Továbbra is veretlen a Paks, a legutóbbi öt meccsén 12 pontot szerzett az MTK

2025. október. 20., 18:36   |    

Továbbra is veretlen a Paks, a legutóbbi öt meccsén 12 pontot szerzett az MTK

Az MTK a legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert. A paksiak a tizedik bajnoki mérkőzésükön az ötödik döntetlent játszották a szezonban. Az ETO pályaválasztóként először nyert kétgólos különbséggel a mostani idényben. A Kisvárda tíz pontot szerzett eddig vendégként a Fizz Ligában. Lukács Dániel az örmények elleni gólja, majd a portugálok elleni gólpassza után Zalaegerszegen győztes gólt szerzett, mindezt nyolc napon belül. Aljoša Matko tíz bajnokin hat gólt szerzett eddig, csupán Varga Barnabás előzi meg a góllövőlistán. Érdekességek a Fizz Liga 10. fordulója után, amelyet követően öt csapat is 16 ponttal áll a tabellán.

MTK BUDAPEST–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 5–1 (2–1)
Gólszerzők: Jurina (18.), Molnár Á. (30., 55.), Bognár (70.), Kovács P. (87.), illetve Manner (36.)

– Az MTK a legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert.

– A kék-fehérek pályaválasztóként négyszer nyertek eddig a mostani idényben, háromszor legalább négy gólt szerezve.

– Horváth Dávid csapata a nyírségiek visszakerülése óta játszott, a Spartacus elleni három hazai mérkőzésüket kivétel nélkül fölényesen megnyerte.

– Molnár Ádin a legutóbbi négy fordulóban négy gólt szerzett.

– Marin Jurina és Bognár István is a második bajnoki gólját szerezte a szezonban. Kovács Patrik az elsőt.

– A Nyíregyháza harmadszor szenvedett vereséget vendégként a Fizz Ligában.

– Szabó István együttese három veretlen bajnoki után kapott ki, de a legutóbbi hat fordulóban csak egyszer győzött.

PAKSI FC–DEBRECENI VSC 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Hahn (50.), illetve Guerrero (56.)

– A Paks továbbra is veretlen a bajnokságban.

– A zöld-fehérek a tizedik bajnoki mérkőzésükön az ötödik döntetlent játszották a szezonban.

– A paksiak pályaválasztóként először nem szereztek legalább két gólt a Fizz Ligában.

– Hahn János az idényben az ötödik bajnoki gólját szerezte, de a DVSC ellen az elsőt a bajnokságban, 2021 óta.

– A DVSC hat idegenbeli mérkőzésen 12 pontot szerzett, vendégként még veretlen az idényben.

– A debreceniek a legutóbbi három bajnoki meccsükön csak döntetlent játszottak.

– Adrián Guerrero az első gólját szerezte a magyar bajnokságban.

ETO FC–DIÓSGYŐRI VTK 3–1 (2–1)
Gólszerzők: Benbuali (29.), Bumba (43.), Szatmári (74., öngól), illetve Gera (13.)

– Az ETO két nyeretlen bajnoki után tudott ismét győzni.

– Borbély Balázs együttese pályaválasztóként először nyert kétgólos különbséggel a mostani idényben.

– Nadir Benbuali ötgólos a Fizz Ligában.

– A győriek egyik közönségkedvence, Claudiu Bumba megszerezte az első gólját a mostani szezonban. Áprilisban is szerzett gólt a Diósgyőr ellen, csak akkor Borsodban.

– A DVTK a legutóbbi öt fordulóban nem tudott nyerni.

– Vladimir Radenkovics legénysége a negyedik idegenbeli vereségét szenvedte a bajnoki szezonban.

– Gera Dániel az első gólját szerezte a Fizz Ligában. A legutóbbi három bajnoki góljából kettőt a Győrnek lőtt.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–0)
Gólszerző: Mesanovics (18.)

– A Kazincbarcika negyedszer maradt szerzett gól nélkül a Fizz Ligában.

– A borsodi csapat pályaválasztóként (Mezőkövesden) kétszer nyert, kétszer vereséget szenvedett.

– Amióta Révész Attila sportigazgató meccsel a Kisvárdával, a csapat százszázalékos, két mérkőzést is megnyert.

– A Kisvárda tíz pontot szerzett eddig vendégként a Fizz Ligában.

– A szabolcsi piros-fehérek másodszor nyertek vendégként 1–0-ra a Fizz Ligában.

– A Kisvárda legutóbbi négy bajnokiját mindig megnyerte az első gólt szerző csapat.

ZTE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–0)
Gólszerző: Lukács (71.)

– A ZTE a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszített.

– A kék-fehérek pályaválasztóként először maradtak szerzett gól nélkül a bajnoki idényben.

– Nuno Campos legénysége az eddigi hat hazai bajnokiján mindössze öt pontot szerzett.

– A Puskás Akadémia öt nyeretlen bajnokit követően szerzett ismét három pontot.

– Hornyák Zsolt gárdája eddig kétszer maradt kapott gól nélkül a bajnoki idényben. A legutóbbi két bajnokiján!

– Lukács Dániel hatgólos, az örmények elleni gólja, majd a portugálok elleni gólpassza után Zalaegerszegen győztes gólt szerzett. Mindezt nyolc napon belül.

– Több mint három év után nyert ismét a PAFC bajnoki mérkőzést Zalaegerszegen.

ÚJPEST FC–FERENCVÁROSI TC 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Matko (63.), illetve Varga B. (23.)

– Az Újpest az első forduló óta nyeretlen hazai pályán.

– A lila-fehérek a legutóbbi három bajnoki mérkőzésük mindegyikén egy pontot szereztek.

– Az Újpest a Ferencváros ellen pályaválasztóként 2014. szeptember 21. óta nyeretlen. Sorozatban másodszor játszott döntetlent.

– Aljoša Matko tíz bajnokin hat gólt szerzett eddig, csupán Varga Barnabás előzi meg a góllövőlistán.

– Varga Barnabás 2024 februárja óta először szerzett gólt a derbin.

– Robbie Keane csapata az eddigi öt idegenbeli mérkőzésén 11 pontot szerzett.

– Gróf Dávid a labdaszedő elleni sportszerűtlensége miatt piros lapot kapott a 96. percben, Varga Barnabás állt a kapuba, de védésre már nem jutott ideje.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Döntetlen a derbin

2025-10-19 20:44:42

Döntetlen a derbin

Bajnokságok / Kupák
A Vasas vette át a vezetést a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Nyert és előzött az MTK, illetve az ETO
Bajnokságok / Kupák
Derbi Újpesten, dobogósok csatája Pakson

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom