U16: szünetig eldőlt a lettek elleni mérkőzés

2015. március. 10., 15:02   |    

U16: szünetig eldőlt a lettek elleni mérkőzés

U16-os válogatottunk kedden a lett korosztályos csapattal játszott felkészülési mérkőzést Telkiben, és magabiztos, 4-0-ás győzelmet aratott.

A két válogatott tavaly augusztusban Lettországban találkozott egymással, akkor az első meccsen döntetlen született, a második mérkőzést a házigazdák nyerték meg. A mieinknek néhány hónapot kellett várniuk a visszavágás lehetőségére, a lett válogatott a hét elején két felkészülési találkozóra érkezett Telkibe. Az első mérkőzés első 40 percében nagyszerűen futballozott Mihalecz István együttese, és már a szünetig döntésre vitte a találkozót. A 4. percben egy jobb oldali akció végén Lakatos László futott el az alapvonalig, középre tette a labdát, Kun Bertalan pedig 15 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0). A folytatásban maradt a magyar fölény, egymás után vezettük az akciókat a széleken, míg a letteknek mindössze egyetlen veszélyes kontratámadásuk volt. A 28. percben egy jobb oldali beadásra Lakatos robbant be, és továbbított 6 méterről a lett kapuba (2-0). Négy perccel később Bévárdi Zsombor végezhetett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, jó 25 méterről. Mindenki beadásra várt, az élesen betekert labda azonban kapura tartott, és a kapu bal oldalába csapódott (3-0).

A szünetben Mihalecz István öt helyen változtatott együttesén, de az irányítást a folytatásban sem adtuk ki a kezünkből, a helyzetek azonban kezdtek el-elmaradozni, a játékrész második felében labdabirtkolásban feljöttek a lettek. Komolyabb lehetőségeket viszont továbbra is a lett kapu előtt jegyezhettünk fel, a 62. percben Kisari Tibor játszotta ziccerbe magát az ötös jobb sarkánál, de lövése pontatlan volt, nem sokkal később Puskás Martin szabadrúgását kellett védenie az ellenfél kapusának. Rögzített szituációk után helyenként a vendégek is veszélyesek voltak, de gólt ismét mi szereztünk: a 71. percben Puskás Martin vezette befelé a jobb oldalról a labdát, majd 17 méterről hajszálpontosan kilőtte a bal alsó sarkot (4-0), beállítva a végeredményt.

u16_16|

- A győzelem mindig jól jön, különösen egy olyan csapatnak, amely az Eb-selejtezőkre készül, hiszen egy nemzetközi meccsen elért győzelem önbizalmat adhat a későbbi mérkőzésekre - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Mihalecz István. - Az első félidei játékunkra maximálisan lehet alapozni, mert jelentős sebességbeli külünbség volt a két csapat között, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, és szép egyéni megoldásokat is láttam a pályán. A második félidőben igyekeztem minden kerettagnak lehetőséget adni, egy picit vissza is esett a játékunk, ekkor már kevésbé kontrolláltuk a mérkőzést. Két nap múlva ismét megmérkőzünk a lettekkel, fontosnak tartom, hogy a következő két napban megfelelően kezeljük ezt a sikert, és a maihoz hasonló hozzáállással játsszunk csütörtökön.

Magyarország-Lettország 4-0 (3-0)
Varga Ádám (Berla Attila, 41.) - Szekeres Pál (Kiss Balázs, 41.), Virág Ákos (Bálint Benedek, 41.), Falusy Bálint (Lakatos István, 55.), Deutsch László - Takács Martin (Palincsár Martin, 41.), Berdó Máté, Kun Bertalan (Androsch André, 55.) - Lakatos László (Kisari Tibor, 55.), Szabó Levente (Kundrák Norbert, 41.), Bévárdi Zsombor (Puskás Martin, 41.)


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Út Budapestre: Megérkezett a BL-trófea
Bajnokságok / Kupák
Változatlan az élmezőny a Jet-Sol Ligában

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol