Története során negyedszer jutott az NB I-be a ZTE

2019. május. 06., 17:16   |    

Története során negyedszer jutott az NB I-be a ZTE

A szerdai forduló után biztossá vált, hogy a Zalaegerszegi TE csapata végez a Merkantil Bank Liga 2018–2019-es idényének egyik feljutó helyén. A kék-fehérek így a legmagasabb osztályban, az OTP Bank Ligában töltik majd – 1920-as alapításukra tekintettel – centenáriumi szezonjukat. A ZTE 2566 nap után tér vissza az elitbe.

„A zalaegerszegi közönség 1912-ben láthatott először labdarúgást a városban: egy alkalmilag összeverbuvált csapat Vasvár együttesével mérte össze erejét és 4:2 arányban kikapott” – írta 1972 szeptemberében a Labdarúgás.

Ugyanott olvasható a kor szellemében írott múltidéző: „1920-ban a város kis létszámú munkássága és a kisiparosok összefogása és egy bizonyos Vadász József szervező munkájának eredményeként alakult meg a Zalaegerszegi Torna Egylet elődje. A ZTE a megalakulást követő esztendőkben pálya híján csak alkalmi mérkőzéseket játszott a Vizsla-réten, még fekete-fehér volt a színe.” Később lett zöld-fehér, majd 1978 januárjától, a Zalaegerszegi Építőkkel történt egyesülés után kék-fehér. A csapat addigra már az élvonalban szerepelt. Először 1972. június 18-án a Fősped Szállítók elleni 1–0-val jutott fel az NB I-be.

A következő időszak valóságos futball-lázat hozott a hetvenes évek elejétől egyébként is rohamléptekkel fejlődő városban. Noha a „Zete” az első élvonalbeli meccsét elveszítette 1972. szeptember 17-én a Tatabánya ellen, az idény végén az előkelő hatodik helyen végzett. Közben legyőzte a kor első számú csapatát, az Újpesti Dózsát (1–0), megverte a Ferencvárost (1–0) és emlékezetes csatában, az ítéletidő ellenére a tévés meccsen gálaelőadást tartva, 4–1-re kiütötte a Bp. Honvédot.

A ZTE első élvonalbeli korszaka 1989-ig tartott, a bő másfél évtized alatt kétszer sikerült felülmúlni a bemutatkozó idény hatodik helyét. 1985-ben és 1986-ban is a negyedik helyen végzett, mégpedig a tehetséges fiatal edző, Gellei Imre irányításával.

Érdekesség, hogy 1985-ben Török József Mannheimbe igazolt. A Bundesliga létrehozása óta ő volt az első magyar, aki hivatalos engedéllyel kiszerződhetett.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóját az NB II-ben töltötte a ZTE, 1991-ben feljutott, de a következő szezon végén megint kiesett. 1994-től ellenben ismét meg tudta vetni a lábát az elitben, sőt az 1994–1995-ösben nyolcadik lett az NB I-ben, története során először adott gólkirályt az élvonalnak, Preisinger Sándor személyében.

A második nagy élvonalbeli korszak közel húsz éven át, egészen 2013-ig tartott, ebbe a korszakra esett az aranykor, amelyben a Bozsik Péter által dirigált gárda megszerezte a klubtörténet egyetlen bajnoki címét a legmagasabb osztályban. Néhány hónappal később a Zete a Puskás Stadionban legyőzte a Manchester Unitedet. Sajnos, az Old Traffordon már nem volt vele egy súlycsoportban.

A 2012-es kiesés után nehéz idők következtek, talán időszakonként még a megszűnés is fenyegette a második vonalban is, két idény kivételével, a középcsapatok közé visszacsúszó gárdát. Úgy tűnt, a 2017–2018-as idény még mélyebb szakadékkal fenyeget: a 2015–2016-os szezonban a feljutásról éppen csak lemaradó ZTE a Merkantil Bank Liga tizenhatodik helyén végzett, miközben szinte a teljes tavaszi idényben a kiesés ellen küzdött. A magyar futballpiramisban a huszonnyolcadik helyet foglalta el – ilyen hátul nem zárt pontosan ötven éve. 2018 tavaszán az egerszegiek mindössze két ponttal végeztek a kieső Szolnok előtt.

Ám a mostani szezonra szinte minden megváltozott. A ZTE-ből élcsapat lett, amely a 35. fordulóban bebiztosította a feljutást.

Sallói István személyében új sportigazgató került a nyáron a klubhoz, aki éppen olyan nagyszerűen dolgozott, mint a már a szezon alatt érkezett vezetőedző, Dobos Barna. Az edzőcsere egyébként meglepetést jelentett, hiszen az előző évadban csak vergődő gárda akkor, Nagy Tamás, a klub korábbi játékosa irányításával, a harmadik helyen állt a tabellán. Végh Gábor tulajdonos mégis a váltás mellett döntött. A nyáron tizenhárom új játékost szerződtető ZTE a télen még további hattal erősítette meg a keretét. A szerdán a Ceglédet legyőző gárda tizennégy játékosa közül tízen is az elmúlt egy évben érkeztek (jó néhányan kölcsönbe) a Merkantil Bank Liga idei első feljutójához.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS