókat – idén negyedik alkalommal rendezi meg az MLSZ a téli Teremlabdarúgó-kupát. A Jet-Sol Liga csapatai, illetve a másodosztályban éllovas MLE együttese január 11-12-én mérkőznek meg egymással. A döntő és a bronzmeccs az M4 Sporton is követhető lesz.

A régi hagyományok felélesztése volt a cél 2017-ben, amikor először szervezett a szövetség téli teremtornát a női futballcsapatok számára. A székesfehérvári viadal izgalmas mérkőzéseket – és az MTK Hungária FC győzelmét – hozta.

A torna sikere miatt azóta minden évben összecsapnak a női együttesek még a bajnoki versengés indulása előtt, a téli felkészülési időszakban.  Akár csak a korábbi alkalmakkal, idén is a Jet-Sol Liga 8 csapata kapott meghívást az eseményre, de a DVTK nem vesz részt a tornán. A miskolciak helyét az NB II. Keleti- illetve Nyugati csoportjának éllovasai közül sorsolás révén az MLE R-BUS kapja meg.

A kupa jó alkalom a csapatoknak, hogy felvegyék a ritmust a bajnokság folytatása előtt és beépítsék a téli érkezőket. Három együttes is új edzővel az élén vág neki a szezonnak: a Haladás-Viktóriát Szabados György, az MTK Hungária FC-t pedig Varga Attila vezeti az új idényben; a Szent Mihály szintén új mesterrel indul a tornán, akit még nem mutatott be a klub.

A csapatatokat a nagypályás szezon őszi eredményei alapján két csoportba osztották: az A csoportba az FTC-Telekom, az ASTRA-ALEF HFC, az ETO FC Győr és az MLE R-BUS került; míg a B csoportban a címvédő MTK Hungária FC, a Haladás-Viktória, a St. Mihály Szeged-Fitsport és a Kelen SC küzd meg egymással.

A csoportokban valamennyi csapat két-két tizenkét perces mérkőzést játszik mindhárom ellenfelével, majd az így kialakult sorrendben, a négyesek első két helyezettjei a felső-, harmadik-negyedik helyezettjei az alsóházban küzdenek helyosztókon. A helyosztómérkőzések 20 percesek lesznek. A torna összdíjazása idén 4,5 millió forint.

A torna január 11-én, szombaton, 13.00-kor kezdődik a Fradi és az MLE mérkőzésével. A döntőt vasárnap, 16.15-kor játsszák. A bronzmérkőzést és a döntőt, valamint az éremátadó ceremóniát az M4 Sport élőben közvetíti. A belépés mindkét játéknapon ingyenes a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokba.

A torna programja:

Január 11., szombat:

13:00–3:12  FTC-Telekom–MLE R-BUS
13:15–13:27  MTK Hungária FC–Kelen SC
13:30–13:42  Astra-ALEF HFC–ETO FC Győr
13:45–13:57  Haladás-Viktória–St. Mihály Szeged-Fitsport
14:00–14:12  ETO FC Győr–FTC-Telekom
14:15–14:27  St. Mihály Szeged-Fitsport–MTK Hungária FC
14:30–14:42  MLE R-BUS–Astra-ALEF HFC
14:45–14:57  Kelen SC–Haladás-Viktória

15:00–15:30 Szünet

15:30–15:42  FTC-Telekom–Astra-ALEF HFC
15:45–15:57  MTK Hungária FC–Haladás-Viktória
16:00–16:12  ETO FC Győr–MLE R-BUS
16:15–16:27  St. Mihály Szeged-Fitsport–Kelen SC
16:30–16:42  MLE R-BUS–FTC-Telekom
16:45–16:57  Kelen SC–MTK Hungária FC
17:00–17:12  ETO FC Győr–Astra-ALEF HFC
17:15–17:27  St. Mihály Szeged-Fitsport–Haladás-Viktória

2020. január 12., vasárnap:

11:30–11:42  FTC-Telekom–ETO FC Győr
11:45–11:57  MTK Hungária FC–St. Mihály Szeged-Fitsport
12:00–12:12  Astra-ALEF HFC–MLE R-BUS
12:15–12:27  Haladás-Viktória–Kelen SC
12:30–12:42  Astra-ALEF HFC–FTC-Telekom
12:45–12:57  Haladás-Viktória–MTK Hungária FC
13:00–13:12  MLE R-BUS–ETO FC Győr
13:15–13:27  Kelen SC–St. Mihály Szeged-Fitsport

13:30–13:42  A CSOP. 3. – B CSOP. 4
13:45–13:57  A CSOP. 1. – B CSOP. 2.
14:00–14:12  A CSOP. 4. – B CSOP. 3.
14:15 14:27  A CSOP. 2. – B CSOP. 1.

14:30–14:55 SZÜNET

14:55–15:07  A 7. helyért 
15:10–15:22  Az 5. helyért

15.22–15:45  Szünet

15:45–16:05  Bronzmérkőzés (M4 Sport)
16:15–16:35 Döntő (M4 Sport)

16:45–16:55 Éremátadás


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS