Továbbra is hibátlan az MTK és a Dorogi Diófa

2014. szeptember. 08., 11:14   |    

Továbbra is hibátlan az MTK és a Dorogi Diófa

A Jet-Sol Liga, a női labdarúgó NB I harmadik fordulója után is pontveszteség nélkül vezeti a mezőnyt a címvédő MTK Hungária, valamint az újonc Dorogi Diófa. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy mindkét csapat esetében érdemes "egységként" kezelni az eddig lejátszott három meccset, nem nehéz egy ecsetvonással felrajzolni az ellenfeleket.

A 2010-es évek legerősebb magyar női futballcsapata augusztusban parádésan menetelt, a Bajnokok Ligája-selejtezőben legyőzte három ország bajnokcsapatát, majd a Jet-Sol Ligában nyert a tavalyi ezüst-, illetve bronzérmes ellen is.

Szombatra a sorban következő csapat, a legutóbbi szezon negyedik helyezettje jutott a kék-fehéreknek, akik - legalábbis, ami az eredményt illeti - ott folytatták, ahol augusztus végén befejezték. Az MTK Hungária 3-0-ra győzte le a még pont nélkül álló Viktória-Trend Optika FC-t, azaz Szőcs Réka nem kapott gólt, Pádár Anita pedig két újabb gólt szerezve közelített a góllövőlista éllovasához. Az „örökös magyar gólkirálynő” teljesítménye valóban elképesztő: úgy szerzett három meccsen öt gólt, hogy csapata a hazai mezőny legerősebb csapatai ellen játszott.

Medgyes Péter hölgykoszorúja olyan magasra teszi saját maga számára a lécet, hogy bátran leírhatjuk: az MTK, annak ellenére, hogy tekintélyes különbséggel győzött, ezúttal - különösen a támadó játékban - nem nyújtott olyan meggyőző teljesítményt, mint a korábbi meccsein. Persze, az érme másik oldalát is érdemes nézni, a "több sebből vérezve" Budapestre érkező vendégcsapat (hiányzott a Viktória legtöbbre taksált játékosa, az osztrák válogatott Heike Manhart, és az eltiltását töltő Mitterstiller Csaba sem ülhetett a kispadra) jó taktikát választva futballozott, a nehézségekből erényt kovácsolva küzdtek a játékosok egymásért.

Több mint egy órára volt szüksége az MTK Hungáriának, hogy fogást találjon a Viktórián - akkor viszont a bajnokcsapat rutinos játékosai könyörtelenül kihasználták a vendégek egyéni hibáit. A 67. percben egy szabadrúgás nyomán Földes Fanni, a szombathelyiek kapusa kiejtette a labdát, Pádár pedig a hálóba kotorta azt, majd hét perccel később a rosszul helyezkedő védők közül Méry Rita fejelt gyönyörű gólt. A hajrára maradt az MTK legszebb találata, a középpályán eladott labdát megszerezve, Pádár három védő között kígyózott a kapu elé, a ziccerből pedig már rutinfeladat volt számára a végeredményt jelentő harmadik MTK-gól megszerzése.

Ahogy a bajnok, úgy a remekül menetelő Dorogi Diófa is „kottából" kapja ellenfeleit. Szabados György egységes, jól felkészített csapata a Szeged (5-1), és az UTE (5-1) után a tavalyi tabella alapján is soron következő 1. FC Femina vendégeként folytatta jó sorozatát. Bő félóra játék után, Nagy-Peti Kitti gólja juttatta előnyhöz a dorogiakat, majd az éppen a rákospalotaiaktól a bányászvárosba igazolt Sándor Zita szabadrúgása távoli tette biztossá a vendégcsapat előnyét. (Ebben a gólban bizony Molnár, a Femina kapusa is „benne volt". A hajrában ezúttal is jött a lassan hagyományossá váló Femina-gól, de Horváth Hanna találata ezúttal csak a szépítésre volt elég.

A rákospalotai gárda szép sorozatát szakította meg a Dorog, a Femina bajnoki mérkőzésen legutóbb több mint tíz hónapja, tavaly november 2-án kapott ki – az MTK-tól. Az Újpest ebben a szezonban először találkozott tavaszi felsőházi csapattal - nem ment rosszul a lila-fehéreknek, a meccs első órájában nem esett gól a Bánka Kristóf Sportközpontban. Szerepe lehet ebben annak, hogy Bíró Barbara felépült sérüléséből és visszatért a lilák kapujába, mint ahogy annak is, hogy az Astra támadójátéka nem volt elég türelmes az első hatvan percben, a vendégek nagyon akartak gólt rúgni - de azt tudjuk, mi a nagy akarás vége...

Amikor azután nem csak lelkesen, elszántan, de okosan is igyekeztek futballozni, Telek-Sümegi Éva egy kapu előtti kavarodást „megoldva” mattolta Bírót, majd Halászi Kinga értékesített egy büntetőt. Kísérteties a hasonlóság az MTK és az Astra hétvégi meccse között: gól nélküli hatvan perc, 3-0-ás siker, a rutinos játékosok szerezték a gólokat, amelyek közül a harmadik volt a legszebb: Újpesten Megyes Ágnesé. Az Astra középpályása a szélről indulva, lendületes akcióját precíz lövéssel befejezve állította be a végeredményt. A forduló győztesei közül egy csapatról nem esett még szó, a Szegedi AK ellen simán, magabiztos teljesítménnyel nyerő Ferencvárosról. Mosdóczi Evelin, Szabó Viktória, valamint a visszatérése óta első meccsét játszó Zágor Bernadett góljaival a Fradi bő félóra alatt eldöntötte a meccset. Cserenkó Szabolcs, a Szegedi AK edzője nincs könnyű helyzetben, csapata eddig egyetlen mérkőzését sem úszta meg öt kapott gól alatt.

A bajnokságban két hét szünet következik, ami alatt a válogatottak kerülnek fókuszba. A Markó Edina által irányított A-válogatott szeptember 13-án Ausztriában, négy nappal később pedig Bulgáriában játssza utolsó világbajnoki selejtezőit, míg Turtóczky Sándor csapata, az U19-es válogatott szeptember 13-18-ig Szombathelyen és Bükön, Svájc, Portugália és Azerbajdzsán korosztályos csapatainak társaságában vesz részt Európa-bajnoki selejtező-minitornán.

Jet-Sol Liga, 3. forduló:
Szegedi AK-Boszorkányok–Ferencváros 0-5 (0-3)
MTK Hungária–Viktória-Trend Optika FC 0-3 (0-0)
Újpesti TE–Astra HFC 0-3 (0-0)
1. FC Femina–Dorogi Diófa 1-2 (0-1)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS