U18: védők gondoskodtak a gólokról Macedónia ellen

2014. október. 28., 19:30   |    

U18: védők gondoskodtak a gólokról Macedónia ellen

U18-as válogatottunk 2-1-re legyőzte a macedónokat felkészülési mérkőzésen, Telkiben.

A két csapat első felkészülési meccsének első tíz percében egyik csapat sem vállalt kockáztatott, nem forogtak veszélyben a kapuk. A 13. percben megszereztük a vezetést, Sallai Roland ívelt szabadrúgásból, a vendégtérfél közepéről a macedón kapu elé, az előrehúzódó Fehér Imre pedig 8 méterről a jobb alsó sarokba fejelt (1-0).

A 18. percben Korozmán Kevin duplázhatta volna meg az előnyt, de 11 méterről, ziccerben a kapu fölé lőtt. A félidő második felére kezdeményezőbbé váltak a vendégek, és több veszélyes akciót is vezettek. A 23. percben Szivacski Donát vesztett labdát a magyar térfélen, a macedónok kontrája végén Rátkai Zsoltnak kellett nagyot védenie. Egy perccel később egy szabadrúgás után újabb helyzetet dolgoztak ki a macedónok, Lipcsei Ádám a gólvonal elől mentett szögletre.

A 31. percben megszületett az egyenlítő gól, egy jó ütempasszot és egy magyar védelmi hibát követően Ilber Mejdi került helyzetbe, és 13 méterről, kissé balról a bal alsó sarokba gurított (1-1).

A második félidőben sokáig nagyobb helyzetek nélkül gyűrték egymást a csapatok, a mieink birtokolták többet a labdát, de a támadóharmadban nem voltak kellően hatékonyak játékosaink. A 74. percben egy pontrúgás hozta meg a második magyar gólt, Sallai Roland bal oldali szögletét követően Hursán György fejelt 5 méterről a kapu közepébe (2-1). Egy perccel később Rátkainak kellett nagyot védenie, de ezt leszámítva már nem tudtak veszélyeztetni a vendégek, lefújásig maradt a 2-1.

- Jó tempójú meccset játszottunk, az ellenfél végig nagyon nagy energiákat mozgósított, és ezt a magas iramot végig is bírták a csapatok - mondta a mérkőzés után Pisont István. - Lüktető volt a játék, mindkét oldalon voltak lehetőségek, előttünk főleg az első félidőben adódott néhány nagyobb kidolgozott helyzet. A második játékrészben fegyelmezett, stabil játék jellemezte a csapatot, érezhetően egyre javul az együttműködés a csapatrészek között. Az utóbbi időszakban többnyire sikertelenség jellemezte az eredményeinket, de most elérkeztünk egy olyan pontra, ami már jó kiindulási alapot jelenthet a jövőre nézve.

A két csapat csütörtökön 11 órától ismét megmérkőzik egymással Telkiben.

Magyarország-Macedónia 2-1 (1-1)
Magyarország: Rátkai Zsolt - Hursán György, Fehér Imre, Csonka Bonifác, Lipcsei Ádám - Szivacski Donát, Szenic Milán (Pávkovics Bence, 54.), Sallai Roland (Rózsahegyi Dominik, 87.) - Murka Benedek (Sztojka Ottó, 80.), Korozmán Kevin (Popov Patrik, 54.), Óvári Zsolt (Tóth Milán, 80.)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS