Testvérek és régi klubtársak egymás ellen

2012. szeptember. 28., 10:15   |    

Testvérek és régi klubtársak egymás ellen

A kilencedik fordulót rendezik a hétvégén az OTP Bank Ligában. A sor a listavezető Győri ETO mérkőzésével kezdődik, a zöld-fehérek a Pápát fogadják. Még egy találkozóra kerül sor pénteken: az MTK vendége a Siófok lesz.

GYŐRI ETO FC–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC
(Szeptember 28., péntek, 17.00)

Eltérően sikerült a két csapatnak a legutóbbi forduló. A győriek nyerni tudtak Székesfehérváron, a nagy formában lévő, a legutóbbi négy mérkőzésén hat gólt szerzett, a legutóbbi három bajnokin a győriek közül egyedül a kapuba találó Koltai Tamás találatával. A Pápa ellenben hazai pályán szenvedett vereséget a PMFC Matiastól. A győriek remek sorozatot tudhatnak maguk mögött, a legutóbbi hat mérkőzésükön 18 pontot szereztek. Ha nyernek ebben a fordulóban is, beállítják a klubcsúcsot. Korábban kétszer sikerült a győrieknek egymást követő hét bajnoki meccset – egy bajnoki idényen belül – megnyerni, legutóbb a 2011–2012-es idény elején, Csertői Aurél irányításával, először pedig 1997 őszén. A mostani szezonnál maradva: a győriek minden bajnoki meccsükön szereztek gólt, igaz, ötön csak egyet. A DVSC elleni vereség óta ellenben kiválóan működik a védelem, sőt Szasa Sztevanovics immár közel 300 perce nem kapott gólt. A Pápa ifjabb Bene Ferenc távozása után Kovács László ideiglenes, majd Zsivóczky Gyula kinevezett vezetőedző irányításával két győzelmet is aratott, ám utána kikapott a Pécstől. A találkozó favoritja kétségtelenül Pintér Attila csapata, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Pápa az utóbbi időben többször is okozott már meglepetést az ETO Parkban. A két csapat legutóbbi (a Ligakupáért rendezett) győri találkozóján, tavaly novemberben, a vendégek nyertek. Néhány nappal korábban, a két csapat győri bajnokiját ugyan az ETO nyerte, de az azt megelőző két győri bajnokin a Lombard FC egyszer győzött, egyszer pedig döntetlent játszott. Szabó Ottó, a pápaiak egyik alapembere az előző szezonban még a Győr játékosa volt.

MTK BUDAPEST–FGSZ SIÓFOK
(Szeptember 28., péntek, 19.00)

Az MTK ugyan a legutóbbi fordulóban, Szombathelyen elveszítette a veretlenségét, de újoncként a tabella második helyen áll, remek rajtot vett a bajnokság első negyedében. A kék-fehérek hazai pályán még veretlenek, négy mérkőzésen 10 pontot gyűjtöttek. A Siófok az első hét fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött (az Eger ellen a Fáy utcában), majd a Ferencváros ellen gyűjtötte be első hazai pontját. A Balaton-parti együttes mind a három eddigi idegenbeli meccsén szerzett gólt, a legutóbbi kettőt Pál Szabolcs rúgta, aki az MTK játékosaként mutatkozott be az élvonalban, s akinek testvére, András a kék-fehérek futballistája. Egyébként a siófoki keretből Gál András, Kecskés Tamás, Melczer Vilmos, Molnár Marcell és Szatmári Zoltán is játszott bajnokit az MTK-ban, sőt Melczer kivételével mindannyian Garami Józsefnél debütáltak az élvonalban. Ugyanakkor Hegedűs Lajos, a kék-fehérek első számú kapusa a Siófok csapatában védett először az NB I-ben. Az utóbbi években kétszer nyert a Siófok a Hungária körúton, a két együttes legutóbbi bajnokiján, 2011. április 2-án, valamint 2008-ban egy egészen fura eredményt, 8-1-es vendégsikert hozó Ligakupa-meccsen.

Ami a további találkozókat illeti, a nehéz helyzetben lévő KTE a Bp. Honvéd együttesét látja vendégül, érdekes, hogy e mérkőzésen két olyan csapat találkozik majd, amelynek tagjai minden fordulóban szereztek eddig gólt. A hibátlan hazai mérleggel rendelkező DVSC-Teva a legutóbb az akkor listavezető, utolsóként veretlen MTK-t legyőző Haladást fogadja, Halmosi Péter, a vasiak egyik kulcsembere korábbi klubja ellen lép majd pályára. A Kaposvár, a legutóbbi négy fordulóban nyeretlen együttese az Egerrel játszik. Az edzőváltás óta feljavult, noha Diósgyőrben vereséget szenvedett Paks az ismét Európa Liga-mérkőzésre készülő, idegenben még százszázalékos Videotonnal meccsel. Vasárnap minden bizonnyal szépszámú közönség előtt fogadja a Ferencváros az idegenben a legutóbbi két találkozóját egyaránt 0-0-val záró Diósgyőrt. A 8. fordulóban pápai győzelemmel a rossz szériáját megszakító PMFC-Matias ezúttal a Mecsek-alján az Újpesttel játszik. A lila-fehérek 2012-ben még nem nyertek vendégként.

A 9. forduló további programja:

Szombat:

Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 14 ó

DVSC-Teva–Szombathelyi Haladás 16 ó

Kaposvári Rákóczi–Egri FC 16 ó

MVM Paks–Videoton FC 18:30 ó

Vasárnap:

Ferencváros–Diósgyőri VTK 16:30 ó

PMFC-Matias– Újpest FC 18:30 ó

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS