Történelmi tettek a Puskás Akadémiától

2014. október. 20., 11:45   |    

Történelmi tettek a Puskás Akadémiától

Az újonc Dunaújváros-PASE az első igazán hazai mérkőzésén az első győzelmét aratta élvonalbeli története során. Élvonalbeli története során először maradt kapott gól nélkül a Puskás FC idegenbeli bajnoki mérkőzésen. Az MTK sorozatban hatodszor győzött, a Videoton FC vereségével övé a legjobb aktuális sorozat az OTP Bank Ligában.

DUNAÚJVÁROS-PASE–SZOMBATHELYI HALADÁS 1-0 (1-0)
Gólszerző: Nikházi (28.)

– Az újonc Dunaújváros-PASE az első igazán hazai mérkőzésén az első győzelmét aratta élvonalbeli története során.
– Nikházi Márk a hatodik gólját szerezte élvonalbeli pályafutása során. Immár három klub színeiben szerzett gólt az NB I-ben, az MTK, a Diósgyőr és a Dunaújváros-PASE játékosaként. Legutóbb 2013 decemberében, még diósgyőriként szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
– A középpályás mindössze a negyedik dunaújvárosi játékos, aki gólt szerzett az idényben eddig bajnoki mérkőzésen, Orosz, Perics és Böőr után.
– Harmadszor maradt kapott gól nélkül a dunaújvárosi együttes a bajnoki szezonban.
– A Haladás a 11 fordulóból hétszer nem szerzett gólt. A vasi zöld-fehérek az idegenben teljesített 540 játékperc alatt egy gólig jutottak – igaz, azzal nyertek Kecskeméten.
– Artner Tamás együttese a legutóbbi öt fordulóban csak a Pápának rúgott gólt.
– Az utolsó és az utolsó előtti csatáját nyerte meg a sereghajtó.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–DIÓSGYŐRI VTK 0-0

– A pápai csapat sorozatban a hetedik bajnoki mérkőzésén nem tudott gólt szerezni. A Lombard augusztus 16-án szerzett legutóbb gólt az OTP Bank Ligában.
– Mátyus János lemondása óta nyeretlen a Pápa.
– Szűcs Lajos negyedszer nem kapott gólt a bajnoki idényben.
– Tart a rossz széria: a Lombard Pápa 2009 óta nem nyert hazai bajnokit a borsodi piros-fehérek ellen.
– A Diósgyőr hét, egytől egyig góllal zárt idegenbeli bajnoki után nem talált a kapuba Pápán.
– Tomiszlav Szivics együttese vendégként a legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg.
– Az idényben először maradt bajnoki gól nélkül a DVTK, egyedül a Videoton FC ért el gólt minden fordulóban.



NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Tischler (36.)

– Élvonalbeli története során először maradt kapott gól nélkül a Puskás FC idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
– Sorozatban negyedszer győzött bajnoki mérkőzésen a Puskás FC, hasonlóra nem volt még példa élvonalbeli története során.
– Tischler Patrik a nagy sorozat főszereplője, mind a négy győzelemhez góllal járult hozzá.
– Benczés Miklós csapata az 55. perctől emberhátrányban játszott Lorentz Márton kiállítása miatt.
– Vendégként legutóbb május 31-én, Kecskeméten nyertek bajnokit az akadémisták. Az elmúlt egy évben mindössze harmadszor szereztek három pontot idegenben, a mostani és a kecskeméti találkozó előtt március 29-én, Diósgyőrben.
– A Nyíregyháza sorozatban negyedszer kapott ki a bajnokságban.
– Csábi József együttese sorozatban a harmadik mérkőzésén nem szerzett gólt.



KECSKEMÉTI TE–MTK BUDAPEST 0-1 (0-1)
Gólszerző: Kanta (45.- 11-esből)

– Az MTK sorozatban hatodszor győzött, a Videoton FC vereségével övé a legjobb aktuális sorozat az OTP Bank Ligában.
– A kék-fehérek tavasszal 3-0-ra kikaptak a Széktói Stadionban, 2009 után nyertek ismét bajnoki meccset vendégként a KTE ellen.
– Garami József legénysége a legutóbbi öt fordulóban csak egy gólt kapott. Ugyanakkor idegenben „csak” Pécsen és Pápán nem került a labda a kapujába a mostani forduló előtt.
– Kanta József harmadszor lőtt gólt büntetőből az OTP Bank Liga őszi idényében.
– A Kecskeméti TE augusztus 17. óta először kapott ki.
– Bekő Balázs együttese hazai pályán harmadszor nem szerzett gólt az idényben.
– Ha a mostani szezonban a KTE gólt kapott bajnoki mérkőzésen a Széktói Stadionban, mindig vereséget szenvedett.



BUDAPEST HONVÉD–MVM-PAKS 0-0

– A két együttes legutóbbi öt egymás elleni bajnokijából négyen döntetlen született.
– A kispestiek egy pontot szereztek az új edző, Jasper Adrianus de Muijnck irányításával.
– A Honvéd másodszor maradt szerzett gól nélkül az idényben a Bozsik Stadionban. Ugyanakkor negyedszer nem kapott gólt.
– Csertői Aurél együttese (a kupasorozatokat is beszámítva) a legutóbbi tizenkét mérkőzéséből csak hármat nyert meg.
– A Paks legutóbbi három idegenbeli bajnokija döntetlenre végződött. A mostani idényben vendégként továbbra is veretlen a csapat.
– A mostani idényben először, 2014-ben negyedszer maradt idegenbeli bajnokin szerzett gól nélkül Csertői Aurél együttese.
– Bajnoki találkozói felén nem kapott gólt a tolnai legénység.



FERENCVÁROS–PMFC-MATIAS 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Nagy Dominik (11.), Busai (82.)

– Több mint egy hónap, szeptember 14. után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Ferencváros.
– Nagy Dominik az első gólját szerezte az élvonalban. Busai Attila az őszi idényben a harmadik góljánál tart, ő és Böde Dániel szereztek a legtöbb mérkőzésen (hármon) is gólt a zöld-fehéreknek.
– Thomas Doll együttese mindössze két bajnoki gólt kapott eddig az új stadionban.
– Az utóbbi egy évben, hazai bajnokin, ha nem a Haladás volt az ellenfél, mindig szerzett gólt a Ferencváros.
– A PMFC először szenvedett vereséget idegenbeli bajnoki mérkőzésen az idényben.
– Véber György csapata vendégként május 17. óta először nem szerzett bajnoki gólt.
– Dibusz Dénes, az egykori pécsi kapus először védett egykori klubja ellen bajnoki mérkőzésen. Nem kapott gólt.



VIDEOTON FC–DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Kovács I. (34.), illetve Kulcsár (27., 59.)

– A Videoton FC először veszített pontokat a bajnoki idényben.
– Ez volt az első forduló, amelyben Nemanja Nikolics nem szerzett gólt – „mentségére” szóljon, hogy betegsége miatt nem tudott játszani.
– A DVSC-Teva mind a két 2014-es bajnokiját megnyerte 2-1-re a Sóstói Stadionban.
– Immár csak a Videoton FC szerzett minden bajnoki fordulóban gólt.
– A Loki a mostani szezonban először nyert egy megnyert bajnoki mérkőzés után.
– Kulcsár Tamás megduplázta őszi bajnoki góljai számát, s ezzel fölényesen vezeti a házi góllövőlistát.
– Kondás Elemér együttese az őszi idényben először győzött idegenben bajnoki mérkőzésen.



GYŐRI ETO–ÚJPEST FC 0-0

– Az Újpest FC az eddigi 11 mérkőzéséből haton döntetlenre játszott. Ezek közül négy gól nélküli 90 perc volt.
– A lila-fehérek 2006 óta nyeretlenek az ETO ellen.
– Nebojsa Vignjevics együttese vendégként sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt, igaz, ezek közül csak a Videoton FC ellen veszített.
– A Győri ETO negyedszer játszott hazai pályán fővárosi csapat ellen az őszi idényben, s csak a Honvédot győzte le. Pályaválasztóként a legutóbbi négy meccséből csak egyet nyert meg.
– Pozitívum: hazai pályán nem kapott gólt az ETO. Először a mostani idényben.
– A mostani fordulóban e két csapattal tízre emelkedett a gólt nem szerző csapatok száma.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS