U15: győzelemmel kezdtünk Svájcban

2016. május. 24., 15:11   |    

U15: győzelemmel kezdtünk Svájcban

A Svájcban edzőtáborozó U15-ös válogatottunk 1-0-ra legyőzte a házigazdákat a két csapat Fribourgban rendezett felkészülési mérkőzésén.

A magyar korosztályos válogatott hétfőn délután érkezett meg Svájcba, kedden délelőtt pedig máris pályára lépett a házigazdák ellen. A találkozó első félidejében a hazaiak irányítottak, a mieink néhány kisebb lehetőség mellett a félidő hajrájában egy nagy helyzetet is kihasználatlanul hagytak.
A második félidőt jóval bátrabban kezdte a magyar válogatott, a cserék is jól szálltak be, teljesen kiegyenlített volt a találkozó. A 73. percben sikerült megszerezni a vezetést, egy rossz hazaadást Beke Péter fülelt le, és a megszerzett labdát a kinn álló kapu fölött a hálóba emelte (0-1). A svájciak az utolsó percekben nem tudtak egyenlíteni, így a két csapat első összecsapásán a magyar válogatott örülhetett. Csütörtökön délután ismét összeméri erejét a két válogatott.

- Nehéz mérkőzés volt, egy nagyon jól játszó rivális ellen - értékelt a találkozó után Németh Antal szövetségi edző. - A találkozó elején kissé bátortalanok voltunk, túlságosan is tiszteltük a hazaiakat, ők pedig ránk erőltették az akaratukat. Fegyelmezetten, masszívan védekeztünk ebben a periódusban, de a játékrész vége felé egy-két lehetőségünk is adódott. A második félidőben jóval bátrabban futballoztunk, kimondottan veszélyes támadásaink is voltak, és végül sikerült kiharcolnunk a győzelmet.

Svájc-Magyarország 0-1 (0-0)
Magyarország: Ásványi Balázs - Pribék Bence, Lakatos Benjámin, Gáspár Máté, Körmendi Kevin - Nyári Patrik (Múcska Viktor, 57.), Földi Botond (Sipos Zoltán, 41.) - Papp László, Irimiás Gergő (Skribek Alen, 66.), Mazzonetto Alossio (Kiss Bence, 57.) - Kócsó Bálint (Beke Péter, 57.)
G.: Beke a 73. percben

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS