U16: Olasz győzelem Telkiben

2017. november. 21., 17:26   |    

U16: Olasz győzelem Telkiben

U16-os válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta az olaszok elleni első felkészülési mérkőzését.

AZ u16-os válogatott idei utolsó összetartása egyben kemény erőpróba is, a héten kétszer is megmérkőzik az olaszokkal a Preisinger Sándor vezette csapat. A keddi első mérkőzés rosszul kezdődött a mieink számára, már a 3. percben, az olaszok első támadása végén hátrányba kerültünk. Ezt követően egyenrangú ellenfelei voltunk a vendégeknek, de a szünetig csak kapufáig és kihagyott lehetőségekig jutottunk, az egyenlítés nem sikerült. A második félidő elején tizenegyeshez jutott a magyar csapat, amelyet Zuigéber Ákos értékesített, de hiába játszottunk jól mezőnyben, egy nagy egyénii hibát követően az olaszok is elvégezhettek egy büntetőt, amiből szintén gól született. A vendégek harmadik találata egy szöglet után esett, ezzel alakult ki az 1-3-as végeredmény. 

- Az olaszok erősebbek, gyorsabbak voltak, fizikai fölényüket nehéz volt eltüntetni, de a mérkőzés nagy részében kiegyenlített volt a játék, sőt, 1-1-ig inkább nekünk voltak lehetőségeink. A mérkőzést végül egyéni hibák döntötték el az olaszok javára. Jó erőkből álló ellenféllel mértük össze tudásunkat, a vereség mindig fájó, de az erős riválisok ellen mérhetjük fel igazán, hol is tartunk a csapatépítésben, és ezeken a meccseken tudnak igazán fejlődni a játékosok. Csütörtökön megpróbálunk visszavágni ellenfelünknek - nyilatkozta a mérkőzés után Preisinger Sándor. 

Magyarország-Olaszország 1-3 (0-1)
Magyarország: Vaits Marcell - Hosszú Zétény, Posztobányi Patrik, Török Kevin, Bekker Roland - Kata Mihály, Ominger Gergő - Zuigéber Ákos (Molnár Rajmund, 74.), Mester Csaba (Kenderesi Dávid, 65.), László Dávid (Szalay Szabolcs, 65.) - Komáromi György (Major Sámuel, 41.)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS