U17: Egygólos győzelem Szlovákia ellen

2017. november. 15., 15:51   |    

U17: Egygólos győzelem Szlovákia ellen

A magyar férfi U17-es válogatott hazai pályán, Telkiben 2–1-re győzött felkészülési mérkőzésen Szlovákia korosztályos legjobbjai ellen.

A férfi U17-es válogatott legutóbb októberben lépett pályára, akkor a budapesti rendezésű Eb-selejtezőkön. A válogatott százszázalékos teljesítménnyel, Hollandia, Wales és Koszovó legyőzésével megnyerte a csoportját, és kvalifikálta magát az elitkörbe, amelyen már az Eb-részvétel lesz a tét. 

Az elitkörös felkészülés egyik fontos állomásaként Szlovákia legjobbjai ellen lépett pályára a csapat. 

A mérkőzés gyors gólváltással indult. A magyar a 7. percben megszerezte a vezetést, miután Tóth-Gábor Kristóf kapott egy remek kiugratást, mely után kilőtte a hosszú sarkot. Három perccel később a szlovákok egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek, miután a magyar csapat nem tudott határozottan tisztázni egy szögletet követően. 

A folytatásban leginkább a mezőnyben zajlott a küzdelem, a magyar csapat labdatartással igyekezett dominálni a mérkőzésen, míg a szlovákok a kontrákra rendezkedtek be, és több esetben is Ásványi kapus bravúrja kellett az eredmény megtartásához, ugyanakkor nekünk is megvoltak a lehetőségeink, Cipf látványos szabadrúgását a bal felső sarokból ütötte ki a szlovák kapus. 

A játék képe a második félidőre sem változott meg alapjaiban. A hajrában aztán érdekes, fordulatos eseménysor játszódott le a 77. percben: előbb Szlovákia szerzett gólt, de a játékvezető a találatos les miatt – jogosan – érvénytelenítette, majd a helyzetre Ásványi reagált a leggyorsabban, aki azonnal elvégezte a lesállást követő szabadrúgást. Hosszú indítása Tóth-Gábor Kristófhoz került, aki Burainak készítette a labdát, a csereként beállt játékos pedig a kapus alatt, tíz méterről a hálóba lőtt. 

– Egy nagyon stabil, jó játékerőt képviselő szlovák csapatot sikerült legyőzni. Az első félidőben sok hibával, de jól játszott a csapat. A másodikban viszont hiányzott a határozottság a párharcokban, emiatt kicsit magunknak tettük nehézzé az összecsapást. A győzelmet követően szeretném megköszönni Presisinger Sándornak és a szakmai stábnak a felkészülés során végzett munkát – értékelt a mérkőzést követően Belvon Attila, aki még a mérkőzést megelőz napon is az A-válogatottnál segítette a megbízott szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán munkáját, így az U17-es csapatot ezúttal Preisinger Sándor készítette fel a szlovákok elleni mérkőzésre. 

– Az első számú célunk az volt, hogy néhány új játékosnak is lehetőséget biztosítson a szakmai stáb, ugyanakkor az eredményesség ne sérüljön. A hét folyamán elsősorban a taktikai elemeken tudtunk dolgozni, emellett igyekeztünk frissíteni a játékosokat, és az eredmény fényében mondhatjuk, hogy ez sikerült. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a csapatjáték nem volt olyan gördülékeny, mint az Eb-selejtezők során, de ennek ellenére összességében pozitívak a mérkőzés tapasztalatai, a lehetőséget kapó játékosok mindent megtettek a válogatottért, és egy nagyon jó szlovák csapatot sikerült legyőznünk – mondta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor. 

Magyarország–Szlovákia 2–1 (1–1) 
Gól: Tóth-Gábor (7.), Burai (77.)

Magyarország: Ásványi Balázs – Huszti András (Ódor Máté 61.), Varju Benedek, Nyári Patrik, Papp László – Irimiás Gergő, Magyar Zsolt János (Nyíri Vince 49.) – Cipf Dominik (Kojnok Zsolt 49.), Szabó Bálint (Burai Erik 41.), Papp Marcell (Törőcsik Péter 73.) – Tóth-Gábor Kristóf 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS