U19: Fontos győzelmet harcoltunk ki Szlovénia ellen

2017. október. 04., 21:43   |    

U19: Fontos győzelmet harcoltunk ki Szlovénia ellen

Férfi U19-es válogatottunk szerdán megkezdte szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán, és egy nagyon fontos mérkőzésen, az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki Szlovénia ellen a 2–1-es győzelmet.

A Marcus Jahn szövetségi edző vezette magyar U19-es válogatott vasárnap elutazott Hollandiába, az Eb-selejtező minitornája helyszínére, ahol a szlovén, a holland, valamint a máltai korosztályos együttessel mérkőzik meg a következő napokban (mindhárom mérkőzést az Amszterdamhoz közeli Lissében rendezik). 

A magyar válogatott a torna legfiatalabb csapata, a keretből heten is 2000-es születésűek (a sorozatban az 1999. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt), ők tagjai voltak a tavaszi U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyen végző válogatottnak. A csoportból két válogatott jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi, finnországi U19-es Európa-bajnokságra. Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy a csapat győzni tudjon Szlovénia ellen a nyitómeccsen. 

Válogatottunk ennek megfelelően kezdte a mérkőzést: sokkal többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, irányítottuk a játékos, és jöttek a helyzetek is, még ha a mélyen, fegyelmezetten védekező szlovén védelmet nem is volt könnyű feltörni. Először Kundrák előtt adódott kecsegtető lehetőség, de belevetődtek a lövésébe, majd egy veszélyes bal oldali beadás után Palincsár fejese szállt fölé. A játékrész legnagyobb lehetősége egy oldalszabadrúgás után alakult ki a magyar csapat előtt, de Berdó Máté lövése végül a kapufán csattant. 

A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött, ezúttal Szabó Levente lőtt kis híján óriási gólt, de a labda a keresztléc és a kapufa találkozásáról a gólvonal elé pattant. Nem sokkal később azonban jött a gól: Szabó egy bal oldali beadás követően megelőzte a védőjét, és a kapuba pörgetett (1–0). 

A gól felébresztette a fizikailag nagyon erős szlovén csapatot, amely a mélységi védekezésből átment letámadásba, és nagyon sok test a test elleni párharcra kényszerítette a magyar csapatot. Ekkor többet volt a mi tizenhatosunk közelében a labda, de a magyar kontrákban jócskán benne volt a gólveszély. Még egygólos vezetésünknél történt, hogy Szabó elment a jobb oldalon, középre tett labdája után Bévárdi eldönthette volna a meccset, de rosszul találta el a labdát. 

Ez megbosszulta magát, a 84. percben egy ártalmatlan szituációban Kundrák fogta meg az ellenfele mezét egy pillanatra a tizenhatoson belül, de szinte azonnal el is engedte, a játékvezető azonban ennek ellenére tizenegyest ítélt, amit Celar értékesített is (1–1). 

A fizikai párharcoktól ekkor már kissé fáradt magyar csapat azonban nem adta fel, és utolsó tartalékait mozgósítva ment előre a győzelemért. A 90. percben Kundrák harcolt ki szabadrúgást 17 méterre a kaputól. Lustyik állt a labda mögé, és a sorfal felett csavart a jobb felső sarokba, a kapus mozdulni se tudott a labdára (2–1), és ezzel a találattal U19-es válogatottunk meg is nyerte a találkozót. 

– Igazi csapatmunka volt ez a győzelem, nagyon megküzdött érte a srácok. Nagyon fontos sikert arattunk, mindenki a maximumot adta, férfimunka volt, amit láttam. A győzelem nagy lépés a továbbjutás felé, de még nem dőlt el semmi, két meccsünk még hátra van. A mai nap után a regeneráció a legfontosabb, és folytatjuk a felkészülést az előttünk álló mérkőzésre Hollandia ellen. Nem dőlt el semmi, száz százalékig a következő meccsre kell koncentrálunk. Van a csapatban potenciál, tehetséges játékosok alkotják a keretet, a hazai pályán futballozó hollandok ellen is szeretnénk megmutatni a tudásunk – értékelte a meccset Marcus Jahn szövetségi edző.

A csoport másik összecsapásán Hollandia 3–0-ra verte Máltát. 

Magyarország–Szlovénia 2–1 (0–0)
Gól: Szabó (59.), Lustyik (90.), illetve Celar (84.)

Magyarország:Bese Balázs – Krebsz Máté, Mocsi Attila, Berdó Máté, Majnovics Martin – Lustyik Levente, Schafer András (Kiss Bence 90.) – Kundrák Norbert, Palincsár Martin (Banó-Szabó Bence 46.), Bévárdi Zsombor – Szabó Levente (Torvund Alexander 78.) 

A magyar válogatott kerete: 

Kapusok: 

Bese Balázs (Budaörs)
Varga Ádám (Puskás Akadémia)

Védők:

Krebsz Máté (Ajka)
Mocsi Attila (Videoton FC)
Berdó Máté (Paksi FC)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Bolla Bendegúz (Videoton FC)
Csóka Dániel (Wolverhampton)

Középpályások: 

Lustyik Levente (MTK Budapest)
Schafer András (MTK Budapest)
Csonka András (Ferencváros)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
Kiss Bence (Haladás)
Palincsár Martin (MTK Budapest)

Támadók:

Szerető Krisztofer (Stoke City)
Bévárdi Zsombor (Siófok)
Kundrák Norbert (Ferencváros)
Bencze Márk (Vitesse)
Torvund Alexander (Videoton FC)
Szabó Levente (Genoa)

A magyar válogatott további programja: 

Október 7.
Hollandia-Magyarország, 16.00

Október 10.
Málta-Magyarország, 18.00


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS