Történelmi tripla a Pakstól, hosszú sorozatot szakított meg az Újpest és a Mezőkövesd

2024. március. 04., 22:05   |    

Történelmi tripla a Pakstól, hosszú sorozatot szakított meg az Újpest és a Mezőkövesd

A Mezőkövesd november 25. óta először győzött az élvonalban. A Kisvárda a legutóbbi három fordulóban hat pontot szerzett, hat győzelmének harmada erre a periódusra esett. Vladimir Radenkovics, a február 14-én kinevezett szerb vezetőedző irányításával először nem nyert a DVTK, viszont a harmadik tétmérkőzésén is veretlen maradt. A Paks élvonalbeli történetében harmadszor nyert sorozatban három idegenbeli mérkőzést, de most először kapott gól nélkül! A Ferencváros továbbra is minden bajnokiját megnyerte, így százszázalékos az OTP Bank Ligában 2024-ben. Az Újpest október 21. óta először nyert pályaválasztóként az NB I-ben. Érdekességek az OTP Bank Liga 23. fordulója után.

DEBRECENI VSC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Bőle (62.)

– A DVSC pályaválasztóként, az OTP Bank Ligában a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg.
– A Loki a mostani idényben először maradt szerzett gól nélkül a Nagyerdei Arénában.
– Szrdjan Blagojevics együttese a legutóbbi öt tétmérkőzéséből négyet elveszített. (A Ferencváros elleni kupamérkőzést tizenegyespárbajban.)
– A Mezőkövesd november 25. óta először győzött az élvonalban.
– A sárga-kékek a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésükből csupán egyet, az MTK ellenit veszítették el.
– Milan Milanovics legénysége 2024-ben először nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen.
– Böle Lukács mindössze négy perccel a beállítása után szerezte meg a győztes gólt. A 2023–2024-es bajnoki idényben a második gólját szerezte, az elsőt a Mezőkövesd játékosaként. Volt már nagy meccse Debrecenben, 2021. november 6-án, a Honvéd tagjaként, két gólt szerzett. A legutóbbi 14 NB I-es góljából ötöt a DVSC ellen ért el.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZTE FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Lucas (41.)

– A Kisvárda pályaválasztóként először nyert mérkőzést december 16. óta. A kettő között négyszer is kikapott.
– Feczkó Tamás együttese ugyancsak december 16. óta zárt először kapott gól nélkül bajnoki találkozót.
– A szabolcsi csapat a legutóbbi három fordulóban hat pontot szerzett, hat győzelmének harmada erre a periódusra esett.
– Lucas 2020. március 14. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
– A ZTE a hét elejéig veretlen volt a 2024-es tétmérkőzésein, ám kedden Diósgyőrben MOL Magyar Kupa-találkozón, szombaton pedig bajnoki meccsen is kikapott Kelet-Magyarországon.
– Márton Gábor együttese december 17. óta először kapott ki vendégként az NB I-ben. A legutóbbi három alkalommal, ha kikapott idegenben, nem tudott gólt szerezni.
– 2022. május 15. óta először nyert e két csapat párharcában a mindenkori pályaválasztó.



DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Edomwonyi (49.), illetve Plšek (45.)

– Vladimir Radenkovics, a február 14-én kinevezett szerb vezetőedző irányításával először nem nyert a DVTK. Viszont a harmadik tétmérkőzésén is veretlen maradt.
– A borsodiak az OTP Bank Ligában, pályaválasztóként, a legutóbbi öt mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg,
– A Puskás Akadémia veretlen maradt a Diósgyőr ellen a 2023–2024-es idényben, egy győzelem mellett kétszer döntetlent játszott.
– Bright Edomwonyi a hatodik bajnoki gólját szerezte tavaly nyári Magyarországra szerződése óta. Rúgott gólt kedden, a MOL Magyar Kupa-mérkőzésen is.
– Jakub Plšek 2021 februárja után 2024 márciusában is szerzett gólt a Diósgyőr ellen az OTP Bank Ligában. Ez volt a hatodik gólja a mostani bajnoki szezonban.
– Hornyák Zsolt gárdája a legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából mindössze egyet nyert meg.
– A PAFC vendégként mindössze másodszor (szeptember 29. óta először) játszott döntetlent az OTP Bank Ligában.



MTK BUDAPEST–PAKSI FC 0-2 (0-0)
Gólszerző: Böde (72., 87.)

– Az MTK a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet elveszített, egyszer nyert.
– Negyedszer játszott 2024-ben pályaválasztóként, kétszer nyert, egyaránt három gólt szerezve, kétszer kikapott, szerzett gól nélkül.
– A kék-fehérek november eleje óta háromszor maradtak szerzett gól nélkül az NB I-ben, kétszer a Paks ellen.
– Bognár György csapata mindössze három pontot veszített eddig tavasszal a bajnokságban, ez volt az ötödik győzelme.
– A Paks élvonalbeli történetében harmadszor nyert sorozatban három idegenbeli mérkőzést. De most először kapott gól nélkül!
– Böde Dániel csereként beállva szerzett két gólt. A 2023–2024-es bajnoki idényben először duplázott. a négy bajnoki góljából hármat az MTK ellen szerzett. (A Paks minden gólját ő jegyezi a kék-fehérek ellen a szezonban. Sőt, még a Paks II-ben is lőtt egyet az MTK II-nek.)
– A Paks kilencszer nem kapott gólt az első 23 fordulóban. A 2022–2023-as idényben a 33 fordulóban összesen hat ilyen meccse volt.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–KECSKEMÉTI TE 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Maïga (45+3.), Zachariassen (68.)

– A Ferencváros továbbra is minden bajnokiját megnyerte, így százszázalékos az OTP Bank Ligában 2024-ben.
– A zöld-fehérek pályaválasztóként a legutóbbi három bajnoki mérkőzésüket megnyerték, az OTP Bank Liga mostani idényében otthon hatodszor nem kaptak gólt.
– A KTE ellen a mostani szezonban másodszor nyertek pályaválasztóként, a Széktói Stadionban kikaptak.
– Habib Maïga az első gólját szerzete a magyar élvonalban. Kristoffer Zachariassen a hatodik góljánál jár a bajnoki idényben.
– A Kecskemét a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített.
– A lila-fehérek vendégként a legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön kikaptak, visszatért az idénykezdet rossz időszaka.
– A KTE a legutóbbi 14 idegenbeli bajnokijából nyolcon nem szerzett gólt.

ÚJPEST FC–FEHÉRVÁR FC 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Tajti (76.), Ambrose (78.)

– Az Újpest október 21. óta először nyert pályaválasztóként az NB I-ben.
– A lila-fehérek hat pontot szereztek a Fehérvár ellen a mostani idényben pályaválasztóként.
– Az Újpest a legutóbbi négy fordulóban hat pontot szerzett. Előtte kilenc forduló alatt egyet.
– Tajti Mátyás a második bajnoki gólját szerezte az Újpest játékosaként.
– Az első tavaszi gólját elérő Peter Ambrose hétgólos a bajnoki idényben.
– A Fehérvár a legutóbbi két idegenbeli bajnoki mérkőzését 0-6-os gólkülönbséggel veszítette el.
– Bartosz Grzelak csapata augusztus 13. óta először veszített két egymást követő bajnoki mérkőzésén.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS