U17: túl nagy falat volt a cseh válogatott

2015. augusztus. 06., 19:44   |    

U17: túl nagy falat volt a cseh válogatott

U17-es válogatottunk már az első percben hátrányba került, és innen nem is tudott felállni a cseh korosztályos együttes elleni dabasi összecsapáson.

A Telki Kupa első játéknapján U17-es válogatottunk 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől, míg csütörtöki ellenfelünk, a cseh együttes magabiztos, 4-0-ás győzelmet aratott a horvátok ellen. E két eredmény is jelezte, hogy nehéz meccs vár ránk Csehország fiataljai ellen, és ezt a kezdő sípszó után tovább nyomatékosította az első perc történése: szinte rögtön a középkezdés után elvesztettünk a felezővonalnál a labdát, amivel David Buchta iramodott meg a kapunk felé, lefutotta a védőket, majd a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).

A gól utáni percekben valamivel többet birtokoltuk ugyan a labdát, de helyzeteket nem tudtunk kialakítani a csehek kapuja előtt, a vendégek ezzel szemben többször is veszélyeztetni tudtak, és a 11. percben megszerezték második góljukat: egy bedobást követő bal oldali beívelés után David Huf levált védőjéről, és senkitől sem zavartatva, 7 méterről a hálóba fejelt (0-2). A második gól demoralizálóan hatott játékosainkra, a 20. percben a harmadik góljukat is megszerezték a csehek, egy bal oldali szabadrúgást követően a védelem nem tudta felvenni az embereket a kapu előtt, a jobb oldalra kijátszott, majd onnan bepasszolt labdát Mojmir Chytil 5 méterről a kapuba lőtte (0-3). A félidő végére valamelyest feljavult támadásban a magyar válogatott, Kisari Tibor előtt két óriási lehetőség is adódott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így 3-0-ás cseh vezetésnél ért véget a játékrész.

u17cseh5|

A 47. percben Jakub Kadar utolsó védőként szabálytalankodott Kundrák Martinnal szemben, a játékvezető kiállította a cseh játékost. Emberelőnyben a magyar válogatott irányította a játékot, de igazán nagy helyzetünk nem volt, a szépítésre sem futotta az erőnkből, sőt a hajrában inkább a csehek előtt adódott egy-két kontralehetőség. Az eredmény a lefújásig nem változott, a nagyszerű játékerőt képviselő csehek megérdemelten nyerték meg a találkozót. A másik mai mérkőzésen a horvátok 1-0-ra legyőzték a szerb korosztályos csapatot. A magyar válogatott szombaton 17.30-kor játssza utolsó mérkőzését a tornán Telkiben, a horvátok ellen.

- A szerbek ellen az egyéni hibák pecsételték meg a sorsunkat, és sajnos ezen a mérkőzésen is sokat hibáztak a játékosok, a csehek pedig kíméletlen kihasználták ezeket - nyilatkozta a találkozó után Szélesi Zoltán. - Az ellenfél futballistái fizikálisan fölénk nőttek, sebességben, agresszivitásban és a gondolkodás gyorsaságában is jobbak voltak nálunk, emellett taktikai hibákat is elkövettünk, a csapat nem tudta az edzéseken gyakorolt játékelemeket visszaadni a mérkőzésen. Az eredmény természetesen csalódást keltő, de úgy gondolom, jobb, ha nálunk előrébb járó csapatokkal mérkőzünk meg, és vesztes mérkőzésen mérjük le, miben kell fejlődnünk, mintha esetleg gyengébb ellenfelekkel szemben játszanánk győztes mérkőzéseket.

Magyarország-Csehország 0-3 (0-3)
Magyarország: Bese Balázs - Pratsler Benjamin (Kiliti Róbert, 65.), Virág Ákos, Falusy Bálint (Nyéki Márk, 65.), Berdó Máté - Takács Martin, Stoiacovici Dávid (Takács Zsombor, 74.), Puskás Martin (Palincsár Martin, 52.) - Lakatos István (Németh Gergő, 52.), Kisari Tibor (Kundrák Norbert, 41.), Bévárdi Zsombor (Lakatos László, 52.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS