Története során először kupagyőztes az ETO

2022. április. 27., 19:54   |    

Története során először kupagyőztes az ETO

Tizenegyest hibázott a Haladás-Viktória, Nagy Fanni azonban betalált a győriek részéről a Simple Női Kupa döntőjében, amely gól aranyérmet ért az ETO csapatának.

A Haladás-Viktória és az ETO FC Győr, a Simple Női Liga 4. és 2. helyezett csapata mérte össze erejét a Simple Női Kupa döntőjében, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Haladás háromszoros kupagyőztesként készülhetett a finálére, ahol 10 év után szerepelhetett újra. A győriek eddig egyszer, 2017-ben jutottak a döntőbe, akkor a Ferencváros állította meg őket.

A válogatott játékosokat felsorakoztató együttesek az első játékrészben nem bírtak egymással, csak kisebb próbálkozásokig jutottak el. A játék leginkább mezőnyben ment, az akciók végén pontatlanságok, vagy pedig az ellenfél védelme akadályozta meg a gólt.

A első félidőben valamivel többet járatta a labdát a Dörnyei Balázs vezette ETO és a játékrész második szakaszában helyzeteket is inkább a győriek dolgoztak ki, de a szervezetten védekező szombathelyi gárda nem hagyta komoly lehetőséghez jutni ellenfelét. Az első igazán veszély lövést a 44. percben Camerontól láthattuk, aki a tizenhatos vonalától a rövid sarkot vette célba – a próbálkozást Bíró Barbara védte. A jamaikai játékos előtt még egy lehetőség adódott a hajrában, de a szünetig nem tudta megszerezni a vezetést az ETO.

A második félidőben Cameron ott folytatta, ahol abbahagyta és rögtön egy helyzettel indított. Az 50. percben Savanya Csilla kezezését fújt le a tizenhatoson belül Sipos Katalin játékvezető – tizenegyeshez jutott a Haladás. Herczeg Andrea állt a labda mögé, de Samson jól érezte az irányt és védett! Maradt a 0–0. Tíz perccel később az ETO előtt kínálkozott nagy lehetőség, Nagy Fanni emelt a kapu fölé.

A gól a 60. percben jött, amikor egy szögletet követően Cameron fejese még nem volt veszélyes, de a Haladás nem tudott felszabadítani, a labda Nagy Fanni elé került, aki magabiztosan lőtt a kapuba.

Az utolsó 20 percben több komoly akciót is kidolgozott az ETO, Cameron és Süle Dóra is lezárhatta volna a találkozót. A női kupa döntőjében végül Nagy Fanni gólja döntött, aki első trófeáját nyerte karrierje során.

Az érmeket Vámos Tibor, az MLSZ versenyigazgatója és Kiss Mária, egykori válogatott játékos, a női A-válogatott korábbi kapusedzője adta át a csapatoknak.

Nem mondom, hogy meg lehet szokni a kupagyőzelmeket, mert ezt sosem lehet. De ez a mostani siker egy egészen különleges élmény – kezdte a mérkőzést követően az ETO vezetőedzője, Dörnyei Balázs, aki a Fradi élén hat alkalommal ért a csúcsra a sorozatban. – Ez egy teljesen új csapat, új közösség és fantasztikus érzés, hogy rengeteg új embernek tudtunk örömet szerezni. Meg szeretném köszönni a szurkolóknak, hogy ennyien elkísértek bennünket és végig buzdították a lányokat. A játékosaim pedig nagybetűs csapatot alkottak ma.

Az ETO mestere még egy különleges szokásáról is beszélt a történelmi találkozó után:

– Eddig egy aranyérmemet sem tartottam meg, mindig elajándékozom őket, ahogy ezt is el fogom. Sokan vannak, akik a háttérből segítenek, támogatnak, akár a futballban, akár a magánéletben. Ők gyakran nem tudnak itt lenni ilyenkor, ezért nekik szoktam átadni az aranyérmeimet.

Haladás-Viktória–ETO FC Győr 0–1 (0–0)

Haladás-Viktória: Bíró Barbara - Németh Adél, Balogh Henrierra, Gődér Brigitta, Novák Luca – Herczeg Andrea, Urbán Viktória, Marlo Sweatman, Feketevízi Tímea – Ana-Maria Vladulescu, Szil Tünde

ETO FC Győr: Kateryna Samson – Öreg Cintia, Kovács Laura, Nagy Fanni, Savanya Csilla - Süle Dóra, Corina Luijks, Rácz Zsófia – Tiffany Cameron, Vida Boglárka, Németh Loretta


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS